Önként és másként

A 26 éves Klauz Anikóra nem lehet nem figyelni. A Down-kóros lányra azonban nem sajnálkozó tekintetek, hanem mosolygó arcok szegeződnek – elvére az ő szája is mindig fülig ér. És nagyon is sokat tesz azért, hogy állandóan a középpontban legyen. „Hastáncolok, színdarabokban játszom, verseket írok és szavalok” – sorolja. Till Attila műsorvezető is azon fáradozik, hogy a fogyatékossággal élő emberek még több figyelmet kapjanak. „Számomra fontos, hogy a hírnevemet jótékony célok érdekében kamatoztathassam, így az elmúlt években számos szervezetnek segíthettem. A Kézenfogva Alapítványnál már második éve vagyok nagykövet, együtt dolgozunk a fogyatékos emberekért – magyarázza Tilla. – Ez egy ernyőszervezet, tehát összefogja, koordinálja és támogatja a hasonló céllal működő alapítványokat. Sok szervezet csak a gyerekekre koncentrál, nekünk az is fontos, hogy a felnőtt sérültek boldogulását segítsük. Egyáltalán tudnak-e munkát vállalni, ha igen, hogy lehet arra őket betanítani...” Tervei Anikónak is vannak bőven, vágyait pedig papírra is veti. "Van egy kívánságdobozom, amiben benne van minden álmom – meséli. – Az is benne volt, hogy megnyerjem a hastáncversenyt, és sikerült. A legnagyobb vágyam, hogy modell legyek, és hiszek benne, hogy ez is meg fog valósulni.” Tilla is pozitívan látja a jövőt: „Szerintem a világ igenis jó irányba változik. Nem nagyon vannak már tabutémák, mindenről szabadon lehet beszélni, így aztán a fogyatékossággal élők is számos médiafelületen meg tudnak jelenni. Ez óriási segítség számukra.”

Gombás Judit & Miklósa Erikaimg id="__mce_tmp" style="float: right;" src="https://elle.hu/app/uploads/2013/02/miklosa.jpg" alt="" width="250" />

Boldogságtól kicsattanó, céltudatos kismama, aki inkább izgul azon, milyen ruhát ad rá a stylistunk, mint hogy a szüléssel kapcsolatos kérdéseken dilemmázzon. „Szeretek színesen öltözködni, bár hogy milyen árnyalatok állnak legjobban, azt a barátnőim szokták megmondani nekem – kezdi Gombás Judit, a Látássérültek Szabadidős Sportegyesületének elnöke, aki barátaival együtt 2006 óta buzdítja a látássérülteket sportolásra. – Erikával 2011-ben egy futógálán találkozunk. Ez volt az önkéntesség nemzetközi éve, ő pedig önkéntességi nagykövet volt. 400 méteres váltóban egy párba kerültünk, akkor futottam életem legjobb eredményét!” Az emlék Miklósa Erika operaénekesnő fejében is tisztán él. „Olyan katartikus élmény volt számomra is az egész, hogy utána hazáig a könnyeimmel küszködtem – vallja be. – Elhatároztam, hogy tartani fogom velük a kapcsolatot, és ez így is lett. Azóta a futás kiegészült bicilkizéssel, evezéssel és sok minden mással, Juci most például azon munkálkodik, hogy a látássértülek is búvárkodhassanak... Sokszor egyébként inkább vállalom, hogy kísérek valakit, mintsem egyénileg induljak, mert az előbbi sokkal több élményt ad. Ráadásul ahogy az edzések során megismertem több egyesületi tagot, arra döbbentem rá, hogy nekünk, látóknak fogalmunk sincs, mi az élet. Gyakorlatilag élünk bele a nagyvilágba, és semmi tudatosság nincs bennünk!” És hogy mit gondol erről Judit? „Amikor futok, egy szalagot fogok, ez köt össze a kísérőmmel, aki vezet és irányít. Tulajdonképpen az egész életem ilyen bizalomjáték, csak néha még a terep is göröngyösebb.”