A XXI. század a dühöngés kora

„Mikor egy nap munkába indulás előtt egy törölközőbe üvöltöttem, tudtam, hogy baj van - pedig soha nem voltam egy dühöngő őrült” – Kate O’Malley, a brit ELLE újságírójának írása következik a haragról, és arról, hogy a dühöngés miért az agresszió egyik formájaként van értelmezve.

 

Múlt hónapban az életem legtorokszorítóbb üvöltését engedtem ki magamból. Kiléptem a zuhany alól, de ahelyett, hogy megtörölköztem volna, beletemettem az arcomat a törölközőbe és kiengedtem magamból minden feszültséget. Nem voltam veszélyben, sem sokkban, sőt még szomorú sem voltam, csak feszült, ami miatt egyik pillanatról a másikra gejzírszerűen tört ki belőlem a törölközőbe fojtott üvöltés. Bár a szomszéd szobában lévő partnerem nem vette észre a kitörésemet, teljes meggyőződéssel hittem, hogy ezek után már csak egy elégetett pirítósnyi távolságra vagyok a teljes mentális összeomlástól.

Soha nem tartottam magam dühöngő embernek, persze családi, munkahelyi, szociális és politikai kérdésekben volt, hogy elszaladt velem a ló. Egyszerűen csak soha nem engedtem meg magamnak, hogy bármi miatt kizökkenjek az elmúlt 30 év alatt keservesen felépített imidzsemből – a haragos embereket pedig kifejezetten utálatos perszónáknak, gyengéknek, kiszámíthatatlannak gondoltam. A törölközős incidensemnek hála viszont én is pont olyanná váltam, mint ők, akiket addig teljes erőmmel próbáltam elkerülni.

Egyre dühösebbek vagyunk

A világ az elmúlt hónapokban olyan mértékű kiszámíthatatlan haragnak és dühöngésnek volt kitéve, ami már ijesztő. Hat év iráni rabság után márciusban végre kiengedték a kémkedés vádjával meggyanúsított Nazanin Zaghari-Ratcliffet a börtönből, aki Nagy-Britanniába való hazatérése után őrjöngött. Miért kellett majdnem hat évnek eltelnie ahhoz, hogy hazajusson? Sokak szerint hálásnak kellett volna lennie, amiért egyáltalán hazavitték; de arról megfeledkeznek, hogy kislánya csupán kétéves volt, mikor túszul ejtették, most már pedig nyolc – Nazanin pedig megannyi fontos pillanatot elmulasztott gyermeke életéből. Míg viszont a nyilvánosság teljes mellszélességgel kiáll a mellette, a politikusok szerint a nő arrogánsan és hálátlanul viselkedik a szabadon bocsátása óta.

Mindazonáltal nemcsak a poltikában, hanem a szórakoztatóiparban is folyamatosan jelen van a harag kérdése. A közösségi média például türelmetlenül várja Britney Spears folytonos és cenzúrátlan dühöngését a családja irányába, miután nemrég véget ért a 14 éven át tartó gyámsága. Kanye West is haraggal teli bejegyzésekkel árasztja el az internetet, amióta tönkrement Kim Kardashiannel való házassága – sőt, egy videójában még le is fejezte exfeleségének új párját, a komikus Pete Davidsont.

Most pedig Will Smith mutatta be tökéletesen a harag útját, miután a 94. Oscar-díjátadó gála színpadán Chris Rock egy világ szeme láttára sütött el egy finoman szólva is ízléstelen poént a színész felesége, Jada Pinkett-Smith leborotvált hajáról. (Jada köztudottan egy hajhullást okozó autoimmun betegségben, alopecia areataban szenved – a szerk.) A később Oscar-díjat nyert Will Smith felment a színpadra és arcon vágta Chris Rock komikust, ami miatt a haraggal teli színész később fel is mondott az amerikai filmakadémiánál. Az incidens óta kettészakadt a világ: míg sokan kontrollmániásnak és bántalmazó agresszornak bélyegezték meg Will Smith-t, addig a Tiffany Haddishhoz és Nicki Minaj-hoz hasonló emberek magasztalják a színész viselkedését azért, amiért bátran kiállt és megvédte a felesége becsületét.

Gyógyító üvöltözés

Ezen események tudatában jobban kell a felgyülemlett haragunkat orvosolni, mint valaha: Julie Scott hágai beszédtanár szerint például kifejezetten egészséges üvöltözéssel levezetni a feszültséget, mert a kiabálás a stresszre fizikai reakciót hoz létre létre, ezáltal pedig meditatív állapotba hozza az agyat. 2020 tavaszán Julie létre is hozott egy ’Screech At The Beach’ (magyarul: sikoltozás a strandon) nevű terapeuta irányította programot, melyet a pandémia miatti frusztráltság inspirált. A beszédtanár minden reggel 25 kliensével együtt legyalogolt a tengerpartra, ahol olyan hangosan kiabáltak bele az Északi-tenger szeleibe, amilyen hangosan csak tudtak.

