Képet karácsonyra

Nem könnyű az ünnepi forgatagban megtalálni azt az ajándékot, ami személyes, egyedi, és kiemelkedik a sok tucattermék közül. Szunyoghy Viktória festőművész képeinek művészi nyomatai különleges darabok, boldog lehet az, aki szalaggal átkötve megtalálja a karácsonyfa alatt.

Szerző: Vályi-Nagy Erika

Kortárs alkotásokkal csak kevesen díszíthetik az otthonukat, a végtelenszer másolt reprókon pedig túlhaladt az idő. A két véglet között félúton valósította meg ötletét a fiatal képzőművész, aki saját festményeiből készít limitált szériás művészi nyomatokat, és ezeket aláírva, dombornyomott logóval teszi elérhetővé a webshopjában. Az ötletről, az alkotás folyamatáról, a festőművész mindennapjairól magát az alkotót kérdeztük.

– Műtermed igazi kincsesbánya a szépség, egyediség iránt érdeklőknek. Faragott afrikai maszkok, kézzel csomózott szőnyegek, selymek és persze a rengeteg festmény. Milyen belső igény hajt erre a sokszínűségre?

Szunyoghy Viktória: A hely régen a nagyszüleim lakása volt, számos emlék kötött ide. Mikor az enyém lett, elkezdtem műteremnek használni, de úgy éreztem magam, mintha egy mauzóleumban alkotnék. Nekiálltam átalakítani, a saját képemre formálni, később, mikor ideköltöztem, újragondoltam a lakás minden szegletét. Megmaradtak a nagyszüleim fotói, valamint nagyapám fogorvosi asztala, ami egyben a saját dolgozóasztalom is, ezzel meg tudtam őrizni egy darabot a múltból. A jövőt pedig a képeim jelentették, egyre több alkotás született itt, új színt hozva a lakásba, az életembe. A képeket később témakör szerint csoportosítottam, később pedig az utazásaim emlékei is helyet kaptak.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Viktoria Szunyoghy (@viktoriaszunyoghy) által megosztott bejegyzés

– Mesélsz a kedvenc darabjaidról?

Sz.V.: A tárgyak folyton változnak körülöttem, ha jelen pillanatban választanom kellene, akkor a faragott afrikai maszkok, a gaboni Punu népcsoport szellemmaszkjai lennének az első helyen, utána pedig az afrikai dob következik, a 19 századi etrüszk jellegű trón és a szőnyegek. Közülük is az iráni tabrizok, a csempe mintás kashmiri selyem és egy afgán, perpedil mintás szőnyeg.

– Kevesen tudják, hogy festőművészként izgalmas filmes produkciókban is részt veszel, ami lehetővé teszi, hogy sokat utazz. Hogyan kerül be egy festőművész Netflix-es sorozatok készítői közé, vagy éppen olyan filmek stáblistájába, mint a Szárnyas fejvadász 2049, Witcher, Genius Picasso vagy éppen a Marco Polo?

Sz.V.: 2011-ben kezdődött a történet, amikor egy Anthony Hopkins főszereplésével készült film jelenetéhez kértek tőlem saját festményeket. Négy évvel később jött a következő megkeresés a Netflixtől, ahol a Marco Polo sorozathoz kerestek „breakdown artist”-ot. Elvállaltam a munkát, és három hónap után már utaztam a stábbal Malajziába, ahol újabb három hónap következett. Ezután már egyik munka hozta a másikat, rengeteg festői és kreatív feladatot, egyre felelősségteljesebb munkaköröket.

– Melyek voltak a legemlékezetesebb pillanatok?

Sz.V.: Az aktuális munkáimról a titoktartási szerződésem miatt nem beszélhetek, de az elmúlt években megjelent filmek közül a kedvenc sorozatom, a Genius Picasso volt Antonio Banderas főszereplésével. Remek csapat gyűlt össze, nagyon jókedvűen teltek a munka napok, külön megtiszteltetésnek éreztem, hogy saját irodát is kaptam Arv Grewall designer irodájának közelében, ahol a Picasso másolatokat és egyéb képeket készítettem. A Robin Hood forgatásán egyik nap pedig igazán vicces munkával bíztak meg: élethű galambürüléket kellett festenem. De az egyik legszebb feladat tavaly nyáron talált meg, Howard Weaver vezényletével hátteret festettünk a Birds of Paradise-hoz. Róla annyit kell tudni, hogy egy rendkívüli festőművész és ő készítette többek között a Trónok Harca háttereit is. De sorolhatnám a végtelenségig: nagy élmény volt jelmezt festeni Keira Knightleynak, Benedict Wongnak, kelléket Jamie Foxnak, vagy berendezési tárgyakat Harrison Fordnak és Ryan Goslingnak. Sokszor kérnek a színészekről portrékat is, büszke vagyok például Ben Barnes portréjára a Shadow and Bone-ban.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Viktoria Szunyoghy (@viktoriaszunyoghy) által megosztott bejegyzés

