Női történetek Svédországból – A közösségek és az identitás gyógyító ereje

Elsőre nagyon másnak tűnik a filmfesztivált alapító műfordító, a számi írónő vagy a múlt században élt arisztokrata származású nő története, valami mégis nagyon hasonló bennük. Valójában mindegyikük életének az üzenete ugyanaz: prioritás az egymásra figyelés, a közösség és az identitás megtalálása, a természet őszinte tisztelete, és a tenni akarás, ami mindenkit jobb emberré formál. 

Ismerd meg ennek a három, Svédországhoz köthető embernek a történetét. Annyit előre elárulhatunk, hogy mindhárman csodálatos és példaértékű cselekedetekkel gazdagították, gazdagítják a világot.

Liesbeth és a világ legkisebb filmfesztiválja

Néhány évvel ezelőtt, Budapesten találkoztam Liesbeth Huijer műfordítóval, aki norvég szépirodalmat fordít svédre és hollandra. Akkor mesélt először a világ legkisebb filmfesztiváljáról, ahová tavaly hivatalosan is meghívást kaptam Svédországba. A világ legkisebb filmfesztiválja egy könyvekkel és filmekkel foglalkozó, művészetrajongó baráti közösségből nőtte ki magát jegyzett művészeti eseménnyé.

A társaság rendszeres, egymást támogató találkozóiból tizenegy év alatt lett nemzetközi kulturális fesztivál.

A Lundäng International Film Festival az egyszerűségről, a közösség erejéről és a minőségről szól. A vidéki életformát is újragondoló rendezvény életre hívója Liesbeth Huijer és férje, akik nemcsak a közös filmnézést szeretik szenvedélyesen, hanem a barátaikat, a vidéki létet és a természetet is. Amikor megszületett a filmfesztivál ötlete, mindazt a jót szerették volna összekapcsolni, amitől nemcsak harmóniában vannak magukkal, hanem ezzel együtt épülnek, gazdagodnak is. A nagy nemzetközi filmfesztiválokat tekintették szakmai példaképnek, de azokkal ellentétben emberi léptékű közösségi élményt akartak adni a vendégeiknek és mindezt egy olyan közegben, ahol ez korábban elképzelhetetlennek tűnt. A sokszínűséget hirdető, szakmai zsűrivel és díjjal rendelkező filmfesztivál a világ bármelyik városában eladható lenne, de a Lundäng élmény lényege, hogy a „természetközeli és kulturális élményért a résztvevőknek egy Svédországban eldugott vidéki faluba kell zarándokolni” – magyarázza Liesbeth, amikor a fesztivál üzenetéről kérdezem. „A közösségi élmény, a résztvevők egymáshoz való kapcsolódása már ott elkezdődik, ahogyan az autóval érkezők bevárják a vonattal érkezőket, hogy együtt jussanak el a fesztivál helyszínére.” 

Szabadon a természetben

A filmfesztivál a közösségi élet szervezése mellett a helyi értékek felfedezésére buzdít és a természettel való szorosabb összekapcsolódásra biztat. A fesztivál vendégei nem szállodákban, hanem Liesbeth birtokának közösségi tereiben, a kertben, sátrakban laknak. A közös séták során a kertben hallottam először arról, hogy Svédországban létezik egy olyan jogszabály, amely „a természethez való hozzáférés szabadságát” biztosítja. Az „Allemansrätt” magyarul „mindenki joga” néven ismert törvény lehetővé teszi, hogy bárki szabadon élvezze a természetet, függetlenül attól, hogy az egy magán- vagy állami területen található, anélkül, hogy jogi problémákba ütközne. Az ember akár gombát is szedhet, feltéve, hogy „nem károsítja a környezetet, nem zavarja a vadon élő állatokat és nem veszélyezteti a természetet.”

Svédországban bárki szedhet bogyós gyümölcsöket is az erdőkben. Mivel a természet mindenkié, ezt a jogot nem korlátozza semmilyen birtokjog. Azonban fontos, hogy „a szedés ne legyen túlzó, és ne zavarja a természetes ökoszisztémát.” A törvény biztosítja, hogy akár egy éjszakára megpihenhessünk egy erdőben, ha nem zavarjuk a környezetet és másokat. A természet tehát mindenkié, de vannak bizonyos korlátozások, amelyeket be kell tartani. Tiszteletben kell tartani például a magántulajdont. Az erdőkben való szabad mozgás nem engedi meg, hogy épületekhez, kerítéseken belülre vagy termelési célú földekre menjünk. A természethez való hozzáférés jogának biztosítása persze nemcsak a pihenésről szól Svédországban, mélyen gyökerezik a skandinávok környezettudatosságában. Azt vallják, ha az ember szoros kapcsolatban él a természettel, aminek ő is a része, sokkal jobban becsüli és óvja is azt. 

Ann-Helén és a számi identitás 

A számi gyökerekkel bíró újságíró és író, Ann-Helén Laestadius számára a magyarul is megjelent Lopás című regénye hozta meg a nemzetközi elismerést. A számik (a lappok elnevezés ma már pejoratívnak számít) Észak-Európa őslakos népe, Norvégiában, Svédországban, Finnországban és Oroszország északi részén élnek. A számi kultúra és nyelv ma már Európa különleges, értékes örökségének számít, de nem mindig tekintették annak még Svédországban sem. A számik hagyományosan rénszarvastenyésztéssel, halászattal és vadászattal foglalkoztak, ma már inkább városokban élnek és éppen olyan szakmákat tanulnak, mint bárki más, de a rénszarvastenyésztés továbbra is fontos része maradt az identitásuknak és kultúrájuknak. A számik hitvilágában a természet tisztelete és a kapcsolat a szellemi világgal is központi szerepet játszott. A kereszténység megérkezése után a számik sok hagyománya háttérbe szorult, de a nyelvükkel együtt néhány ősi hagyomány is megmaradt a huszonegyedik századra. Ann-Helén regénye is napjainkban játszódik, főhőse egy fiatal számi lány, aki szemtanúja lesz, ahogy egy férfi brutálisan bántalmaz egy rénszarvast.

A könyv a rénszarvastartással kapcsolatos helyi konfliktusok mellett a számik elleni diszkriminációról is mesél, tabuk nélkül mutatja be a számik és a többségi társadalom közötti feszültségeket.

A könyv alapján készült filmadaptációt a Netflix is bemutatta Stolen, vagyis Lopás címmel, aminek köszönhetően a világ számos országában magukra ismertek a saját identitásukat kereső népcsoportok, akik a főszereplő lány történetében a saját sorsukat fedezték fel. 

Földhasználati konfliktusok és kulturális marginalizáció

„A számik életének kihívásairól, a kulturális identitás megőrzésének nehézségeiről és annak fontosságáról az tud hitelesen beszélni, aki a saját bőrén is megtapasztalta azt” – mondja Ann-Helén, miközben megrendeljük magunknak a teát a beszélgetéshez. „Muszáj volt valakinek elmondania ebben az országban, hogy a kisebbségi identitás hogyan hat a mindennapi életre és az önértékelésre” – meséli annak a külvárosi kávézónak a teraszán, ahová letelepszünk. „Talán kevesebb itt a fancy ember, mint a belvárosban, de jobban szeretem azokat a helyeket, ahol senki nem játszik szerepet” – indokolja egy félmosollyal a helyválasztást. Ann-Helénnek már nem kell megfelelnie senkinek, sok interjút és találkozót visszautasít, „mert nincs kedvem mindenkivel találkozni.” A magyar–számi nyelvrokonságról kérdezem, mindenről tud. Kavargatjuk a forró teát, rokon lelkek vagy rokon népek vagyunk? Mindegy is, értjük egymást, összekacsintunk.

„Sokan a regényemből hallottak először a földhasználati konfliktusokról és a kulturális marginalizációról”

– mondja, amikor arról kérdezem, hogyan fogadták a svédek az egész világon népszerű regényét. „Svédország jól reagált, a könyvem számos svéd irodalmi díjat nyert, köztük a Svéd Irodalmi Nagydíjat (Svenska Deckarakademins Pris) is.” A svéd társadalom és a számik közötti hasonlóságokat keressük együtt. A természethez való kötődést és a hagyományok tiszteletét találjuk meg a közös halmazban. „A könyvet azért írtam, hogy a számik kultúrája és problémái a szélesebb közönséghez is eljussanak. Akinek nem tépázták meg az identitását, soha nem fogja megérteni, hogy miért olyan fontos ez az egészséges önértékeléshez.”  

Elsa Brändström harca a pihenéshez való jogokért Stockholmban

Ha egy egész napot kitöltő és természetközeli programot keres a látogató Stockholmban, akkor a „Tusen Örs Kryssning”, vagyis az Ezersziget túrát ajánlom jó szívvel. A stockholmi szigetvilág felfedezése mellett Svédország múltját, jelenét és lelkiismeretét is megismerheti a látogató, miközben egy olyan hajón ringatózik, ami időnként kiköt egy-egy látványos vagy lakott szigeten. A természettel való összekapcsolódás mellé az idegenvezetők két nyelven, angolul és svédül mesélnek a szigeteken található épületekről, történelemről és kultúráról. Egy hajóról látható szigetről például az út során az derült ki, hogy a múlt század óta szegény sorsú nők, legtöbbször gyermekeiket egyedül nevelő anyák nyaralóhelye.

A legszegénybb rétegért harcolva

A szigeten álló házakat jótékony célú pihenésre építették, az ötletgazda pedig Elsa Brändström (1888–1948) svéd humanitárius aktivista volt, aki a szegények és a hátrányos helyzetű nők megsegítésének szentelte az életét. Politikusként, szociális munkásként és jótékonysági programok elindítójaként is nevet szerzett, de a legnagyobb elismerése mégis talán az, hogy amit a múlt században útjára indított, a halála után is jól működik.

Elsa arisztokrata családból származott és bár ő maga a legmagasabb társadalmi réteghez tartozott, elkötelezetten harcolt a szegények, különösen a nők és gyermekek jogaiért.

Azt hirdette, minden embernek joga van a nyaraláshoz és a kikapcsolódáshoz. Ő biztosított lehetőséget arra, hogy a nyári hónapokban a legszegényebb anyák elhagyhassák a várost, és kizárólag pihenjenek, töltődjenek Stockholm legszebb szigetein. A program célja Brändström leírása szerint az volt, hogy javítsa a nők és gyerekek életminőségét és egészségét. A programok nemcsak a fizikai pihenésről, hanem közösségi élményekről is szóltak, hiszen lehetőséget adtak a nőknek, hogy új társadalmi kapcsolatokat építsenek, és kimozduljanak szűkebb környezetükből. A társadalmi mobilitást is elősegítő jóléti programok a mai napig működnek, leggyakrabban önkéntesek és jótékonysági szervezetek segítségével valósulnak meg.