Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Sármán Nóra

2016. március 22.

2 perc olvasás

divat csipke csipkebody divatbemutató divattervező elle fashion
Sármán Nóra

A női ruhatár újraértelmezése



A tervezőről

Nóra 2005-ben szakmai gyakorlaton vett részt Európa egyik vezető, menyasszonyi ruhákkal foglalkozó divatházának, a párizsi Cymbeline-nek a tervezőirodájában. Az általa tervezett ruha azután bejárta Párizs, Milánó és Barcelona kifutóit. A tervező 2009-ben Erasmus ösztöndíjasként fél évig a London College of Fashion hallgatója volt. A Nora Sarman márka első kollekciója a 2011 őszi-téli szezonra készült el. Azóta minden általa tervezett darabban fellelhető a terevező jellegzetes stílus, amelynek fő jellemzője a kislányosan bájos, mégis ösztönösen érzéki nő újrafogalmazása.

A kollekcióról

Sármán Nóra csipkéből és selyemből készült nőies ruháiban, blúzaiban mindig fellelhető a kézművesség egyszerisége. Az inspirációt az irodalom, a festészet, a mitológia és a mesék nőalakjai jelentik számára. A tervező 2013-ban megkapta az Elle magazin Elle Young Talent Award Díját divattervező kategóriában. Az idén készítette második önálló menyasszonyi ruha kollekcióját Nora Sarman Bridal néven.

A 2016-os őszi-téli kollekcióban a női ruhatár újrafogalmazására esik a hangsúly. A különleges alkalmak ruhatára ez, azoké a daraboké, amelyeket félve veszünk ki a gardróbból finom anyaguk, különleges megmunkálásuk miatt, viselésük pedig éppen ezért ünnep. Klasszikus kis feketék kapnak helyet benne, fehér selyemblúzok és bársony maxiruhák. A valódi főszereplők azonban a ruhák és blúzok alatt megbújó fehérneműk, a pókhálóvékony csipkebody, a lágy selyemtrikó és csipkés szaténkombiné.  A színvilág a klasszikus fekete és fehér. A kézművesség ezúttal a megmunkálásban rejlik. A ruhákhoz egyedi tervezésű textília készült.

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Amiről minde...
1

Amiről mindenki beszél: sorra estek el a modellek a Milan Fashion Week kifutóján

2022.09.30. 2 perc olvasás

Amiről mindenki beszél: sorra estek el a modellek a Milan Fashion Week kifutóján

Beatrix herc...
2

Beatrix hercegnő 400 ezres Chanel cipőjéről álmodik most minden nő

2022.09.18. 2 perc olvasás

Beatrix hercegnő 400 ezres Chanel cipőjéről álmodik most minden nő

Megőrül az i...
3

Megőrül az internet Jennifer Lopez 200 ezer forintos ruhájáért

2022.07.25. 2 perc olvasás

Megőrül az internet Jennifer Lopez 200 ezer forintos ruhájáért

Kiderült: ez...
4

Kiderült: ezekkel a trükkökkel tud hosszú órákig magassarkúban állni Katalin hercegné

2022.09.30. 2 perc olvasás

Kiderült: ezekkel a trükkökkel tud hosszú órákig magassarkúban állni Katalin hercegné

Mindenki meg...
5

Mindenki megőrül a 16 éves hercegnő ruháiért, nagyobb divatdiktátor, mint Katalin hercegné

2022.07.18. 3 perc olvasás

Mindenki megőrül a 16 éves hercegnő ruháiért, nagyobb divatdiktátor, mint Katalin hercegné

A világon cs...
6

A világon csak ez a 7 nő viselhet fehér ruhát, amikor a pápával találkozik

2022.07.21. 2 perc olvasás

A világon csak ez a 7 nő viselhet fehér ruhát, amikor a pápával találkozik

Botrányos sz...
7

Botrányos szerelésben jelent meg Beatrix hercegnő, kiakadtak a királyi udvarban

2022.10.08. 2 perc olvasás

Botrányos szerelésben jelent meg Beatrix hercegnő, kiakadtak a királyi udvarban

Elképesztő d...
8

Elképesztő dolgot tiltott meg a királyi udvar Katalin hercegnének

2022.11.19. 2 perc olvasás

Elképesztő dolgot tiltott meg a királyi udvar Katalin hercegnének

Ezek is érdekelhetnek

A divat újra...

Támogatott tartalom

A divat újragondolása a Perwoll támogatásával

Támogatott tartalom

2025.05.29. 2 perc olvasás

divatbemutató

Hódítanak a...

Hódítanak a 70-es évek esküvői ruhái: ilyen, amikor a boho stílus találkozik a csillogással

2025.03.27. 2 perc olvasás

Wedding

Íme a valódi...

Íme a valódi ok, amiért a menyasszonyi ruhák fehérek

2025.03.14. 2 perc olvasás

Bride

A CHANEL új...

A CHANEL új kollekciója az álmok és az illúziók határán táncol

2025.03.12. 5 perc olvasás

divatbemutató

Ezt neked is...

Ezt neked is látnod kell: a Gucci szédületes bemutatóval robbantotta be a Milánói Divathetet!

2025.02.27. 3 perc olvasás

Milan Fashion Week

Rekordszámú...

Rekordszámú látogató érkezett a Fashion Weekre – itt vannak a kifutó legjelentősebb ruhái!

2025.02.19. 5 perc olvasás

Fashion

ELLE Pop-Up...

ELLE Pop-Up tervezők - 1. rész: az internet kedvencei

2024.11.05. 6 perc olvasás

ELLE POP UP

Fotók: elkép...

Fotók: elképesztő ruhákat mutattak be a MOME Fashion Show-n

2024.10.11. 6 perc olvasás

Divatbemutató

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves