Érdekes élethelyzetre nyílik rálátásunk Nya és Dre kapcsolatán keresztül az És egyszer csak... epizódjaiban. Karen Pittman egy olyan nőt alakít, aki párjával együtt mindent megtesz azért, hogy teherbe essen, miközben egyáltalán nem biztos benne, hogy készen áll az anyaságra. A színésznővel meddőségről, barátságokról és az önérvényesítésről beszélgettünk.
Az És egyszer csak… újdonsült párja, Nya és Andre a valóság egy másik síkján létezik, mint az HBO Max Szex és New York rebootjának többi párja. A Karen Pittman és LeRoy McClain által alakított boldog feleség és férj, úgy tűnik, az egyetlen pár, akik nem kezdenek minden pillanatban abszurd viselkedésbe, nem rúgják fel a házasságukat egy románc kedvéért és nem zárják hányással a randevúikat.
Csupán egyetlen apróság van, amelyben nincsenek teljes összhangban: Dre gyereket akar, Nya azonban nem biztos ebben. Többször is próbálkoztak már a mesterséges megtermékenyítéssel, ahogy azt Mirandának is elárulta Nya, de úgy tűnik, nem működik, így talán jobb elvetni az ötletet… A Szex és New York reboot legutóbbi részében Dre és Nya közösen arra a döntésre jutottak, hogy lezárják a babaprojektet. Ám Dre később megpillantja Lisa Todd Wexley férjét a gyerekeikkel, és erőt vesz rajta az érzés, hogy újra felhozza a gyerekvállalás témáját. Nya végül a következő mondattal zárja a beszélgetést: „Andre, ne hagyd, hogy az egymásra találásunk csodája ne legyen elég.”
Az És egyszer csak… talán nem arról híres, hogy az élet legnagyobb kihívásait elsöprő árnyaltsággal tárja elénk, de igenis van mit mondani a narratív lehetőségekről, amelyeket Nya és Andre dilemmája kínál. Nya érvelése jogos: a szülőség mindent megváltoztat. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, tényleg mindent meg akarunk változtatni? És mi történik, ha a párunk jobban akarja, mint mi?
Míg a sorozatban nagyobb hangsúlyt kap Miranda és Che néhol már komikus kapcsolata, a fogósabb és reálisabb élethelyzetek jóval kevesebb műsoridőt kapnak. Épp ezért az Elle újságírója elbeszélgetett a Nyát alakító Karen Pittmannal, hogy kicsit mélyebbre merülhessünk Nya gondolkodásmódjába.
Karen Pittman: Ez egy gyönyörű, boldog házasság. Nya szereti a férjét, boldogok együtt. És amit mindenképpen meg akartam mutatni, hogy ők nem egy olyan házaspár, akik konfliktusban vannak, semmilyen módon. Arról a nagyon apró árnyalatról beszélek, ahogy az emberek egy kicsit eltávolodnak egymástól, és aztán ez a rés egy sokkal szélesebb térré válik, amin nem tudnak átjutni egymáshoz. És hogy ez hogyan néz ki, és hogyan találják ki, hogyan találják meg az utat vissza egymáshoz.
Egészen más az energia, amikor egy olyan karakterrel kezded, akiről tudod, hogy eleve nagyon vidám. Nya nagyon pozitív. Nincs benne melankólia vagy konfliktus. Szóval nagyon fontos volt számomra, hogy a kettejük ellentéte nagyon finom legyen, nagyon kicsi, és hogy ne adjunk tippet a közönségnek, hogy merre tarthat a történet. Hogy tudjuk, hogy Nya nagyon erős önmagában és a házasságában.
Úgy gondoltam, nagyon fontos, hogy egy ilyen embert állítsunk erre a platformra, mert szerintem az afroamerikai nők története az, hogy szupererősek. Szerettem volna segíteni neki kibontakozni, és megmutatni egy olyan nőt, aki nem csak erős – ez egyfajta sztereotípia –, hanem aki nagyon puha és sebezhető, és törékeny, mint bármely más nő, akivel találkozhatunk az életben. Ez leginkább az Andréval való kapcsolatában mutatkozik meg.
K.P.: Szerintem Nya tudja, hogy mit akar. És az író Keli Goff és én sok időt töltöttünk erről beszélgetve. Nekem két gyerekem van, szóval tudom, hogy a nőknek határozottan vannak kihívásai a terhesség és a teherbeesés körül. De azt is tudom, hogy az anyaságot, ha már egyszer eljutottál oda, egy kicsit túlértékelik. Valójában nem látod magad viszont a gyerekeidben. A gyerekeidnek saját személyiségük lesz, felnőnek, és te már ott vagy, hogy „Ó, de én azt hittem, hogy te fogsz engem kiteljesíteni”. Mint minden kapcsolatnak, az anyaságnak is megvannak a maga hátrányai.
Az egyik dolog, amiről nem beszélünk, hogy hol van a probléma. Nyánál vagy Andrénál? Az írók sem árulták el soha, hogy ki az. Emlékszem, volt egy beszélgetésem Leroyjal, ahol azt mondta: „Ó, én azt hittem, hogy Nya az.” Én meg, „Ó, ez vicces. Mert én azt hittem, hogy Andre. Azt hittem, te vagy a probléma, barátom.” Erre ő: „Ez nagyon vicces. Azt hittem, te vagy a probléma.” Ez érdekes.
