Az afgán sportolónők számára szinte elérhetetlen álom az olimpia

Ők a szélsőséges csoportok kedvenc célpontjai

„Van egy álmom”. Somayeh Gholami 25 éves taekwondo bajnok (2016-ban első helyen végzett az Ázsiai Játékokon), és ő szeretne lenni az első afgán nő, aki olimpiai érmet nyer. De ne ringasssuk magunkat illúziókba. Somayeh és a társai nagyon is tudatában vannak a ténynek, hogy iszonyú nehézségekbe ütközik már az is, hogy egyáltalán a selejtezőkig eljussanak a 2020-as tokiói olimpiához vezető úton. Az afgán nők helyzete még Az Északi Szövetség és a tálibok bukása után is aggályos, és Kabul  továbbra is az a város, ahol a világon a legrosszabb nőnek lenni (kivéve a külön nők számára fenntartott kávézókat). Ahogy a Washington Post beszámol róla, a sportolóknak sincs könnyű dolguk. Sok szülő nem engedi a lányait együtt edzeni a fiúkkal és az olyan kontakt sportok, mint a különböző küzdősportok, a box, helytelennek minősül a nők számára. Mondanunk sem kell, hogy az úszás ki van zárva. Sajnos, azok a nők, akik mégis profi sportolók, az extrém iszlamista csoportok kedvenc célpontjai.

Afganisztán először 1936-ban vett részt olimpián, de nők csak 2004-től vehettek részt a versenyeken (3 évvel a tálibok bukása után). Azóta 13 afgán sportolót küldtek olimpiára, köztük 4 nőt. Talán nem véletlen, hogy a legfelsőbb afgán sport tisztviselő és a Nemzeti Olimpiai Bizottság elnöke úgy határozta meg az utolsó tíz évet, mint „a legrosszabb évtizedet az afgán sport történetében”. Nemrég robbant ki a szexuális bántalmazásról szóló botrány a női nemzeti futballválogatott háza tájáról: a vádak szerint a fiatal játékosokat arra kötelezték a Szövetség edzői és top managerei, hogy odaadják a testüket, ha játszani akarnak a csapatban. Ettől a szülőkben persze még a maradék bizalom is megszűnt a sportok iránt, és lassan már a játszótérre sem engedik le lányaikat, nem hogy az edzőterembe.

Gholami ezért is tartja olyan fontosnak, hogy teljesítse célját és történelmet írjon. Az ország északi részén, Mazar-e Sharifban született, de Iránban cseperedett menekültként (ahol a nőknek nagyobb a szabadságuk, és például nyugodtan edzhetnek mások szeme láttára). Somayeh-t felvették az afgán nemzeti taekwondo csapatba és a szülői támogatásnak köszönhetően eljárhat Kabulba edzeni, hogy küzdhessen álmáért, az olimpiai éremért. „Ha elérem ezt a célt, nem lesz több vágyam” – mondja. Tudja, hogy nem lesz könnyű, hogy a fekete öve nem biztos, hogy elég lesz, de nem így kezdődnek a legszebb történetek?