3 munkahelyi viselkedés, ami nehéz gyerekkorra utalhat

A nehéz gyerekkor sokszor a munkahelyi viselkedésünkben is nyomot hagy.

A nehéz gyerekkor nem egyforma nyomot hagy mindenkiben. Van, aki felnőttként nagyon önállóvá válik, más inkább állandó készenlétben él, megint más mindenáron el akarja kerülni, hogy bárki csalódjon benne. A nehézségekből persze kívülről gyakran semmi nem látszik, főleg azért nem, mert sokszor az érintett túlkompenzál, ugyanakkor van néhány munkahelyi viselkedésminta, ami egyértelműen utalhat arra, az illetőnek nem volt könnyű a gyerekkora. 

Káoszban működnek a legjobban

Vannak emberek, akik krízishelyzetben elképesztően hatékonyak. Amikor mindenki más pánikol, ők listát írnak, telefonálnak, rendszereznek, megmentik a projektet, és valahogy még a kávéfőzőt is újraindítják. Ez elsőre szuperképességnek tűnik, és sok munkahelyen jutalmazzák is. A háttérben viszont néha az áll, hogy az érintett már gyerekként megtanulta: akkor van biztonságban, ha ő figyel mindenre. Ha ő alkalmazkodik a kiszámíthatatlan felnőttek hangulatához. Ha ő lesz az, aki mindent elsimít, aki mindentelőre lát, rendet tesz és megold. 

Felnőttként ebből aztán az maradhat meg, hogy furcsa lesz a nyugalom, ellenben a káosz nagyon is ismerős. Meg a túlterhelés, meg a folyamatos készenlét. A baj csak az, hogy ami gyerekkorban segített túlélni, felnőttként könnyen kimeríthet. Az állandó tűzoltás nem ugyanaz, mint a biztonság,  még akkor sem, ha az ember közben nagyon kompetensnek tűnik.

Túl sokáig maradnak mérgező környezetben

Aki gyerekkorában megszokta, hogy a szeretet, a figyelem vagy az elfogadás feltételekhez kötött, később nehezebben ismeri fel, mikor bánnak vele rosszul. Nem azért, mert nem elég okos, inkább azért, mert a kényelmetlen helyzet ismerősnek tűnik. Éppen ezért azok a személyek, akiknek nehéz volt a gyerekkora többször ragadhatnak benne a toxikus munkakörnyezetekben, ugyanis a folyamatos kritika, a kiszámíthatatlan elvárások, a bűntudatkeltés vagy az állandó bizonyítási kényszer nem feltétlenül riasztó elsőre annak, aki régen is ebben élt. Sőt, akár úgy is érezheti, hogy „ez ilyen”, „ezt ki kell bírni”, „majd ha elég jól teljesítek, jobb lesz”.

A nehéz gyerekkorból érkező emberek gyakran nagyon sokáig bírják. Túl sokáig is. Ezért lehet gyógyító felismerés, amikor valaki először kimondja: nem az a dolgom, hogy minden rossz környezethez alkalmazkodjak.

Úgy érzik, csak a tökéletes munka ér valamit

A perfekcionizmus kívülről fegyelmezettségnek látszik, belül viszont gyakran félelem. Félelem attól, hogy egy hiba miatt kevesebbnek tartanak, csalódnak bennünk, elutasítanak vagy megszégyenítenek. Ha valakit gyerekkorában apró hibákért is rendszeresen leszidtak, könnyen megtanulhatta, hogy a szerethetősége a teljesítményétől függ, ilyenkor pedig felnőttként a munka nem egyszerűen munka lesz, sokkal inkább bizonyíték. Bizonyíték arra, hogy elég jó. Elég hasznos. Elég értékes.

Persze a tökéletesség hajszolása rövid távon hozhat elismerést, hosszú távon azonban könnyen kiégéshez vezethet. 

Fontos, a fenti nehézségek önmagukban nem minden esetben gyerekkori traumákra vezethetők vissza, de az jól látszik, hogy vannak visszatérő viselkedések, amiknél érdemes lehet elgondolkodni, vajon tényleg a jelen helyzetre reagálunk, vagy egy régi mintát ismétlünk csak új díszletek között?

(via)