A kapcsolatok nem kimondott szavakon, hanem finom jeleken, gesztusokon múlnak, amelyek nagyon is beszédesek lehetnek.
Vannak, akik őszintén komoly kapcsolatot szeretnének, mégis tudat alatt eltolják maguktól a választottjukat. Ez lehet egy feldolgozatlan csalódás, vagy a szabadáság feladásától való félelem. Pszichológusok szerint – párkapcsolat-dinamikával foglalkozó szakértők – nem az a fontos, hogy egy-egy jel mit jelent önmagában, hanem hogy következetes mintává válik-e. Ez az öt intő jel arra utal, hogy valójában, legbelül nem akar komoly kapcsolatot a másik fél.
Egy idő után nem csak a jelenben kellene létezni, főleg, ha az egyik félnek különösen fontos a tervezés. A jól működő kapcsolatok egyik mozgatórugója az elképzelt közös jövő. Ez nem feltétlenül jelent nagy fogadalmakat; néha annyi is elég, hogy „nyáron utazzunk el ide vagy oda”. Akik erre úgy válaszol, hogy: „minek előre tervezni?”, „majd meglátjuk”, „éljük meg a pillanatot” – az nagy valószínűséggel nem tervez hosszú távra, vagy legalábbis nem akar ezen agyalni.
Az „élj a mának” önmagában csodálatos gondolat, de kapcsolati szinten gyakran egy kényelmes fedezék is, ugyanis nem kell felelősséget vállalni a következő lépésért, nem kell konfrontálódni azzal, hogy valójában nem tud, vagy nem akar együtt elképzelni egy másik életet.
Kutatások szerint az, hogy képesek vagyunk-e legalább rövid távú közös terveket szőni, az érzelmi biztonság egyik legfontosabb mutatója.
Egy hétig el sem mozdul mellőled, minden pillanatot veled akar tölteni, aztán pont az ellenkezője történik, még csak a telefont sem veszi fel? A pszichológia ezt az ambivalens kötődési mintának nevezi: egyszerre vágyódás és félelem, egyszerre vonzás és menekülés jellemzi ezt az embert. A gond akkor kezdődik, amikor a partner érzelmi hullámvasútra kerül, és minden távolodást saját hibájaként könyvel el. Pedig nem róla szól az egész! Jellemzően a múltból hozott tapasztalatok kúsznak be a jelenbe, például egy korábbi csalódás vagy elhagyás élménye. A kérdés: aki így működik, hajlandó-e felismerni és dolgozni rajta, vagy inkább homokba dugja a fejét? A második szituáció sajnos nem vezet előre, sőt!
Lehet, hogy már hat hónapja együtt vagytok, az életetek mégis külön pályán zajlik. Ha valaki hosszú távon gondolkodik, egy idő után természetes lesz, hogy megismerje a párja hozzátartozóit, ismerőseit. Amikor a találkozások csak a négy fal között történnek, és nincsenek közös programok a „való világban”, az sokszor azt jelzi: a kapcsolatnak nincs társadalmi státusza.
A szakértők megjegyzik, hogy a szeretteinknek bemutatni valakit, azt jelenti, maximálisan vállaljuk a másikat.
A modern világban sokszor bagatellizáljuk a kommunikáció fontosságát. Pedig nem a gyorsaság számít, hanem a kiszámíthatóság. Ha a beszélgetések rendszeresek, őszinték és biztonságot adnak, abból épülhet fel a bizalom. Ha viszont a válaszok hullámszerűen, mindig más hangulatban érkeznek – hol minden nap, hol napokig semmi –, az azt jelenti, hogy nincs stabil az érzelmi jelenlét. Párkapcsolati tanácsadók szerint a kommunikációs konzisztencia nem luxus, hanem alap, és nem tartható állandó bizonytalanságban a másik, mert abból semmi jó nem sül ki.
Konfliktus, boldogtalanság vagy magány idején sokan menekülnek kapcsolatokba, abban bízva, hogy majd a szerelem meggyógyítja őket. A probléma akkor kezdődik, amikor a kapcsolat valójában kapaszkodóvá válik, nem pedig választássá. A szakirodalom szerint minden kapcsolat két kész ember szövetsége. Nem tökéletes embereké, hanem kész embereké, ez itt a lényeg! Akik tudják, hogy a partner nem gyógyír, hanem társ. Ha viszont valaki érzelmi stabilitást keres a másik által, az hosszú távon szinte mindig csalódáshoz vezet.
Nem minden jel jelenti azt, hogy a kapcsolat menthetetlen. Ami igazán számít: adtok-e teret a párbeszédnek? Van-e bátorság kimondani, hogy fél valaki, bizonytalan, vagy nehezen enged el valamit? Az őszinteség sokszor fájdalmas, mégis mindenre megoldás lehet.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!