A modellek titkos élete

Mi zajlik a divatbemutatók kulisszái mögött?

James Scullynak rossz hete volt. Nem elég, hogy nem volt internetjel a Stella McCartney divatház párizsi irodájában, valami más is aggasztotta. Néhány órával korábban zokogó modelleket volt kénytelen vigasztalni, akik azt mesélték neki, hogy városszerte bántalmazták őket a munka során, és voltak köztük olyanok, akiket órákon át egy sötét lépcsőházban tartottak bezárva, mikor egy castingra vártak a Balenciagánál.

Scully igazi veteránnak számít a szakmában, aki több mint 30 éve dolgozott a legnagyobb divatházaknak casting directorként, és sajnos nem ez volt az első ilyen történet, amit hallott. Ő már régóta próbálta felhívni a figyelmet a problémákra, de mindig süket fülekre talált. Végül annyira kiábrándult a szakmai környezetből, hogy néhány évvel ezelőtt úgy döntött, maga mögött hagyja a divatvilágot.

Amint kisétált a februári délutánba, elővette a telefonját, és kitett egy posztot az Instagramra, ami megrengette az egész iparágat. „Csalódnom kellett itt Párizsban. Hallom, a szokásos bűnösök megint a maguk jól bejáratott trükkjeit alkalmazzák” – írta. „Szokásos bűnösök” alatt a Balenciaga casting directorait, Maida Gregori Boinát és Rami Fernandest értette, valamint ugyanebben a posztban számonkérte a Lanvint, akik állítólag azt kérték a modellügynökségektől, hogy ne küldjenek színes bőrű modelleket a castingjukra. Mindez Scully korábbi felszólalásának folyománya volt egy 2016-os szakmai találkozón. Abban a beszédben, amit 50 000-szer néztek meg a YouTube-on, megtört a hangja, mikor ezt mondta: „Úgy érzem, egy olyan üzletágban dolgozom, amire lassan rá sem ismerek.” Azt is mondta, hogy meg fogja nevezni a bűnösöket, ha nem hagynak fel a másokat bántó viselkedésükkel. 2017-es Instagram-posztjával ezt az ígéretét teljesítette.       

Mikor leülünk beszélgetni, elmeséli, mi minden történt a poszt megjelenése után. „Három órával később a Kering kommunikációs igazgatója eljött hozzám, és azt kérte, most azonnal menjek be François-Henri Pinault irodájába.” Pinault annak a luxuskonglomerátumnak az ügyvezető igazgatója, amelyhez a Balenciaga is tartozik, és ekkor már hosszú ideje volt Scully munkáltatója. „Azt hittem, kirúg – emlékszik Scully. – De a poszt hatalmas port kavart, 1500 üzenet és 300 e-mail jött rá válaszul.”

A tapsoló emojik között majdnem 2000 kommentben osztották meg még aktív modellek a történeteiket. Judith Schlitz, aki ott volt a Balenciaga castingon, azt írta, a casting director „kiabált velünk, hogy menjünk ki a sötétbe, és azt mondta, olyanok vagyunk, mint a gruppik egy koncerten”. A-listás hírességek is csatlakoztak a kommentfolyamhoz. „Ez fontos dolog – írta Helena Christensen. – Van itt néhány igazán mocskos, önző, arrogáns és szánalmas alak.” Boinát és Fernandest azonnal menesztették a Balenciagától. Aztán megjelentettek egy állásfoglalást, amiben Scully posztját rágalmazásnak nevezték. A Lanvin pedig így reagált: „Ezek a vádak súlyosak és teljesen alaptalanok.”

Ám az eredmény sokkal több lett, mint holmi gyorsan el-ülő internetes vihar. Scully beszélgetése Pinault-val, majd később Antoine Arnault-val, az LVMH kommunikációs igazgatójával (az LVMH cégcsoporthoz tartozik a Louis Vuitton, a Céline, a Christian Dior és más vezető divatmárkák) – adta meg a kezdőlökést, hogy megszülethessen a modellkarta, a két konszern hivatalos dokumentuma, melynek célja, hogy megóvja a modelleket a zaklatástól. Ez volt az első eset, hogy a divatipar két vezető vállalata összefogott annak reményében, hogy megtisztítsák az iparágat, amelyet túl régóta szennyeznek botrányok a visszataszító alakok miatt. De – tették fel sokan a kérdést – változtat ez bármin is?

A divatiparban sok éve beszélnek zaklatásokról. Igazából jó néhány modell próbált már felszólalni a témában. 2001-ben Karen Mulder – a ’90-es évek szupermodelljeinek egyike – elmondta, hogy több booker is megerőszakolta, valamint kokain- és heroinfogyasztásra ösztökélték. Az eredeti interjút a francia tévében olyan ellentmondásosnak ítélték, hogy megvágták, és a vádak eltűnni látszottak azáltal, hogy Mulder kirohanását sokan romló mentális egészségének számlájára írták (azóta már jól van). 2011-ben Jaime King, aki ma híres színész, azt nyilatkozta, annyira nyomasztotta az elvárás, hogy meg kell őriznie tizennégy éves kori testalkatát, hogy már tinédzserként drogfüggő lett. Coco Rocha hasonló, testsúllyal kapcsolatos problémákról panaszkodott. „A lányoknak folyton azt mondják, hogy nem elég vékonyak, és azt hallgattuk másokról, hogy „ő már öreg, unalmas, lejárt lemez. Már nem elég filigrán”.

Míg ezek a történetek sokkolóan hangzanak, az ipar számára mégsem voltak elég motiválóak a változáshoz. Scully Instagram-posztja volt a kritikus pont. Talán azért, mert Scullynak nagyon jó a renoméja, ő volt a divatipar fehér lovagja, no meg azért, mert ő szabadon beszélhetett, míg a modell lányok hallgattak, attól tartva, hogy ha elmondják az igazat, derékba törik a karrierjük.

(...)

A teljes cikket az ELLE 2019. decemberi számában olvashatjátok!