Mozart áll a csúcson

Interjú a világhírű karmesterrel, Fischer Ivánnal

Ha valaki gyakran jár a koncertjeire, észreveheti, hogy hol fehér, hol fekete csokornyakkendőt hord. Mitől függ, mikor melyiket veszi fel?

Attól, hogy szmoking vagy frakk van-e rajtam. Az előbbihez ugyanis fekete nyakkendő való, míg az utóbbihoz piké ing, piké mellény és fehér nyakkendő. A zenekar hagyományosan frakkban szokott játszani, ez azonban olyan muzeális öltözék, amit ma már senki sehol nem hord, kivéve, mikor átveszi a Nobel-díjat. Ezzel szemben a kevésbé formális változat, a szmoking, vagy tuxedo, ahogy Amerikában nevezik, még mindig ünnepélyes, ma is hordott ruhadarab. Nekem azért fontos ez a téma, mert úgy érzem, egy zenekar ne legyen múzeum! Bizonyos alkalmakhoz nagyon jól illik a frakk, ám egyre több az olyan esemény, amikor ebből ki szeretnénk lépni, és egy kicsit modernebb, maibb ruhát hordani, ezért óvatosan haladunk a frakktól a szmoking irányába.

Az idén tizenhárom év elteltével térnek vissza Salzburgba. Miért olyan fontos esemény az Ünnepi Játékok?

Salzburg a zenészek Mekkája, amióta létezik az Ünnepi Játékok, mindig az jelentette a szakma csúcsát, ha valaki oda eljutott. Az alapítóknak, köztük Max Reinhardtnak, később pedig a rendezvényt irányító Herbert von Karajannak köszönhetően kezdettől fogva olyan kimagasló zenei rendezvény ez, ahol mindig a legjobbakat lehet hallani és látni. A rezidens zenekar a Bécsi Filharmonikusok, de meghívnak sok más együttest is a világ különböző országaiból. Mi nagyon nagy megtiszteltetésnek éreztük, amikor 1993-ban először felléphettünk ott. Akkor még fiatal, új zenekarnak számítottunk, mára viszont a Fesztiválzenekar minden szakértő szerint a világ egyik legjobb zenekarává vált. Most már nem érdekes kezdőkként hívnak minket Salzburgba, hanem ennek az elit klubnak a tagjaiként. Ez nagyon jó dolog, nagyon nagy örömmel készülünk oda.

Sokan állítják, hogy a komolyzene közönsége egyre fogyatkozik. Nem mond ellent ennek, hogy Salzburgban iszonyatosan drágák a jegyek, mégis szinte másodpercek alatt elfogynak?

A világ zenei rendezvényei között a salzburgi kétségkívül elit fesztiválnak számít. Ez az egyik irány, a másikra pedig példa lehet az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztivál, ahol szintén játszani fogunk az idén augusztusban. Ott kifejezetten ellentétes a filozófia, és az a cél, hogy minél szélesebb tömegek minél olcsóbb jegyekkel bejussanak a koncertekre. Szerintem teljesen rendben van, hogy Európa ilyen színes, hogy különféle fesztiválok léteznek – mi mind a kettőre nagyon szívesen megyünk.

Tudom, nem szabad egy zenésztől megkérdezni, ki a kedvenc zeneszerzője. De vajon jól érzem-e, hogy az ön prioritási listáján Mozart eléggé elöl áll?

Valóban, olyan lenne ez, mintha a szakácstól kérdeznék meg, melyik a kedvenc étele. Mi folyamatosan játsszuk a legnagyobb mesterek műveit, és nem tudnék egyet kiválasztani közülük, de azért Mozart ott áll a csúcson.

Salzburgba Bartók és Mahler zenéjét viszik el, Miah Persson szoprán szólista és Yefim Bronfman zongoraművész közreműködésével, Edinburgh-ban pedig három alkalommal hangzik el az ön által rendezett nagysikerű Mozart-opera, a Figaro házassága. Folytatódik majd ez a Mozart-operasorozat?

Eddig a Don Giovannit, a Figaro házasságát és A varázsfuvolát rendeztem meg. Valamilyen formában mindenképpen folytatni fogjuk a programot, de nem biztos, hogy Mozarttal, mert nem szabad elhanyagolni a többi szerzőt sem.

A Budapesti Fesztiválzenekar arról is ismert, hogy gyakran lép ki a koncerttermekből, játszanak idősotthonokban, gyerekintézményekben, vidéki iskolákban, elhagyott zsinagógákban. Ezt miért tartja fontosnak?

Támogatni akarjuk a közösség kulturáltságát is azzal, hogy koncerteket viszünk templomokba, elhagyott zsinagógákba, ki az utcára, térre, tehát mindenhova, ahol a zene segíteni tud. Oda megyünk, ahol szükség van ránk.