Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Oscar-pofon

Videó: Will Smith-nek nem ez volt az első nyilvános pofozkodása

2022. március 30.

1 perc olvasás

ELLE

Oscar Will Smith Chris Rock pofon
Videó: Will Smith-nek nem ez volt az első nyilvános pofozkodása

Korábban is előfordult már Will Smith-szel, hogy dühében lekevert egy pofont. 2012-ben például egy újságírónak.


Bár már napok teltek el az Oscar-gála óta, még mindig mindenki Will Smith dühkitöréséről beszél. Történt ugyanis, hogy a díjátadó egyik hangulatfelelőse, Chris Rock nem túl szerencsés módon Jada Pinkett Smith kopaszságával viccelődött, amin a színész annyira felhúzta magát, hogy felment a színpadra és lekvert a komikusnak egy hatalmasat, majd hozzátette, hogy az ő feleségét ne vegye többet a szájára. 

Megosztja a közvéleményt

Az eset közfelháborodást keltett, sokan úgy gondolják, hogy Will Smith-nek igaza van, meg kell védeni egy nőt, ha ilyen tiszteletlenül bánnak vele. Mások szerint semmilyen sértésre sem lehet válasz az agresszió. És végül akadnak bőven olyanok is, aki úgy látják, az egész csak egy ügyes show-elem volt, megrendezték a jelenetet.

Hogy mi az igazság, azt egyelőre nem lehet tudni! Annyi viszont bizonyos, hogy nem ez volt az első alkalom, amikor Will Smith nyilvános pofozkodásba kezdett, 2012-ben ugyanis a vörös szőnyegen kevert le egy taslit egy újságírónak.

Könnyen felkapja a vizet

A színész a Men in Black – Sötét zsaruk 3. moszkvai premierjén került összetűzésbe Vitalij Szegyukkal, aki megölelte és kéretlenül megpuszilta.


Igaz, Vitalij Szegyuk azóta többszörösen bebizonyította, hogy nem az újságírás, sokkal inkább a provokáció motiválja. 2013-ban például a Grammy-díjátadón kitépte a mikrofont Adele kezéből, 2014-ben pedig Brad Pittet támadta meg a Demóna premierjén. Bradley Cooper és Justin Timberlake lábába is belecsimpaszkodott már egy-egy alkalommal, de gerilla pusziszkodásával sem hagyott fel a későbbiekben sem, sőt a 2017-es Eurovízión felszaladt a színpadra és letolta a nadrágját. Azonban az is tény, hogy más híresség nem pofozta fel botrányos viselkedése miatt...

Van még öt perced? Ezek a videók is érdekelhetnek:

 

Katy Perry élete legkínosabb pillanatát élte át, mégis zseniálisan reagált

Kylie Jenner sokkolta rajongóit: egy lakás árát éri cipőgyűjteménye

A fél világot kiborította a youtuber, aki szerint a „kövérek kínosak és le kell fogyniuk”


A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
1

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
2

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
3

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
4

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
5

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
6

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
7

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
8

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

ezek is érdekelhetnek

Will Smith pofonja miatt óriási változás jön az Oscar történetében

Will Smith pofonja miatt óriási változás jön az Oscar történetében

2023.02.23. 2 perc olvasás

OSCAR 2023

Will Smith felesége először szólalt meg az Oscar-gálán történt pofonról

Will Smith felesége először szólalt meg az Oscar-gálán történt pofonról

2023.02.11. 2 perc olvasás

BETEGSÉG

Chris Rock ezúttal Amber Heardnek ment neki

Chris Rock ezúttal Amber Heardnek ment neki

2022.05.16. 2 perc olvasás

RÁGALMAZÁSI PER

Megszólalt Chris Rock édesanyja a pofonról: „Will Smith engem is megütött"

Megszólalt Chris Rock édesanyja a pofonról: „Will Smith engem is megütött"

2022.04.24. 2 perc olvasás

Oscar 2022

Újra kezdődik a botrány, verekedni hívták Will Smith-t

Újra kezdődik a botrány, verekedni hívták Will Smith-t

2022.04.14. 2 perc olvasás

Oscar 2022

Jada Pinkett Smith annyira nem akart hozzámenni Will Smith-hez, hogy sírt az esküvőn

Jada Pinkett Smith annyira nem akart hozzámenni Will Smith-hez, hogy sírt az esküvőn

2022.04.11. 3 perc olvasás

Kényszerházasság

A XXI. század a dühöngés kora

A XXI. század a dühöngés kora

2022.04.07. 8 perc olvasás

Psziché

Kiderült: Chris Rock poénját jóváhagyták az Oscar szervezői, amiért Will Smith ütött

Kiderült: Chris Rock poénját jóváhagyták az Oscar szervezői, amiért Will Smith ütött

2022.04.05. 2 perc olvasás

Oscar 2022

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves