Anne Hathaway: Metamorfózis

Pár éve Anne Hathaway Oscar-díjat nyert, és az internet gonosz kommentjeit próbálta kivédeni. Most a családi boldogságban lubickol, és új, Colossal című filmjében egy Szöult fenyegető szörnnyel harcol. Szinte semmi sem változott. Vagy mégis?

Lehet, hogy a szőkék jobban szórakoznak. De vitathatatlan, hogy még a legismertebb barnák is könnyebben vegyülnek el. Vegyük például Anne Hathawayt, aki tetőtől talpig feketében, hatalmas szemeit napszemüveg mögé rejtve képes úgy átsétálni egy New York-i étterem asztalai között, hogy senki sem fordul utána. Persze az anonimitás illúziója nem tart sokáig. Amint a 34 éves színésznő helyet foglal a sarokban, és kibújik az őt borító rétegek közül, egyre több lopott pillantást kapok el. Az ilyen vonások – az elbűvölő tekintet, az erős szemöldök, az egyszerre széles és telt ajkak – általában felkeltik

az emberek figyelmét. De bármilyen nagyvilági is tud lenni, ma nem ilyen hangulatban van. Nincs rajta smink, így egyenesen finom – nem törékeny, mégis madárcsontú –, bájos, sőt egészséges.

Tulajdonképpen csak egy hivalkodó, sztáros dolog van rajta: a hosszú, franciásan manikűrözött műkörmök, melyek az általa játszott színésznő „tartozékai”, akit az Ocean’s Eleven hihetetlen várakozások által övezett, női szereplős folytatásában, az Ocean’s Eightben alakít. „Mindenki azt mondja, ez nem én vagyok. A fotózáson a sminkesem ufókezekhez hasonlította őket, amiket mintha ráphotoshopoltak volna a testemre.”

Kissé fáradt, részben az éjszakai filmezés, részben a kisfia, Jona­than miatt, aki márciusban múlt egyéves. Amikor megemlítem, hogy már kétszer találkoztunk, összecsapja a kezét örömében: „Nagyon mókás lesz látni, hogy mennyit változtunk!” Először 2004-ben, a Neveletlen hercegnő 2. premierje előtt beszélgettünk. 21 évesen örült, hogy elkészült az áttörését hozó film folytatása, de érződött, hogy túllépett a hercegnő fázison. Legalább annyira szívesen beszélt a Túl a barátságon-béli boldogtalan feleség szerepéről, amit akkor még el sem kezdtek forgatni.

Második találkozásunkkor 2007-ben már igazi mozisztárrá vált a New Jersey-ben, egy színésznő és munkajogi ügyvéd gyerekeként nevelkedett lányból. A divatmagazinnál játszódó Az ördög Pradát visel című filmben egy feltörekvő, de naiv lányt játszott, és egyszerre volt sikeres és kifinomult, majd egy évvel később megkapta első Oscar-jelölését a Rachel esküvőjében alakított narcisztikus drogfüggő megrendítő megformálásáért. De bármennyire is sikeres volt akkor – és okos és megnyerő –, még hiányzott belőle az a fajta higgadtság, amivel most azonnal lefegyverez.

Ezt a váltást már azelőtt elismeri, hogy rákérdeznék; amikor megemlítem, hogy újraolvastam a korábbi interjúinkat, jellegzetes mosolyával kérdezi: „Nagyon erőltetett voltam?” És valóban úgy tűnt, aggódott amiatt, milyennek tűnik majd; kisebb monológot tartott arról, hogy egy újságíró rosszul idézte. Korábbi kislányos énjét utánozva, felnevet: „De aranyos! Ja, nem” – mondja. És kicsit komolyabban hozzáteszi: „Ma már egy másik ember vagyok ahhoz képest, amilyen akkor voltam.”

Meg van róla győződve, hogy ez leginkább a producer és ékszertervező Adam Shulmannek köszönhető, akivel 2008 végén találkozott és 2012-ben házasodtak össze. „Kihozta belőlem azt a képességet, hogy komfortosan tudjak létezni a világban – mondja. – Most az az elfogadott nézet, hogy nőként nincs szükségünk senkire – de nekem szükségem van a férjemre. A páratlan és különleges szerelme megváltoztatott engem.”

(...)

A cikket teljes terjedelmében az ELLE magazin 2017.  júniusi számában találjátok!