Ezekből a jelekből megállapíthatod, hogy lelked csak randizni, vagy esetleg már elköteleződni is készen áll-e.
Randizás közben sokan pontosan tudják, mit szeretnének, abban viszont már kevésbé biztosak, hogy mire állnak készen. A kettő ugyanis nem mindig ugyanaz. Talia Koren párkapcsolati szakértő szerint egy kis önvizsgálat segíthet felismerni, mit tudunk valójában adni egy viszonyban, és ez mire lehet elég. Ha pedig úgy érzed, még nem állsz készen egy komoly kapcsolatra, azzal sincs semmi baj. Ez idővel változhat, addig viszont érdemes tisztában lenned azzal, hogy mit szeretnél.
Ahhoz, hogy randizz, nem kell véglegesen túl lenned az exeden, vagy minden korábbi sebedet begyógyítanod, sőt, az sem baj, ha az életed sincs száz százalékig rendben – hiszen kinek van?! A szakértő szerint teljesen oké akkor is ismerkedni, ha tudod, hogy nem szeretnél kapcsolatot, vagy épp ellenkezőleg, te sem tudod igazán, hogy mit akarsz, egy a lényeg: erről mindig tájékoztasd őszintén az adott személyeket, akikkel találkozol.
Arra azonban felhívja mindenki figyelmét, hogy kifejezetten megnehezíti az ismerkedést...
És végül 5 jel, ami arról árulkodik, hogy készen állsz elköteleződni:
Koren saját példáján keresztül a tökéletlenségek elfogadását nevezte meg, mint a legerősebb jel, hogy már nem csak randizni, de megállapodni is készen állsz. Igen, ha életed több pontja is stabil, az jó alapot adhat egy párkapcsolat felépítéséhez, de nem érdemes arra várni, hogy száz százalékig összeszedd magad – a gyógyulás jó esetben gyorsabban és hatékonyabban megy, ha a megfelelő ember van melletted. És mint kihangsúlyozta: ne aggódj, akkor is felkészült lehetsz, ha korábban még nem voltál hivatalosan együtt senkivel!
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!