K.P.: Igen, meglepett. Nem akarom elárulni, mi történik a tized részben. De igen, határozottan meglepődtem. Tovább csavarodik a történetszál, ahogy haladnak, nem nevezném cliffhangernek. De érdekes, hogy hol kötnek ki a tizedik rész végén. Nem tudom, hogy vannak-e könnyű válaszok. Szerintem továbbra is kihívás lesz Nya számára, hogy rájöjjön. Továbbra is Mirandára támaszkodik, hogy kitalálja, mi lesz az.
K.P.: Azt hiszem, sok köze van a közönséghez és ahhoz, ahogyan az emberek látják. Szerintem most egy olyan országban élünk, ahol ha valakivel nézeteltéréseid vannak, akkor fennáll a veszélye, hogy „eltörlik”. Veszélyben vagy, hogy elveszíted az állásod. Kidobnak a Twitterről. Van ez a fajta eldobható energia, ami az embereket és a kapcsolatokat övezi az életünkben.
Ezért lenyűgözött az a reakció, hogy azonnal úgy éreztük, Miranda lezuhant a szakadékba, a karakter lezuhant a szakadékba, ahelyett, hogy azt mondtuk volna: Miranda tényleg csak tanul valamit, és kihívást jelent magának, hogy egy új helyre kerüljön.
Szerintem a faji hovatartozás egy nehézkes beszélgetés. Az, hogy hogyan kapcsolódunk azokhoz az emberekhez, akik különböznek tőlünk, egy nehéz beszélgetés. De ezt érdemes megvizsgálni... Azt hiszem, a közönség reakciójának semmi köze ahhoz, hogy látjuk ezt a két nőt, akik megpróbálnak kapcsolatot teremteni, mint professzor és diák. Ők két nő, akik rájönnek, hogy sok közös van bennük. Számomra nagyon érdekes, hogy a közönség hogyan reagál arra, amivel az elmúlt évek során meg kellett küzdeniük.
K.P.: Azt hiszem, ez az a valódi energia, hogy a világban akarják látni magukat. Az önmegvalósítás, ahogyan az a nők esetében kinéz. Szerintem Miranda érettebb, mint Nya: Nya azt gondolja, ő a megfelelő személyiség ahhoz, hogy segítsen kitalálni, hogyan csinálja jól az életét. Nyában pedig Miranda egy olyan nőt lát, aki már elindult abba az irányba, hogy megvalósítsa önmagát és a szándékát a világban, és manifesztálja azt. Nya nagyon sajátos módon manifesztálta az életét, amit Miranda még nem látott a saját életében. Azt is gondolom, hogy megnevettetik egymást, mint a barátok. Jól érzik magukat együtt.
Afroamerikai nőként az a tapasztalatom, hogy a tőlem különböző nők, és néha a fehér barátnőim is azt várják tőlem, hogy lépjek be a támogató, anyai és gondoskodó szerepbe. Az én törzsemben, a női körömben ezt úgy hívjuk, hogy „az anyai vibrálás”. Egyfajta mamává válsz a körülötted lévő nők számára. Szerintem Miranda nem ezt csinálja Nyával, és Nya sem ezt csinálja Mirandával. Ők tényleg egyenrangúak. Ugyanazon a helyen találkoznak egymással.
K.P.: A fekete nők számára az a kis árnyalat, amit érdemes megragadni hogy ha fekete nőként egy jó házasságban élsz és jól keresel, miért is ne lehetne gyereked? A fekete nők esetében ez szerintem nagyon jellemző. De azt hiszem, minden nő számára egyetemes kérdés: mikor szakítsuk meg az életcélunkat, hogy egy másik emberi lényt hozzunk a világra? Ez megváltoztatja az anyagi helyzetedet. Megváltoztatja a szociális és érzelmi képet. Megváltoztatja a testedet. Megváltoztatja az egész életedet.
Az anyám szó szerint helyettem fizette az adót, amíg nőként felnőttek, hogy két diplomát szerezzek, hogy ott éljek, ahol élek, és hogy puccos ruhákat vegyek fel. Élete nagy részében tanár és tudós volt, és sok álmát elhalasztotta, hogy én előléphessek. És határozottan ellentmondásos érzés, hogy anyám mennyi mindent feladott. Az áldozatok, amelyeket a nők, az anyáink hoznak annak érdekében, hogy mi kimehessünk, és teljes értékűnek lássuk magunkat a világban – azt hiszem, ez manapság nagyon fontos.
Olyan térben élünk, ahol azt hisszük, hogy áttörhetjük az üvegplafonokat. A gyerekvállalás azonban lelassíthatja ezt. Egy olyan ember, mint Nya, aki azt mondja: „Imádom ezt! Nem akarom, hogy bármi is lelassítson”, egy olyan férfi lesz a társa, aki azt mondja: „Én ezt akarom.” Szóval, azt hiszem, a nők átérzik ezt.
Azt hiszem, Nya sokféle érdeklődése ellenére nagyon kevés vágyat érez az anyaságra. És hogy ezt mégis kötelesség nélkül tegye meg, azt hiszem, ez az igazi kérdés, amivel sok nő küzd.
Forrás: Elle
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!