5 jel, hogy felnőttként is hordozod a gyermekkori traumáidat

A gyermekkori traumák nem tűnnek el nyomtalanul. 

Gyakran hisszük, hogy felnőttként, amikor önálló életet teremtünk magunknak, akkor könnyen megfeledkezhetünk a múltbéli sérelmeinkről és traumáinkról. A helyzet az, hogy ez sajnos nem így működik. Gyakran láthatatlan hátizsákként cipeljük őket tovább, és csak a párkapcsolati konfliktusainkban, az önértékelési válságainkban vagy a megmagyarázhatatlan szorongásainkban köszönnek vissza.

Bár a felismerés az első lépés a gyógyulás útján, fontos tudatosítanunk: a múlt feldolgozása nem egyedüli feladat. Ha az alábbi pontokban magadra ismersz, érdemes észben tartanod, hogy a valódi, tartós változáshoz és a belső szabadság eléréséhez szakember nyújthat segítséget. 

Heves érzelmi reakciók

A gyerekeknek biztonságos környezetre és megbízható felnőttekre van szükségük ahhoz, hogy megtanulják az öngyugtatás és az érzelemszabályozás művészetét. Mivel a gyermekkori traumát átélők fejlődésében ez a szakasz sérült, felnőttként gyakran küzdenek az intenzív érzések feldolgozásával, és nehezen tudnak megnyugodni egy-egy stresszes helyzetben. Ez azt jelenti, hogy a gyermekkori traumák érintettjei sokszor képtelenek nevet adni az érzelmeiknek vagy érdemben átdolgozni azokat. 

Az elköteleződéstől való félelem

Szintén egy fontos jele a gyermekkori traumáknak, amikor valaki retteg, valamint lényegében nem tud egészséges kapcsolatokat fenntartani. . A bántalmazás, az elhanyagolás vagy a családon belüli erőszak azt tanítja meg a gyerekeknek, hogy a családtagok nem jelentik azt a biztonságos bázist, amire szükségük lenne. Ezek a korai tapasztalatok pedig egyenes úton vezetnek a bizonytalan vagy deorganizált kötődési stílusok kialakulásához. Sokaknál megjelenhet az intimitástól való félelem és az, hogy eltolják maguktól azokat, akik igazán közel kerültek hozzájuk.

Állandó szorongás és depresszió

Kutatások is bizonyítják, hogy a gyermekkori traumát átélő személyeknél gyakrabban jelentkezhet szorongás és depresszió vagy éppen PTSD. A gyermekkori traumákhoz köthető szorongás és depresszió nemcsak mentális, hanem fizikai tünetekkel is járhat. Az érintettek gyakran számolnak be visszatérő derékfájásról, krónikus fejfájásról vagy emésztési zavarokról, miközben mindkét diagnózis esetén gyakori kísérőjelenség a szélsőséges hangulatingadozás.

El nem tűnő szégyenérzet és bűntudat

Bár a trauma elszenvedése soha, semmilyen körülmények között nem a gyermek hibája, a kínzó bűntudat és a szégyen az egyik legfontosabb jel lehet felnőttkorban, hogy a fájdalom még mindig nem múlt el. Legyen szó gyerekekről vagy felnőttekről, a traumát átélt személyek gyakran tekintenek vissza a múltbeli bántalmazásra azon tűnődve, hogy vajon rászolgáltak-e a történtekre, vagy tehettek volna-e többet ellene. A gyógyulási folyamat egyik legfontosabb lépése éppen annak felismerése, hogy a felelősség nem a gyermeket, hanem a felnőtteket terheli.

Nehézségek a bizalommal

Sajnos a bántalmazás és az elhanyagolás azt tanítja a gyerekeknek, hogy a világ egy veszélyes hely, emiatt pedig sokukból válik bizalmatlan felnőtt. Nehézséget okozhat számukra, hogy elhiggyék, nem akarja őket mindenki bántani. Egy korábbi kutatásból az is kiderült, hogy a gyermekkori bántalmazást elszenvedők kevésbé tartják szavahihetőnek, és sokkal inkább fenyegetőnek látják embertársaikat. Ez pedig akkor is így van, ha egyébként érik őket pozitív tapasztalatok.

A gyermekkori traumák felismerése fájdalmas folyamat, de a legfontosabb lépés, ha a gyógyulás útjára szeretnénk lépni. A múltat nem lehet megváltoztatni, de az rajtunk áll, hogyan éljünk a jelenünket és a jövőnket. Segítséget kérni pedig egyáltalán nem gyengeség, hanem a tudatosság és az erő jele. A traumák feldolgozása egyedül embert próbáló feladat, de egy szakember segíthet mederbe terelni az érzelmeket és megtörni a múlt káros mintáit.

Via