Néha egy-egy ártalmatlannak tűnő mondat, kifejezés a legnagyobb red flag egy párkapcsolatban.
Előfordult már, hogy egy, a kedveseddel való beszélgetés után furcsa érzés maradt benned, de nem tudtad pontosan megfogalmazni, miért? Pedig nem veszekedtetek, de mégis motoszkál benned valami megmagyarázhatatlan, rossz érzés, ami csak nem hagy nyugodni. Akár hiszed, akár nem, de egy párkapcsolatban nem csak a nagy viták hagyhatnak nyomot a lelkünkön, hanem azok a visszatérő mondatok, kifejezések is, amiknek sokáig talán nem is tulajdonítunk semmiféle jelentőséget. Hiszen. elsőre ártalmatlannak tűnnek, mégis lassan rombolják a bizalmat és az intimitást. Ilyen például az „Én ezt végig tudtam.” kijelentés is.
Első hallásra ebben tényleg nincs semmi, sőt akár még igaz is lehet. A probléma a legtöbb esetben ne nem is feltétlenül az állítással, hanem inkább az üzenetével van. Egy ilyen típusú mondat mögött gyakran az úgynevezett utólagos bölcsesség torzítása (hindsight bias) áll. Ez egy pszichológiai jelenség, amikor valaki egy múltbeli eseményt sokkal kiszámíthatóbbnak lát utólag, mint amilyen valójában volt. Amikor már ismerjük a végkimenetelt, könnyű azt gondolni: „nyilvánvaló volt”. Csakhogy amikor ezt ki is mondjuk, azzal több dolgot sugallhatunk:
Még ha nem is ez a szándék, de egy ilyen mondat hierarchiát teremt. Kicsit olyan, mintha a beszélő arról a bizonyos magas lóról beszélne, miközben nem érdeklik a másik érzései. Ez a dinamika hosszú távon kétségtelenül romboló hatású lehet, főleg egy párkapcsolatban, de baráti, családi viszonyokban is hasonlóan bosszantó. Gondoljunk csak bele, ha valaki folyamatosan ezzel a fordulattal reagál a másik nehézségeire, az azt mutatja, hogy fontosabb neki az önigazolás, mint az empátia.
Az „én ezt végig tudtam” persze sokszor nem tudatos bántás, hanem az ego önvédelmi mechanizmusa. Jó érzés érzés azt érezni, hogy mi másként csináltuk volna, talán jobban, csakhogy a kapcsolatok nem versenyek, és nem arról szólnak, ki látta előbb a jeleket, hanem arról, hogyan tudunk egymás mellett állni, amikor valami nem a tervek szerint alakul valaki.
Ha valaki azonban sorozatosan hangsúlyozza, hogy ő „tudta”, az könnyen énközpontú működésre utalhat. A fókusz nem a helyzeten vagy a másik érzésein van, hanem azon, hogy ő bizonyítsa saját igazát.
Ha valóban éreztük, hogy egy helyzet nem fog jól alakulni, akkor is lehet ezt empatikusabban kommunikálni.
Például:
Ezek a mondatok nem bagatellizálják el a másik érzéseit, hanem támogatás és biztonságot közvetítenek. Ha pedig mi vagyunk a „fogadó oldalon”, és valaki rendszeresen az orrunk alá dörgöli, hogy ő tudta előre a dolgokat, érdemes lehet finoman jelezni, hogy most inkább támogatásra lenne szükségünk.
Fontos különbséget tenni egy-egy elszólás és egy visszatérő minta között. Egyetlen alkalom még nem jelent feltétlenül énközpontúságot, de ha valaki rendszeresen így reagál mások hibáira, kudarcaira vagy fájdalmára, az komoly figyelmeztető jel lehet.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!