Quantcast
Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Nagybőgő és kissámli

2016. március 17.

4 perc olvasás

zene hangverseny komolyzene komolyzenei koncert kulttipp nagybőgő
Nagybőgő és kissámli

Rácz Ödön, világhírű nagybőgős


Fotó: Fadil Berisha

Azt megértem, ha egy kisfiú hegedülni vagy zongorázni szeretne. De nagybőgőzni?

A bécsi lemezbemutató előtt ugyanezt kérdezték tőlem: egy kisfiúnak mi tud ezen olyan vonzó lenni? De nekem az édesapám, a nagyapám, a dédapám is nagybőgős volt, otthon minden sarokban állt egy nagybőgő, ilyen képek lógtak a falon, nálunk minden erről szólt. Mindig hallgattam, ahogy az apukám gyakorolt otthon, amikor meg jöttek hozzá a növendékei, miután elmentek, én bementem a szobába, és hallás után lejátszottam, amit nekik tanított. A szüleim próbálkoztam más hangszerrel is, vettek nekem hegedűt, de azt földhöz vágtam, hogy az nekem nem kell, utána egy évig csellóztam, azon meg nem voltam hajlandó gyakorolni, úgyhogy maradt a bőgő.

Mikor játszott rajta először?

Hat-hétéves lehettem, a családi albumunkban vannak olyan képek, ahol állok a kissámlin, és a bőgőn játszom. Ma már létezik belőle többféle méret, de akkoriban még nem létezett, nekünk csupa négynegyedes, normál méretű bőgőnk volt otthon, én is az apukám hangszerén játszottam kezdettől fogva.

Nagybőgős a kissámlin. És mit szól ahhoz az állásponthoz, hogy a bőgő nem szólóhangszer?

A CD-mhez készült reklámfilmben is arról próbálom meggyőzni az embereket, higgyék el, hogy bár ez első sorban zenekari és kísérőhangszer, de ugyanúgy szólóhangszer is lehet. Ha nem lennének ilyen adottságai, akkor Mozartnak, Haydnnak vagy Nino Rotának, és még számos más mesternek nem jutott volna eszébe erre szólódarabot írni. A mi repertoárunkat természetesen nem lehet összehasonlítani a zongoráéval vagy a hegedűével, de azért sokkal szélesebb, mint mondjuk a brácsáé vagy a fúvós hangszereké. Inkább az a gond, hogy nem játsszák ezeket a darabokat, ezért az emberek nem ismerik őket. A lemezbemutatón megkérdezték a közönséget, melyik szólódarabot ismerik, és egyetlen ember említett egyetlen művet.

Fotó: Fadil Berisha

Ezek szerint további albumokra is van még anyag?

Bőven van, és a modern zeneszerzőket, köztük az osztrák Paul Angerert vagy Erich Urbannert akkor még nem is említettük. Ráadásul a hangszer repertoárja bővül: Eötvös Pétert megkértem, hogy írjon nekem egy versenyművet a következő lemezre, és ő most dolgozik ezen, ahogyan René Staar osztrák komponista is készül erre. Nem rossz tehát a helyzet, de az új művekhez mindig kellenek olyan művészek, akik be is tudják mutatni őket. A 18. században Domenico Dragonetti olasz nagybőgőművész inspirálta Haydn a játékával, így született meg például a Búcsúszimfónia nagybőgőszólója. De Dragonetti Beethovennek is jó barátja volt, neki köszönhető, hogy Beethoven több szimfóniájában szintén sok nagybőgőszólót találunk.

Hetedik éve a zenekar szólamvezető nagybőgőse. A szakmai felelősségen túl ez mivel jár?

Vezető alkat vagyok, tudok felelősséget vállalni másokért is, a szólamban is odafigyelek a többiek emberi problémáira. Nem vagyok az a típus, aki beül a zenekari árokba, lejátssza a darabot, jól lecseszi a kollégákat és hazamegy, hanem koncert után el lehet hívni engem a diszkóba, és reggelig beszélgetni velem.

A napokban tért vissza a zenekar egyhónapos turnéjáról, amely Európa után New Yorkba, Floridába, Kolumbiába és Brazíliába vezetett, és hamarosan újra külföldre indul. Hogy lehet bírni ezt a tempót?

A mínusz 3-ból mentünk át a plusz 34 fokba, ez már önmagában megterhelő. Néha én is azt hittem, hogy nem fogom bírni, de amikor elkezdődött a koncert, onnantól mindenki kapcsolódott a zenéhez. Én magam is megdöbbentem, de ennek a zenekarnak akkora ereje van, annyira szívvel-lélekkel játszó muzsikusokból áll, hogy mindenhol száz százalékos teljesítményt nyújt.

Info a hanversenyről ITT

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

30 ikonikus hollywoodi barátság
1

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?
2

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

Ők a legtoxikusabb szerelmespárok a filmtörténelemben
3

Ők a legtoxikusabb szerelmespárok a filmtörténelemben

2022.09.04. 4 perc olvasás

Ők a legtoxikusabb szerelmespárok a filmtörténelemben

 Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról
4

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

10 film, ami után átértékeled az életedet
5

10 film, ami után átértékeled az életedet

2022.07.17. 6 perc olvasás

10 film, ami után átértékeled az életedet

Ki látogathatja meg Erzsébet királynő sírját?
6

Ki látogathatja meg Erzsébet királynő sírját?

2022.09.21. 1 perc olvasás

Ki látogathatja meg Erzsébet királynő sírját?

10 horror film, amit képtelenség végignézni 
7

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

Natalie Portman kitálalt: így fogyasztják és hizlalják a hollywoodi sztárokat
8

Natalie Portman kitálalt: így fogyasztják és hizlalják a hollywoodi sztárokat

2022.06.23. 2 perc olvasás

Natalie Portman kitálalt: így fogyasztják és hizlalják a hollywoodi sztárokat

ezek is érdekelhetnek

A kedvenc dalod elárulja, hogy milyen vagy párkapcsolatodban

A kedvenc dalod elárulja, hogy milyen vagy párkapcsolatodban

2022.11.24. 3 perc olvasás

Új tanulmány

Nagy bejelentést tett Taylor Swift

Nagy bejelentést tett Taylor Swift

2022.11.02. 2 perc olvasás

Zene

Shakira brutális fotókkal üzent közösségi oldalain

Shakira brutális fotókkal üzent közösségi oldalain

2022.10.11. 2 perc olvasás

SZAKÍTÁS

Madonna lánya videóklippel debütált, hatalmas botrány lett belőle

Madonna lánya videóklippel debütált, hatalmas botrány lett belőle

2022.08.25. 1 perc olvasás

Lock&Key

 Döbbenetes: ez a pszichopaták kedvenc dala

Döbbenetes: ez a pszichopaták kedvenc dala

2022.08.24. 1 perc olvasás

ZENE

Idő előtt kiszivárgott a netre Beyoncé új albuma, dühöngenek a rajongók

Idő előtt kiszivárgott a netre Beyoncé új albuma, dühöngenek a rajongók

2022.07.28. 1 perc olvasás

Renaissance

Programajánló: koncert, kiállítás és kóstoló is vár a Zsinagógák Hetén!

Programajánló: koncert, kiállítás és kóstoló is vár a Zsinagógák Hetén!

2022.07.22. 3 perc olvasás

Zsinagógák Hete

5 koncert, amit nem érdemes kihagyni az idei EFOTT fesztiválon

5 koncert, amit nem érdemes kihagyni az idei EFOTT fesztiválon

2022.07.14. 3 perc olvasás

Fesztivál

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves