Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Coffee

Túl sok koffein? A dietetikusok elárulják, ennyi kávét szabadna inni egy nap

2026. március 07.

3 perc olvasás

ELLE

Kávé egészség életmod
Túl sok koffein? A dietetikusok elárulják, ennyi kávét szabadna inni egy nap
© Shutterstock

Sokak számára a reggel elképzelhetetlen egy csésze forró kávé nélkül. 


Hiszen a reggeli kávézás nem csak a koffeinlöket miatt fontos: egyfajta rituálé is, aminek a segítségével jól indulhat a nap. A kávé ráadásul kutatások szerint meglepő egészségügyi előnyökkel is bír, ugyanakkor a mennyiségre nem árt odafigyelni. Na, de mennyi a túl sok? Hol van a határ, amit nem szabadna átlépni? Erre dietetikusok segítségével keressük meg a választ. 

Az egészségügyi előnyök 

Sokan csak a koffeint látják benne, pedig a kávé ennél jóval összetettebb ital. Tele van antioxidánsokkal és bioaktív növényi vegyületekkel – például klorogénsavval és polifenolokkal –, amelyek gyulladáscsökkentő hatásúak és segíthetnek a sejtkárosodás mérséklésében. Kutatások szerint a rendszeres, mérsékelt kávéfogyasztás összefüggésbe hozható:

  • alacsonyabb halálozási kockázattal
  • a szív- és érrendszeri betegségek csökkentebb esélyével
  • a 2-es típusú cukorbetegség kisebb kockázatával
  • a depresszió alacsonyabb előfordulásával, valamint 
  • a kognitív hanyatlás lassulásával

A koffein ráadásul ergogén hatású, vagyis javíthatja a fizikai teljesítményt és az állóképességet is. 

Mikor kezd problémássá válni?

A szakértők szerint a legtöbb egészséges felnőtt számára napi 3–4 csésze kávé számít ideálisnak. Ez körülbelül 400 milligramm koffeinnek felel meg, ami az általánosan elfogadott felső biztonságos határ. Ezen a mennyiségen belül a legtöbben élvezhetik a jótékony hatásokat komoly mellékhatások nélkül, amikor viszont a fogyasztás meghaladja a napi 5-6 csészét, akkor nagyobb eséllyel jelentkeznek kellemetlen tünetek, mind például:

  • szorongás
  • remegés
  • szapora szívverés
  • alvászavar
  • nyugtalanság
  • kiszáradás

Fontos persze hangsúlyozni, hogy a koffeintolerancia egyénenként nagyon eltérő, szóval ha te ezekeket a tüneteket 3-4 után is már érzed, akkor érdemes csökkenteni a napi bevitelt. 

Nem csak a mennyiség számít – az időzítés is kulcsfontosságú

A koffein felezési ideje meglepően hosszú, akár 6–10 óra is lehet. Ez azt jelenti, hogy egy délután 4-kor elfogyasztott kávé még éjfélkor is jelen lehet a szervezetben. Éppen ezért a szakértők azt tanácsolják, hogy az utolsó kávét délután 2 óra – vagy minimum b 9–10 órával lefekvés előtt – magasságában igyuk meg, máskülönben a késői koffeinfogyasztás csökkentheti a mély alvás arányát, ronthatja a REM-fázist végső soron pedig másnap reggeli súlyos fáradtságot okozhat. 

És mi a helyzet azzal, amit hozzáadunk?

Bármennyi is hihetetlen, de gyakran nem maga a kávé jelenti a problémát, hanem az, ami belekerül. Cukros szirupok, tejszínhab, ízesített krémek, ezek könnyen desszertté változtatják az italt. A túlzott hozzáadott cukor és telített zsír hosszú távon súlygyarapodáshoz, vércukoringadozáshoz és emelkedett koleszterinszinthez vezethet, ráadásul az édesítőszerek sem feltétlenül ártalmatlanok, egyes kutatások szerint befolyásolhatják a bélflóra egyensúlyát. A legegészségesebb választás a natúr feketekávé, esetleg kevés tejjel vagy növényi itallal, hozzáadott cukor nélkül.

(via)

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Csak a legok...
1

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

2022.08.05. 1 perc olvasás

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

Két macska v...
2

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

2022.08.18. 1 perc olvasás

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

Bevezetik a...
3

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

2022.09.01. 1 perc olvasás

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

Te megtalál...
4

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

2022.07.13. 1 perc olvasás

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

Te megtalál...
5

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

2022.07.26. 1 perc olvasás

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

A rák egyik...
6

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet

2024.01.12. 2 perc olvasás

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet

2030-ra ez a...
7

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

2022.08.26. 1 perc olvasás

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

Egy orvos el...
8

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

2023.06.14. 2 perc olvasás

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves