Családja előtt lebukott luxusprostituált mesél a titkairól

„22 évesen egy idegen ágyában találtam magam, és pénzért szexeltem”– egy korábbi escort mesél élményeiről és megaláztatásairól, amelyek nem pont olyanok, amilyennek elképzelnénk.

A „bizalom körében” ülök egy Kundalini jógaórán. Körülöttem nők és férfiak veszik át egymástól a szót, hogy megnyíljanak: néhányan szerelemről és veszteségről beszélnek, mások csak megosztják az érzéseiket, egyvalaki pedig épp most épül fel étkezési rendellenességéből. Amikor én jövök, kinyitom a számat, de nem jönnek ki rajta szavak. Bár ez egy „biztonságos közeg”, nem hiszem, hogy a jógik közül bárki készen áll arra, amit mondani akarok: escort vagyok.

Talán nevezhetjük ezt tanulságos mesének. Egy kislány sem álmodik arról, hogy egyszer majd prostituált lesz. Én is inkább szerettem volna nagymenő vezető lenni valahol, ehelyett 22 évesen egy idegen ágyában találtam magam, és pénzért szexeltem.

Sosem terveztem ilyen életet. 21 éves koromban költöztem Londonba, hogy munkaerő-toborzásban dolgozzak. Egyenesen egy kényelmes, vidéki, középosztálybeli életből csöppentem a nagyvárosba, ahol először remekül éreztem magam. Belevetettem magam a munkába, a társadalmi életbe és a randizásba, mielőtt egy eseménysorozat az egész világomat felforgatta. Autóba ültem egy mámoros ebéd után. Falnak ütköztem, és bár senki sem sérült meg, a stressz, hogy eljárás alá vontak, és hogy felelősséget kell vállalnom a tetteimért, nagyon sötét helyekre vezetett: beteg lettem, elvesztettem az állásomat és le voltam égve, egy focista exemtől kellett kölcsön kérnem.

Ő ajánlotta, hogy nézzek utána az escortkodásnak. Előfordult, hogy a barátaival igénybe vettek ilyen szolgáltatást, és ahogy beszélt róla, könnyű pénznek tűnt – talán még szórakoztatónak is. Vacsorarandik fényűző éttermekben, ahova szépen fel kell öltözni. Tartsatok naivnak, de akkor nem gondoltam, hogy a szex is része lehet a dolognak.

Amikor először mentem el egy ügynökséghez, ők sem említettek ilyesmit, csak a fotózás alatt derült fény a munka valódi természetére. Persze sokkolt a hír, de pénz beszél… A 250 fontos órabér és egy nagy adag bátorság elég volt ahhoz, hogy belevágjak. Egyszer kipróbálom, gondoltam, és utána elölről kezdek mindent.

Ha a barátaim gyanakodtak is, nem szóltak egy szót sem. Én meg senkinek sem említettem. Ráadásul, addigra egy jobb alapokkal bíró londoni ügynökség is felvett, és tíz másik lánnyal együtt beköltöztetett egy toronyépületbe Paddingtonban, ahol minden kiadásunkat fedezték, én pedig nem láttam a buborékon kívülre.

Az első kliensem öreg volt, kopasz és forró műanyag szag áradt belőle. Pufók kezei a ruhámat tapogatták, a körmeit tövig lerágta. Fölém mászott, izzadtan és morogva, amíg el nem élvezett. Szerintem törzsvendég volt, akit azért küldtek, hogy letesztelje az új lányt. Átmentem.

Az ügynökség eleinte rekeszszámra küldte a pezsgőt a házba, mi pedig lehúztuk, hogy segítsen feledni a valóságot. Az ivás és a munka hamarosan kéz a kézben járt. Az ügyfelek viszont panaszkodni kezdtek, hogy a lányok részegen jelennek meg, így az alkoholt betiltották. Az egyik orosz lány ekkor ismertetett meg bennünket a kokainnal.

Szükségünk is volt rá. Sosem lettem függő, de az elején sokat használtam, hogy bírjam azt az őrült iramot, amit diktáltak. Az ügynökség 24 órában és heti 7 nap dolgoztatott minket, sosem volt szünet. Amint elaludtam, az ügyfelek csengettek, hogy látni szeretnének, a kóla segített ezt túlélnem.

Körülbelül egy év után találkoztam először más ügynökségeknél dolgozókkal, és feltűnt, hogy mennyire kontroll alatt tartanak, és a helyzetem milyen elfuserált. Ráadásul, ahelyett, hogy minden tranzakcióból levontak volna 50 százalékot, ezek a lányok – az átlag 400 fontból per éjszaka – 70, vagy akár 80 százalékot is megtarthattak.

Úgy döntöttem, elmegyek, és máshol próbálok szerencsét. De amikor megtettem, a dolgok csúnya fordulatot vettek. Az ügynökség felrakott egy buta weboldalra, és a linket elküldte az egész családomnak: anyukámnak, apukámnak, az iskolai barátaimnak… még a nagyszüleimnek is. Borzalmas volt. Visszatekintve nem is értem, hogy küzdöttem meg azzal a fájdalommal, hogy így kiadtak, egyszerűen csak el akartam tűnni a világ elől. A családom sokkot kapott, én pedig mindent megtettem, hogy eloszlassam a félelmeiket azzal, hogy elmondtam az igazat. Ezután nem beszéltünk róla többet. Akkorra már voltak rendszeres klienseim – néhányan közülük csak társaságra vágytak – tehát nem hazudtam, amikor azt mondtam, nem kellett mindig szexelni.

Ezen a szinten a legjobb ügynökségek vadásztak rám, a tarifám pedig 500 fontra emelkedett óránként, és 2500 fontra egy egész éjszakára. Folyamatosan utaztam, a hétvégi kiruccanásoktól, a privát bulikon át, csoportos üdülésekig olyan helyeken, mint Cannes, ott is a filmfesztiválon.

Néhány pasi csak társaságra vágyott a hotelben, mások fel akartak vágni, és népszerűnek tűnni a klubokban. Találkoztam nagyon kedves, érdekes emberekkel, és nagyon sikeresekkel is. Az ügyfelek általában azért jöttek, mert hiányzik valami az életükből, és csak beszélni akartak valakivel.

Viszont miközben millió különböző kapcsolatban voltam, az önmagamhoz – és az igazi barátaimhoz – fűződő viszonyom megromlott. Elvesztettem az önbizalmamat. Amikor hosszú időn át valaki másként viselkedsz, a karakter idővel eggyé válik a személyiségeddel.

Voltak pasijaim mialatt dolgoztam, de egyik sem tartott sokáig. Hogy visszaszerezzem az életem feletti hatalmam egy részét, átálltam az „óradíjas” elszámolásról a „megállapodásokra”: kötetlen kapcsolatok, ahol a férfiak egy fix havi összeget fizetnek, én pedig ennek megfelelően találkozom velük, mondjuk hetente vagy havonta egyszer. Egy lépéssel közelebb álltam a szabadsághoz, de még mindig nagyon hiányzott a normális életem.

Ezután a lakásomban is megtámadtak. Egy brüsszeli munkából tértem haza, amikor elfogadtam egy jóhírű srác megkeresését, aki folyamatosan hívogatott. Amikor megjelent, nagy bajba kerültem. Megütött és fojtogatott, a társa pedig arra kényszerített, hogy ürítsem ki a széfemet, majd elmenekültek a pénzzel. Biztos, hogy egy ügynökség vagy egy banda szervezte, mert pontosan tudták, hogy mennyi készpénzt tartok otthon. Paranoiás lettem és magányos, de ez volt az ébresztő, ami kellett nekem. Többé nem éreztem magam biztonságban Londonban, ezért Quatarba költöztem, hogy új karriert kezdjek a divat világában.

Hogy Londonba miként jutottam vissza, az már egy másik történet. Mindenesetre magam mögött hagytam a régi életem; van egy párom meg egy kislányom, és okleveles Kundalini jógaoktató lettem. Az emlékek viszont azóta is kísértenek, és a gondolat, hogy a lányom tudomást szerezhet a múltamról, felforgatja a gyomromat.

Gyakran érzem magam képmutatónak. Arról magyarázok, hogy legyünk nyitottak és sérülékenyek, de én sosem beszélek a múltamról, és nem hiszem, hogy valaha is meg fogom osztani a történetemet a tanítványokkal vagy más jógikkal. Igen, vannak kristályaim, hordok laza, fehér, vászonból készült ruhákat és iszom matcha teát. De ha legközelebb eszedbe jut egy jóga klisé, emlékezz rá, hogy nekünk is van történetünk.

ELLE UK