„Olyan volt, mint dartozás. Sokszor látni, hogy a harcművészek eleresztenek egy-egy üvöltést, mikor kettévágnak a kezükkel egy fatáblát – ezt azért csinálják, mert segít nekik a koncentrálásban” – mondja Julie.

Az üvöltés, mint stresszkezelő terápia egyébként nem számít újdonságnak: Arthur Janov amerikai pszichoterapeuta vezette be még a ’70-es években, a technikát pedig John Lennon és Yoko Ono is alkalmazta. A gyógyító üvöltözés célja elvileg a traumatikus élmények féktelen előhívása és elgyőzése, ám a módszer hosszútávú sikerességét világszerte rengeteg kritika érte.

Zoe Aston londoni pszichológus szerint viszont az üvöltözésnek egy pozitív öngyógyító folyamata van, ami az állati ösztönökre vezethető vissza. „A belső feszültséget nehéz levezetni, az üvöltözés állati mivoltja miatt viszont könnyebben megszabadulhatunk tőle. Nem kell senkinek sem megértenie vagy kielemeznie azt, ahogyan érzel, egyszerűen csak ki kell engedni a feszültséget.”

A világjárvány legsúlyosabb hónapjaiban Zoe Aston is létrehozott egy kampányt az izlandi turisztikai ügynökséggel karöltve: egy olyan honlapot készítettek el, ahová a világ minden tájáról tölthettek fel sikoltozós hangfelvételeket a felhasználók, amiket később aztán az izlandi vadonban játszottak le. Bár a pszichológus szerint elsőre bizarrnak hangozhat az ötlet, szerinte ez csak azért van, mert kevésszer engedjük meg magunknak azt, hogy fizikai hangot kreáljon a bennünk lévő düh.

„A méreg elleni legfőbb védekezési forma sok ember számára kimerül az intellektualitás megtartásában. Ez egyfajta kontrollt ad az érzelmeinknek, hiszen senki sem szereti beismerni, hogy a méreg okozta düh káoszt és egy olyan szintű szomorúságot képes okozni a mindennapokban, amikor már azt érezzük, hogy soha nem tudjuk abbahagyni a sírást.”

Mike Fisher, a Brit Dühkezelési Szervezet (BAAM) elnöke és alapítója szerint mindenkinek egyéni kapcsolata van a harag kitörésével, akár beismerjük ezt, akár nem. Sőt, általában azoknak az egyéneknek van a legtöbb dühkezelési probléma, akik tudomást sem vesznek a mérgükről.

„A tökéletességre törekvő emberek, a maximalisták produkálják a legveszélyesebb dühkitöréseket, mert őket általában nem kritizálja senki. Az ár, amit viszont a dühkitörésük miatt megfizetnek, viszont nemcsak őket, hanem a körülöttök lévő embereket is negatívan befolyásolják. Ha valaki ugyanis nem találkozás egy maximalista alapkövetelményeivel, akkor garantált bukással kell számolni. Olyan, mintha körülöttük jégen táncolna az embere – kívülről sima, de soha nem lehet tudni, hogy hol és mikor törik be”

– mondja Mike, aki szerint viszont a haragot nem lehet sokáig elfojtani.

„A düh erőszakos állapota már a kezdetektől fogva gazembert farag belőlünk, ez pedig nem sokáig lehet magunkban elnyomni.”

Szerinte a zuhanyzásom utáni törölközős üvöltözésemmel is az előtte lévő pár nap eseményeit dolgoztam fel, ami házunk eladása miatti stressz, a munkahelyi nyomás és baráti viszályok szerint halmozódott fel – én pedig teljesen igazat adok neki.

A dühhöz nem társul feltétlenül agresszió

Általános tévhit, hogy a dühkitörések Hulk-szerű kiabálást, ajtócsapkodást és tányértöréseket képesek produkálni.

„A düh csak egy érzés, amit mindenki egyénileg tud elbírálni, hogyan birkózik meg fele”

– mondja Mike Fisher, aki szerint az egyik legnagyobb tévhit az, hogy a dühös ember agresszív is; holott a düh és a mérgesség állapot az egyik legegészségesebb érzelem, amivel az emberek rendelkezhetnek.

„A düh megmutatja, hogy mik a határaid, mennyi fér még bele az életedbe és mennyi kapacitáson van adni és fogadni. Általa jól meg lehet jelölni, hogy éppen hogyan érezzük magunkat.”

A gond tehát nem is magával a haraggal van, hanem inkább azzal, ahogyan az általa keletkezett dühöt kezeljük. Mindenkinek saját magának kell rájönnie arra, pontosan milyen módszerrel és milyen időközönként érdemes levezetnie a feszültséget; az azonban biztos, hogy néha igenis kell dühöngeni, mert hosszútávon sokkal károsabb a belső feszültséggel együtt élni, mintsem a fáradt gőzt egy pillanat alatt kiengedni. Ha ez ajtócsapkodással, üvöltéssel jár, ám legyen.

Via