Christina Koch és Jessica Meir asztronautanők az öngondoskodásról és egymás segítéséről az űrben

Ezek a nők történelmet írnak!

Christina Koch és Jessica Meir történelmet írnak. Múlt októberben a két nő, akik kollégák a NASA-nal és egyben legjobb barátok, megtették az első, 100%-ban női űrsétát a Nemzetközi Űrállomásról, azzal a küldetéssel, hogy megjavítsanak egy teljesítményszabályozót.

Míg Meir az Űrállomáson dolgozik, Koch nemrég jött vissza a Földre, miután rekordot döntött azzal, hogy 328 napig maradt az űrben. A nők közől ő vezetett leghosszabb ideig űrrepülést, így a tudósok már azt is tanulmányozhatják, milyen hosszú távú hatással van az űrben töltött időnek egy nőre nézve.

Az ELLE.com még akkor beszélgetett velük, mikor mindketten az űrben voltak.

Az első munkám

Jessica Meir: „Vízimentő voltam tiniként. Az egyetem után először tudóssegéd voltam a NASA Johnson Space Centerben, Lockhead Martinnál. Három évig voltam ott, aztán dilpomáztam. Nem gondoltam akkor, hogy visszatérek a NASAhoz, de mikor eljött a lehetőség, nem tudtam nemet mondani”.

Christina Koch: „Én játékboltban dolgoztam először. Felelősséget tanultam és azt, hogyan kell másokra odafigyelni. Az egyetem után a NASAnál kezdtem dolgozni. Fizikán és villamosmérnökin végeztem, és nagy szerencsém volt, mert a nyári gyakornokságból fizetett munka lett. Olyan eszközöket kelett terveznem, melyek szondákon repülnek és olyan NASA küldetéseken dolgoztam, melyek a Földet és más bolygókat vizsgálják. Elhagytam ezt az állást, hogy megvalósítsam egy álmomat az Antarktiszon, de ez már egy másik történet”.

A legrosszabb munkám

Meir: „Egy átmeneti munka, amikor pincérnő voltam egy bárban néhány hétig az egyik tanulmányi szünetben. Nem volt pohárszedő meg mosogató, mi szolgáltuk ki a vendégeket, töröltük le az asztalokat és mosogattunk a forró, párás konyhában. Egyszer, mivel elfelejtettem újratölteni egy vendég poharát a nagy rohanásban, elém tolta a számlát és egy jó nagy nullát rajzolt a borravaló sorba”.

A legnagyobb kudarcom

Meir: ”Amikor feltámadt bennem az ambíció, jelentkeztem is erre a munkára, és a második jelentkezésemkor be is hívtak. Eljutottam az utolsó körig, ahol még 50-en voltak, és minde jól ment. A végén felhívtak: „Remek munkát végzett. Arra bátorítjuk, hogy jelentkezzen újra, de most csak 9 embert választunk, és ön nincs köztük”. Összetört a szívem. Viszont amióta itt vagyok, mindenkit arra bíztatok, hogy sose adja fel!”

Így kezeld a stresszt az űrben

Koch: „Mindig segít, ha kinézel az ablakon. A Föld ugyanis elképesztően szép. Általában mindenre gyógyír, ha onnan fentről lenézünk a Földre és eszünkbe jut, kik is vagyunk”.

Így legyél tökéletes munkatárs az űrben

Meir: „Van egy kedvenc kifejezésünk: expedíciós adottságok. Lényegében arról van szó, hogy szépen játssz a többiekkel – ugyanaz a tanács, amit a gyerekeidnek adnál. Ezek a dolgok különösen fontosak, ha hosszú missziókról beszélünk, 6 hónapos vagy még hosszabb utakról, és főleg azok lesznek a jövőben, amikor még messzebbre megyünk majd, mint a Holdra és a Marsra. Hangsúlyozni kell a csapatmunkát, az öngondoskodást, a vezetői képességeket, az alkalmazkodást, mindent, ami ahhoz kell, hogy az emberek jól meglegyenek együtt. Szerintem ez elengedhetetlen egy sikeres űrmisszióhoz”.

Koch: „Egy másik fontos skill, ami nagyon fontos itt fent, a kommunikáció. Megérteni, mi hajtja valójában az embereket, mire van szükségük egy adott szituációban, és felismerni, hogy mindent meg tudunk oldani nyílt kommunikációval”.

Így nassolj az űrben

Koch: „Nem sok időnk van egy-egy munka között, mivel 5 perces lebontásban van beosztva az időnk. Van, hogy csak benyomunk egy nutriszeletet vagy pár diót”.

Így találj magadra időt az űrben

Koch: „Azon szoktunk nevetni, hogy az egyetlen különbség a munkaidő és a nem munkaidő között, hogy a nap végén kikapcsoljuk a kamerákat, mert a vezérlőközpont folyamatosan ellenőriz minket. A legjobb saját idő az, amikor leülünk vacsorázni. De a fizikai tér ugyanaz, úgyhogy az a bizonyos munka-magánélet egyensúly itt fent még fontosabb. 12 órás munkaidőnk van, sokat dolgozunk, de figyelünk arra, ki hogyan tölti fel az elemeit a szabadidejében”.

Így állj meg két lábbal az űrben

Meir: „Az egyik váratlan dolog, ami nagyon érdekes volt számomra, különösen a fiziológiai hátteremmel, az volt, az agy hogyan alkalmazkodik a környezethez. Ahhoz vagyunk szokva, hogy azt gondoljuk, a lábunk a földön van, és ha elejtek valamit, az a lábfejemnél fog kikötni. Természetesen itt nem így van, de erről nagyon nehéz meggyőzni az agyamat. Két hét után éreztem, hogy máris változik. Elkezdte más mechanizmusokkal látni a teret, a le-föl narratíva helyett. Ez számomra megmutatta az emberi agy elképesztő plaszticitását és hogy mi mindenre vagyunk képesek mi, emberek.