Shakespeare drámában és zenében

A nagy drámaíró korának dalait is hallhatjuk a Gyulai Várszínházban

A Gyulai Várszínház épülete a maga belső udvarával nagyon emlékeztet a Globe-színház hangulatára, így adta magát, hogy ott Shakespeare-fesztivált rendezzenek. A fesztiválon mindig fontos szerepet játszott a zene. Július 8-án este fél 9-től Shakespeare korabeli reneszánsz muzsikát hallhat a közönség a nemzetközi hírű Magyar Reneszánsz Együttestől, amelynek Mandel Róbert tekerőlantművész a vezetője.

Szívesen élt volna a 16. században?

Ha a reneszánsz korra gondolunk, hajlamosak vagyunk azt hinni, az emberek akkoriban valamiféle furcsa, elvarázsolt világban éltek. Holott ugyanolyanok voltak, mint mi, ugyanúgy ettek-ittak, szerettek, és valójában nagyon modernül éltek. Igaz, nem volt mobiltelefon vagy internet, de a postagalamboknak köszönhetően remekül működött a saját titkos üzenetküldő rendszerük. Én igazán azt irigylem tőlük, hogy nálunk jóval több idejük jutott mindenre.

Az önálló estjük címe Zene Shakespeare korából. Csupa angol darabot játszanak majd?

Az együttes repertoárja a kora reneszánsztól a biedermeierig terjed, és szerepel benne egy sor angol reneszánsz darab. A 16. század zeneileg nagyon gazdag időszak volt, és az akkori angol muzsika, mondjuk John Dowland rendkívül sok párhuzamot mutat az erdélyi magyar zenével, például a Kájoni Kódexszel. Sőt, ez utóbbi még izgalmasabb is, mert sokkal többféle hatás érte.

Önt tekerőlantművészként ismeri a világ, hiszen az Egyesült Államoktól Ausztráliáig tényleg mindenhol fellépett már. Azt el tudom képzelni, hogy egy kisfiú azt mondja, hegedülni vagy zongorázni szeretnék. De hogy azt mondja, tekerőlantos szeretnék lenni?

Én nem zenésznek készültem, eredetileg hangszerkészítő, restaurátor és hangszertörténész vagyok. 16 évesen a szüleim Drezdába küldtek a nyárra, ahol három hónap alatt megtanultam németül. Mikor értem jöttek, hazafelé megálltunk a cseh határ közelében a Markneukirchen nevű faluban, ahol minden ház egy-egy hangszerészműhely. Ott bekeveredtem a hangszertörténeti múzeumba, ahol ült egy szőke kislány, és tekerőlanton játszott, bár akkor még nem tudtam, az micsoda. Miután úgy véltem, egy ilyen míves hangszernek ennél szebben kellene szólnia, otthon addig nyaggattam a szobrász nagyapámat, amíg csináltunk egy tekerőlantot, a mai napig megvan. Elkezdtem fellépni vele, és mire leérettségiztem, megfogalmazódott bennem, mit szeretnék csinálni. Aztán 1980-ban megalakult a Mandel kvartett, és sorra kaptuk a meghívásokat, mert akkoriban régi zenét ilyen kis együttesek még nem játszottak. Néhány évvel ezelőtt megfiatalodtunk, megérkezett hozzánk Szabó Zsolt és egy fantasztikus énekesnő, Andrejszki Judit, mi Kállay Gáborral pedig megmaradtunk két öregnek a csapatban. De most sokkal jobban szól az együttes, mint valaha.

Két évvel ezelőtt Bécsbe költözött, és Aba-Nagy Zsuzsanna hárfaművésszel megalapították a Geneamus Ensemble-t. Ez is régi zenét játszik?

A Geneamusszal egészen új dologba fogtam bele. Amióta csak muzsikálok, az emberek gyakran kérdezgették tőlem: miért játszotok ki régi zenét egy modern korban? Én mindig imádtam a kirándulásokat más műfajokba, és próbáltunk kortárs zenét játszani, nem túl sok sikerrel, de a lehetőség továbbra is izgatott. Aztán eszembe jutott, hogy kombinálni lehetne a régi hangszereket azokkal az új lehetőségekkel, amelyeket egykor az elektromosság felfedezése adott. A régi hangszerek hangspektruma sokkal nagyobb, mint a maiaké, amelyeknek a hangját szándékosan lefojtják, hogy a zenekarba beilleszkedjenek. Ezért arra gondoltam, ki kellene próbálni, hogyan szólnak elektronikus környezetben, és ebből valami döbbenetes csoda jött ki, a historikus hangszerek hangja egészen új megfogalmazást kapott. Sokan azért nem szeretik a kortárs zenét, mert nagyon gyakran nem élvezhető. Meggyőződésem, hogy annak biológiai alapja van, az emberi fül mit hallgat szívesen, és amit mi csinálunk, az nemhogy élvezhető, hanem gyönyörű. Elkezdtük játszani ezeket az új darabokat Bécsben, és október 10-én mutatkozunk majd be velük a Bálnában Budapesten is.