– A forgatásokon utasítások szerint dolgozol, a műtermedben saját alkotások születnek. Hogyan tudod a két munkát összevegyíteni?

Sz.V.: Néha magam is azt gondolom, tudathasadásos állapotban létezem, annyira másfajta koncentrációt, munkastílust igényel a kétféle feladat. De az évek során rájöttem, pont ez a két pólus hozza meg a harmóniát, a műteremben való magányos alkotás és a forgatások zaja és tempója. Mindig igyekszem arra, hogy a bennem élő kreatív művész elég időt és odafigyelést kapjon.

– Tetszik az ötlet, hogy az átlagember számára is elérhetővé teszed a kortárs művészetet. Képeid egy-egy tematika köré csoportosulnak, nekem legjobban az úszó gyerekek tetszenek. Babaúszás pillanatai?

Sz.V.: A képek készítésekor egy babaúszó iskolával dolgoztam együtt. Később vált csak számomra is világossá, hogy egy gyerekkori traumával küzdök, azért kellett visszamennem – még ha csak a vásznon is – a medencébe. Volt egyszer egy rémálmom, és másnap nem akartam úszásoktatásra menni, mert akkor váltottunk a mély vízbe a gyerekmedencéből. Sajnos szó se lehetett arról, hogy kihagyjam az órát. Aztán ott a medencénél újra elkapott a rossz érzés, és míg a többi kisgyerek ugrált be a vízbe én csak azon gondolkodtam, hogyan tudnék innen megszabadulni. Az edző, mikor ezt észrevette, erőszakkal bevágott a medencébe, én pedig szó szerint megéltem a halálfélelmet. Az már csak ráadás volt, hogy amikor odanyújtotta a botot, hogy belekapaszkodjak, akkor pont abban a pillanatban, amikor elértem volna, elrántotta. És közben röhögött. Hát ez az élmény jött fel alkotás közben, keményen megküzdöttem vele, de mire készen lett a sorozat, valahogy oldódott a fájdalom.

– A többi képnek is ilyen fájdalmas a múltja?

Sz.V.: Szerencsére nem. Afrika világa főleg a nagypapám munkássága és később Lantai-Csont Gergellyel lévő közös munka miatt volt fontos nekem. Az ő élményeik , az ott látott emberek, arcok, hangulatok jelennek meg a képeken. Az “Egy nap” sorozat egy mai nő napját követi, a Paperdolls pedig a társművészeteket kapcsolja össze. Egy könyvillusztráció kepei is helyet kapnak, amit a Victoria című könyvhöz készítettem. Terveimben van még több sorozat is, ezekkel a közeljövőben szeretnék foglalkozni.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Viktoria Szunyoghy (@viktoriaszunyoghy) által megosztott bejegyzés

– Hogyan készülnek a képeidről a művészi nyomatok?

Sz.V.: Speciális anyagot választottam, különleges merített papírra készülnek a képek a nyomdában. Miután kijött a nyomtatóból a tekercs, minden darabot kézzel vágnak, én pedig sorszámozom, aláírom, majd rákerül a logóm dombornyomott formában is, ezáltal minden darab egyedi az amúgy is kis példányszámú sorozatokon belül. Úgy érzem, sikerült megtalálni a középutat, amely értéket képvisel, de mégse kell érte vagyonokat fizetni. Most indult még csak ez a projekt, magam is kíváncsisággal várom, hogyan reagál majd erre a világ.

– Ha jól tudom, most zajlik éppen egy kiállításod.

Sz.V.: Innsbruckban, a magyar főkonzulátuson látható december 2. és január 9. között egy tárlatom, ahol a „Paper dolls” képeim kerültek kiállításra. Festőművészként nagyon fontosak ezek az események, így gyűjtök erőt a további alkotáshoz.