Hamburg - Kettő az egyben: Kulturális várostúra és fenntartható utazás

Vajon mitől lesz, mitől lehet egy utazás fenntartható? Hová és mivel induljon neki az utazó, ha csökkenteni akarja az ökológiai lábnyomát? Elegancia, nagyvonalúság, őszinteség és nyitottság, ez mind Hamburg, de ennél sokkal-sokkal több, ha egy kicsit mélyebbre megy az ember a város rétegeiben.  

Egyetlen hazai utazóként képviseltem Magyarországot idén Németországban egy fenntartható workshopon Hamburgban. Kulturális várostúrán vettünk részt a világ különböző országaiból érkezett újságírókkal együtt, akikkel megvitathattuk, hogyan kellene, hogyan lehet egyáltalán utaznunk a 21. században úgy, hogy ne csak élvezetes és pihentető, hanem környezetkímélő is legyen. Naponta érkeznek hírek arról, hogy Európa népszerű nagyvárosaiban a helyiek tüntetnek a túlságos elturistásodás (az itthon is gyakran használt „overtourism” kifejezést próbáltam átültetni magyarra – a szerk.) ellen. Júliusban például Barcelonában vonultak utcára a helyiek, mert elegük lett a turistaáradatból, de hasonló gondokkal küzd Velence városa is. Utóbbiban a városvezetés próbálja extra költségek kivetésével szűrni és csökkenteni a városba áramló egyre csak duzzadó turistatömegeket. Hamburg egészen máshonnan indult el nemrég és éppen ezért máshol is tart.

Az esernyők és a vizek városa 

A város elég gazdag volt mindig, sőt, a helyiek bevallása szerint, „egy kicsit arrogáns” is ahhoz, hogy egyáltalán ne legyen szüksége turistákra. Hamburgban alig 20 éve létezik turizmus, pontosabban városturizmus. Korábban egyszerűen nem volt szükség rá. Hamburgot gyakran emlegetik úgy is, hogy a vizek városa meg úgy is, hogy az esernyők városa. Kétségtelen, hogy gyakran esik, ezt ottlétemkor is megtapasztalhattam, de a tősgyökeres hamburgiak szerint „ez azért jó, mert ha nem így lenne, mindenki itt akarna élni”. Hamburgot a musicalek városaként is emlegetik Németországban. Tény, hogy Észak-Európában ebben a városban nyílt az első nyilvános operaház is. Nekem is meglepő volt az az információ, miszerint a világon New York és London után – igaz, hosszú szünettel – de Hamburg következik harmadikként a sorban a legfontosabb musicalvárosok rangsorában. A városban egy modern zenei fesztiválon ezentúl 400 koncert közül válogathatnak a helyiek és a látogatók, ahol a világ színe-java lép fel itt zeneértő és a jegyeket megfizetni is tudó közönség előtt. Ehhez jön még az, hogy a metró egész éjjel jár. Mint megtudtam, 5 év múlva elkészül a Hamburgot Koppenhágával összekötő vasútvonal is. Hamburgnak komoly tervei vannak tehát, az egykori hanzavárosokra jellemző gazdagság és sokszínűség továbbra is jelen van a város mindennapjaiban. A város nyitott, minden korban rengeteg menekültet fogadott be egészen azóta, hogy Spanyolországból a középkorban elűzték a kereskedelemben és iparban rendkívül fontos szerepet betöltő zsidóságot. Hamburg akkor és azóta is tárt karokkal fogadja az érkezőket, a legnagyobb közösség a törököké, ez után következik a lengyel, az olasz, majd az indiai és az afgán közösség. „Olcsó és motivált munkaerő” – teszi hozzá az elmondottakhoz a hamburgi várostörténész. 

Kapcsolatok képmutatás nélkül

Hamburg izgalmas és rendkívül okos város. A kereskedelmi kapcsolatok továbbra is az egyik legfontosabbnak számítanak a város életében. Hamburg a középkor óta számít radikálisan progresszívnek, ez nem változott semmit sem az elmúlt évszázadok óta. Üdítő érezni és látni, hogy a város nem képmutató. Nem csinál titkot például abból sem, hogy testvérvárosait fontos és prosperáló üzleti kapcsolatai határozzák meg. Hamburgnak világkereskedelmi okokból Sanghaj az egyik, Szentpétervár a másik fontos testvérvárosa, de van testvérvárosa a diktatórikus és a szabad sajtó ellen keményen küzdő Nicaraguából is, mégpedig a gyönyörű gyarmati stílusban épült León városa. A Latin-Amerikával való jó kapcsolatot értelemszerűen a fair trade kávéüzlet határozza meg. Hamburg kivételes földrajzi pozíciójának köszönhetően Európa kávéközpontja is. Hamburg testvérvárosai között van a német Lipcse is, az összekötő kapocs Lipcsével a tűzvész és a protestáns múlt. 

Friss és magabiztos város 

Hamburgban vissza is lehet menni az időben, a világ legnagyobb összefüggő raktárkomplexuma, a Speicherstadt az UNESCO Világörökség része. Az Elbai Filharmónia, a város talán legnagyobb dobása, pedig a város új jelképe lett, ami a kikötő és az óváros találkozási pontján épült. A Filharmónia előadásain kívül nincs belépő ide, dresszkód sincs, az épület befogadó, mint maga a város. A világ színe-java lép fel benne. A másik fontos helyszín a városban a Hamburger Kunsthalle, ami ugyancsak sok különleges történetet mesél. A múzeum művészettörténészével beszélgettem, aki azt is elmondta, hogy a New York-i sznob barátai is meglepődtek, milyen gazdag állandó kollekcióval rendelkezik a Kunsthalle, és ennek ellenére mégsem hallani róla a világban. „Hamburg nem kérkedik azzal, amije van, inkább természetesnek veszi, ez az elegáns, old money kultúra” – mondja egy másik hamburgi, aki bekapcsolódik a beszélgetésünkbe a Kunsthalle előterében. A Kunsthalléban őrzik a legnagyobb romantikus német festő, Caspar David Friedrich híres képét is, és itt rendezték meg azt az életműkiállítást is az előző évben, ahová csak azok a szemfülesek juthattak be, akik időben megvették az online meghirdetett jegyeket. 

Family affair, vagyis hogyan lesz a semmiből a minden

A hamburgi túra a Wattenmeer Nemzeti Parkban folytatódik, amit elsősorban fenntartható családi kirándulásokra ajánlanak nekünk két okból is, az egyik a biztonság, a másik pedig a felfedezetlenség. „A fenntartható utazás ott kezdődik, amikor úticélt választ magának és a családjának az ember” – mondja Dr. Ingrid Austen geológus-kutató, aki évtizedek óta tart „tengerfenék túrákat” a nemzeti park területén. A látszólag mozdulatlan tájba mezítláb sétálunk be apály idején. „Ha nem lenne biztonságos, nem csinálnám ennyi ideje” – mondja Dr. Austen, miközben egy vasvillához hasonló eszközzel a puha iszapos tengerfenéken haladunk az ismeretlen horizont felé. „A cél, hogy közösen felfedezzük az élővilágot és megértsük az időtlen idők óta tartó működés lényegét” – mondja, miközben az eszközzel előhívja az első élőlényeket. A Hamburgban megismert üzleti szemlélet itt, az iszapon sétálva is beúszik egy pillanatra, amikor kiderül, a 80-as években a Spanyolországban készült paellákra innen, ebből a tengerből kerültek a rákocskák. Lassan lépegetünk tovább a semmiben, néhol feltűnik egy-egy család és néhány iszappal játszó gyerek. Szikrázóan kék tengervíz és drága éttermek nélkül vagyunk jelen a pillanatban, a jó levegőn, a természet közvetlen közelében. Mezítláb mászkálunk a puha, hűsítően simogató talajon. Néma csendben a föld mintha minden negatív energiát elszívna abból, ami hátra maradt a stresszes hétköznapokból. Földelés felsőfokon. Kisimultan, de gazdagabban és ugyanakkor meglepődve mossuk a lábainkat a zuhanynál. Nem történt semmi és mégis megtörtént minden. Ezzel a gondolattal néhány órával később is találkozunk, amikor Németország legalacsonyabb pontját tekintjük meg. A kísérőnk egy verset olvas, amit egy költő barátja ezen a helyen írt. Arról szól, hogy mit lát az ember, ha itt körülnéz. Kérődző teheneket, fákat, esetleg mezőgazdasági munkát végző embereket. Nincs itt tulajdonképpen semmi, de ez a semmi mégis a mindent jelenti, szól tovább a vers, és az ember megérti, hogy akkor teszi a legjobban, ha azért megy el valahová, mert így azokkal lehet, akiket szeret és akikkel megoszthatja a pihenés élményét. Amikor nem csinál semmit, akkor jön rá, hogy a semmi, az tulajdonképpen a minden.  

Három meglepő történet Hamburgból és környékéről:

1.      Az elsőt a Hamburger Kunsthalle művészettörténésze mesélte a tárlatvezetésen: a történet a francia író, Emile Zola és a francia festő, Manet különleges barátságáról szól. Zola mindig sokat mesélt a készülő regényéről Manet-nak, ezért gyakran hamarabb készült el a regényhősöket bemutató festmény, mint maga a regény. A kiállítás állandó darabjai között található képen Nana van, az egyik legsikeresebb Zola-regény főhősnője.

2.      Hamburgból származik a világ egyik legnépszerűbb étele, a hamburger. Eredetileg a munkások olcsó eledele volt, amit egy tálban szolgáltak fel és késsel-villával ették. A hely, ahol először elkészítették, a mai napig látogatható. 

3.      A leginspirálóbb történet egyértelműen azé a 75 éves férfié, aki egy klasszikus vitorlás fahajót építtetett 5 évvel ezelőtt: a hajó azért épült, hogy boldoggá tegye vele a feleségét, akivel az 50. házassági évfordulójukat ünnepelték meg azzal, hogy 60 ezer kilométert utaztak együtt – „Öregkorunk nászútjának szántam ezt az utat, és úgy is sikerült.”