Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Oscar-botrány

Will Smith lemondott tagságáról az amerikai filmakadémiánál

2022. április 02.

2 perc olvasás

ELLE

Oscar Will Smith Chris Rock pofon tagság Amerikai Filmakadémia
Will Smith lemondott tagságáról az amerikai filmakadémiánál

A Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia nem hagyta annyiban Will Smith pofonját.


A 94. Oscar-gála színpadán elcsattant egy pofon, és emellett nem lehet szó nélkül elmenni! Így gondolta az amerikai filmakadémia is, akik a héten erős nyomást gyakoroltak Will Smith-re, aki végül lemondott tagságáról. 

Will Smith már rögtön a gálán beszédében (ugyanis pár perccel később a történtek ellenére átvehette a legjobb színésznek járó díjat) arról biztosított mindenkit, mennyire sajnálja kirohanását, majd másnap Chris Rocktól is bocsánatot kért, ám ez édeskevésnek bizonyult, tekintve, hogy a Dolby Színházban ülő több mint háromezer fős szakmai közönség és tévénézők millióinak szeme láttára ütötte meg a műsor egyik szereplőjét. 

„Visszaéltem az akadémia bizalmával, és megfosztottam más jelölteket és díjazottakat attól a lehetőségtől, hogy ünnepeljenek és megünnepeljék őket rendkívüli munkájukért. Megszakad a szívem. Szeretném, ha visszakerülne a figyelem azokra, akik teljesítményükkel ezt kiérdemelték, és hogy az akadémia visszatérhessen a munkához, amit a filmes kreativitás és művészet támogatása terén végez. Ezért lemondok akadémiai tagságomról, és elfogadom az elnöki tanács ítéletét az esettel kapcsolatban”

– írta Will Smith a Varietynek eljuttatott közleményében.

Nem sokkal később az akadémia elnöke, David Rubin közölte, hogy elfogadták a színész lemondását, a fegyelmi eljárást pedig folytatják.

A történtekről részletesebben:

Nicole Kidman arca mindent elárul, hogy látja a világ Will Smith pofonját

Kitálalt a barát: traumája miatt ütött Will Smith

Will Smith pofonja tényleg csak átverés volt?

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
1

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
2

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
3

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
4

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
5

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
6

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
7

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
8

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

ezek is érdekelhetnek

Will Smith pofonja miatt óriási változás jön az Oscar történetében

Will Smith pofonja miatt óriási változás jön az Oscar történetében

2023.02.23. 2 perc olvasás

OSCAR 2023

Will Smith felesége először szólalt meg az Oscar-gálán történt pofonról

Will Smith felesége először szólalt meg az Oscar-gálán történt pofonról

2023.02.11. 2 perc olvasás

BETEGSÉG

Chris Rock ezúttal Amber Heardnek ment neki

Chris Rock ezúttal Amber Heardnek ment neki

2022.05.16. 2 perc olvasás

RÁGALMAZÁSI PER

Megszólalt Chris Rock édesanyja a pofonról: „Will Smith engem is megütött"

Megszólalt Chris Rock édesanyja a pofonról: „Will Smith engem is megütött"

2022.04.24. 2 perc olvasás

Oscar 2022

Újra kezdődik a botrány, verekedni hívták Will Smith-t

Újra kezdődik a botrány, verekedni hívták Will Smith-t

2022.04.14. 2 perc olvasás

Oscar 2022

Jada Pinkett Smith annyira nem akart hozzámenni Will Smith-hez, hogy sírt az esküvőn

Jada Pinkett Smith annyira nem akart hozzámenni Will Smith-hez, hogy sírt az esküvőn

2022.04.11. 3 perc olvasás

Kényszerházasság

A XXI. század a dühöngés kora

A XXI. század a dühöngés kora

2022.04.07. 8 perc olvasás

Psziché

Kiderült: Chris Rock poénját jóváhagyták az Oscar szervezői, amiért Will Smith ütött

Kiderült: Chris Rock poénját jóváhagyták az Oscar szervezői, amiért Will Smith ütött

2022.04.05. 2 perc olvasás

Oscar 2022

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves