Amikor a „nem” végre nem bűntudat, hanem önvédelem – erről szól a legújabb THISISUS podcast

Egy filmélményből indult, de nagyon gyorsan eljutott a női sorsokig, a kiégésig és a határhúzás kérdéséig Eke Angéla és Borbély Alexandra beszélgetése. A THISISUS podcast legújabb epizódja fájdalmasan ismerős felismeréseket hoz: meddig lehet mindenkinek megfelelni, és mikor jön el az a pont, amikor már muszáj nemet mondani?

A legújabb THISISUS podcast beszélgetés kiindulópont a Hamnet című film volt, amely mindkettőjükre erősen hatott: csak éppen másképp. Borbély Alexandra az anyaság felől kapcsolódott a történethez, Eke Angélában viszont inkább dühöt indított el mindaz, amit a film a női önfeladásról mutat. A beszélgetés egyik legerősebb állítása, hogy sok nő még mindig természetesnek veszi az alkalmazkodást. 

Egyedül, nőként

Eke Angéla és Borbély Alexandra innen jut el egy olyan felismerésig, amely túlmutat a filmen. Arról beszélnek, hogy milyen gyakran történik meg, hogy egy nő egyedül viszi tovább mindazt, ami rá marad: testben, lélekben, kapcsolatokban.

Sokszor a nő marad egyedül mindazzal, ami rá szakad

– fogalmaz Eke Angéla, és ez a mondat nemcsak a Hamnet világát írja le, hanem egy sokkal tágabb, generációkon átívelő tapasztalatot is. Azt az állapotot, amikor a nő csendben elvisel, alkalmazkodik, és közben nem tanul meg segítséget kérni, vagy épp nemet mondani. A beszélgetés innen fordul át a határhúzás témájába. Arra, hogy mi történik, amikor valaki túl sokáig mond igent. Amikor a fáradtság, a túlterheltség és a belső hiány már annyira állandóvá válik, hogy szinte észrevétlenné lesz.

Eke Angéla arról is beszél, hogy volt egy pont, amikor már nem volt képes jól lenni abban az életben, amit egyébként szeretett. Nem történt látványos összeomlás, inkább egy hosszan tartó, nehezen megfogható rosszullét. A fordulópont az volt, amikor megfogalmazta magának: talán nem is tud már boldog lenni. Ez volt az a pillanat, amikor saját magát választotta.

Az igen valódi ára

Színészként mindez különösen nehéz döntés. A színház nemcsak munka, hanem identitás, szenvedély, visszaigazolás. Egy olyan közeg, ahol könnyű elhinni, hogy nincsenek határok – hogy mindig lehet még egy próbát végigcsinálni, még egy előadást letolni, még egy kérést teljesíteni.

Borbély Alexandra szerint azonban éppen ez a működés az, ami hosszú távon felőrölheti az embert.

Szétzilálódunk ebben a sok igent mondásban

– mondja, rámutatva arra, hogy a folyamatos megfelelés nemcsak fizikai, hanem érzelmi szinten is kimerítő.

A beszélgetés egyik legfontosabb tanulsága, hogy a határhúzás nem egyetlen döntés, hanem folyamat. Apró lépésekből áll: abból, hogy valamit kihúzunk a naptárból, hogy nem megyünk el, hogy időben szólunk, hogy nem vállalunk túl sokat. És talán a legnehezebb része: elviselni azt, ami utána jön. A bűntudatot, a bizonytalanságot, a félelmet attól, hogy ezzel majd kevesebbek leszünk mások szemében. Az első valódi „nem” után azonban kiderül, hogy az élet megy tovább. És hogy a tiszta határok nem eltávolítanak, hanem sokszor épp hitelesebbé tesznek.

Az teljes beszélgetést itt tudod megnézni, meghallgatni: