Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

KÖNYVAJÁNLÓ

3 klasszikus, amit minden krimirajongónak el kell olvasnia

2023. november 21.

2 perc olvasás

ELLE

könyvek könyv könyvajánló krimi
3 klasszikus, amit minden krimirajongónak el kell olvasnia
© Shutterstock

Szereted a krimiket? Ha igen, akkor a következő klasszikusokat el kell olvasnod! 


Az utóbbi évtizedekben nagyon sok jó krimi jelent meg, ezért előfordulhat, hogy az alábbi klasszikusok esetleg kimaradtak a listádról. Pedig érdemes őket bepótolni, hiszen nagyon fordulatosak, így garantáltan élvezetes lesz az olvasás! 

Ernest Hemingway: Fiesta – A nap is felkel

Hemingway regényében az I. világháború utáni generáció szorongásai és illúzióvesztései elevenednek meg. A főszereplői Jake Barnes és Lady Brett Ashley, akik az Elveszett generáció tagjai. Keresik a helyüket, miközben bejárják Párizs éjszakai életének a helyszíneit. Brett és Jake viszonya szenvedélyes, de folyton próbatételek elé állítja őket az élet, miközben mindketten a saját problémáikkal küzdenek. Jake pedig apránként rádöbben, hogy a nő, akit szeret sosem lesz igazán az övé. 

Raymond Chandler: Örök álom

Egy haldokló milliomos felfogadja Philip Marlowe magándetektívet, hogy találja meg a kisebbik lányát fenyegető bűnözőt. Marlowe hamarosan rájön, hogy az ügy nem egyszerű zsarolás, mivel emberrablás és sok más is szerepel az ügyben, amit nem egyszerű megoldani. 

Agatha Christie: Halál a Níluson 

Linnet Ridgeway, a gyönyörű és gazdag nő angliai kastélyában éli nyugodt életét. Az egyik nap meglátogatja a barátnője, Jacqueline de Bellefort, aki arra kéri, hogy adjon munkát a vőlegényének. Linnet fel is veszi intézőnek Simon Doyle-t. Azonban pár hónap múlva Simon és Linnet összeházasodnak, és mesés nászútra indulnak. Jacqueline nem tudja ezt elfogadni és mindenhova követi a párt, egészen addig, amíg egy rejtélyes haláleset meg nem zavarja a nyugalmukat. 

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Új, döbbene...
1

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

30 ikonikus...
2

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

Csak az embe...
3

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

A 25 legjobb...
4

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

Ez is az ala...
5

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

Ez a világ 1...
6

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

10 horror fi...
7

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

Mennyit tuds...
8

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves