Az Amanda-analízis

Angyal, önreflexióval

Amanda Seyfriedben rögtön feltűnik valószínűtlenül nagy Bambi-szeme: olyan hatalmas, hogy az néha egészen furcsává teszi őt. A szépség és a furcsaság, a bolondozás és a mélység, a felhőkben járás és a földhözragadtság keveréke egyébként is jellemző rá. Saját bevallása szerint legalább annyira feszült és görcsös, mint amennyire lelkes és szeleburdi néha. 2013-ban vásárolt egy farmot a Catskill-hegység lábánál, kétórányi autóútra New Yorktól. Általában ide vonul vissza, és csupa olyasmit csinál, ami elől a falusi lányok gyakran menekülnek: kertészkedik, rengeteg állatot tart (lovakat, tyúkokat, tehenet, macskákat, szamarat, de kecskét és disznót is tervez a menazsériába), pitét süt, vagy épp megtárgyalja a helyi kávézó pincérnőjével, hogyan kell savanyúságot eltenni. Nem ilyen körülmények közé képzelnénk egy színésznőt, aki több kozmetikai és divatmárkának is arca. De Seyfriednek szüksége van a kiszámíthatóságra, a természet közelségére, és arra, hogy kerülje a tömeget.
A nyugalma ugyanis sokszor csak látszólagos, és mindig komoly lelki munka eredménye. Egész gyermekkorát megkeserítette a kényszerbetegség, és ma is gyakran szorong. Kiegyensúlyozott családban nőtt fel, sportolt, zenélt, jó jegyei voltak, és sok barátja, mégis nagyon neurotikus kislány volt. „Sokszor hirtelen, megmagyarázhatatlan rettegés tört rám, ok nélkül zokogni vagy szédülni kezdtem, és kényszeres rendrakó voltam. Azt gondoltam, biztosan megőrültem.” Senkinek sem beszélt a félelmeiről, még az édesanyjának sem, aki pszichológus. Számára a felnőttkor maga volt a megváltás, 19 éves korában derült ki a betegsége, amikor attól szorongva, hogy agytumora van, a neurológusa pszichiáterhez küldte. Azóta szorongáscsökkentőt szed, de már csak alacsony dózisban.
„Néha még ma is órákat töltök a zoknik rendszerezésével, és álmodni is szoktam a pakolásról – mondja. – De terápiára járok, és elfogadtam, hogy életem végéig gyógyszert kell szednem. Emellett sokat olvasok, tanulmányozom a buddhista filozófiát, és próbálok a jelenben élni. A jövő számomra fantázia, és a félelmeim mindig a fantáziálásból erednek. Sokat festek, horgolok, kötök, gyöngyöt fűzök, sütök, ezek segítenek kikapcsolni az agyam. De az is sokat segít, hogy felismertem, a félelmeim nagy része nem a realitásban gyökerezik.” Fontosnak tartja, hogy beszéljen a problémáról, és ezáltal küzdjön a mentális zavarok stigmája ellen. „Nem értem, miért kezelik ezt külön bármilyen más betegségtől. Attól, hogy nem lehet megfogni, létezik. Miért kellene bizonygatni, hogy rosszul vagyunk?”
Van még valaki, akinek kulcsszerepe van abban, hogy Seyfriednek csökkentek a kompulzív gondolatai: Finn, az ausztrál juhászkutya, akit a Hármastársak című sorozat forgatása alatt fogadott örökbe. Finn már a saját jogán is sztár, Amanda Instagramját (@mingey) olyannyira eluralta, hogy végül saját profilt kapott (@finnsite). Az eb többször szerepelt gazdájával talkshow-kban is, amint épp különféle dolgokat egyensúlyoz a fején, kiskacsától kezdve virágcserépig. Ha különválnak, a színésző ragaszkodik hozzá, hogy FaceTime-on „beszélhessen” a kutyájával, és orvosi engedéllyel a repülőutakon is maga mellett tarthatja, mert segít a félelmein.
2015 sűrű volt Seyfried számára: csodálatos és rettenetes élményekkel gazdagodott, rengeteget dolgozott; és az év egy szakítással ért véget. „A Twin Peaks forgatása után magamba roskadtam, régen nem éreztem annyira sötét helyen magam. Akkor kezdtem el meditálni, és fejleszteni az önismeretem és az önreflexióm. De átjutottam rajta, és megtanultam, hogy a pánikot legkönnyebben tudatos gondolkodással lehet legyőzni.” Egy régebbi exével, Dominic Cooperrel viszont különösen szoros a kapcsolata. „Szeretjük egymást. Mindig az életem része lesz, akármit is gondoljanak a barátnői vagy a jövőbeli felesége. És én sem kezdek soha olyan férfival, aki nem tudja tolerálni a barátságunkat.” Úgy tűnik, azóta talált olyan férfit, aki ezt az elvárást kipipálta: nemrég eljegyezték egymást Thomas Sadoski színésszel. „Mindenkihez, akivel eddig jártam, azonnal vonzódni kezdtem szexuálisan. Ha nincs meg a szikra elsőre, később sem fog hirtelen előbújni valahonnan. A vaginád nem kíván jobban valakit attól, hogy sok időt töltesz vele!”
17 éves korában kapta az első fontos szerepét, a Bajos csajokban, azóta mintegy 30 filmet forgatott (köztük a Mamma Mia!-t, A nyomorultakat és a Chloét), és számos sorozatban is szerepelt. Bár a képernyőn gyakran alakít naivát vagy bajba jutott lányokat, az életben nagyon pontosan tudja, mit akar. Olyan szenvedéllyel képes beszélni, hogy még egy üres papírlapot is izgalmasnak találnánk, ha ő próbálná ránk sózni. Született komika, hasonlították már Goldie Hawnhoz, mert ugyanolyan szerethető, sugárzó és bolondos. Mások szőke, presbiteriánus Woody Allenként jellemezték. „Még nem vagyok elég jó a vígjátékokban” – nyilatkozta egy interjúban. Régebben az is aggasztotta, hogy a könnyed szerepek miatt nem ismerik el igazán színészként. Ezért vállalta el az első mainstream pornósztárról, Linda Lovelace-ről szóló életrajzi filmet. Nagyon komolyan vette a szerepet, és felelősséget érzett Lovelace családja iránt. „Az nem érdekelt, hogy rólam mit gondol majd a közönség, de őt a lehető legpozitívabb színben szerettem volna feltüntetni. Szerettem volna elérni, hogy végre érvényes figuraként tekintsenek rá. És végül talán sikerült azt is bebizonyítanom, hogy komolyan veszem a filmezést.”

(...)

A cikket teljes terjedelmében az ELLE magazin 2016. decemberi lapszámában találjátok!