A magyar gyapjú jövője – eltékozoljuk vagy újra felfedezzük?

Évente körülbelül kétezer tonna magyar gyapjú marad feldolgozatlan – ez a tény és a kötés iránti szenvedély indította el Kremmer Sárit egy számára addig ismeretlen úton. A Kis kos műhely fonalbolt alapítója szeretné, ha egy éven belül már a kezében foghatná a saját magyar gyapjúfonalát, a mosás, fonás folyamata azonban nem olyan egyszerű ma itthon.

„Teljes őrültségnek tűnhet ma gyapjúfeldolgozással foglalkozni Magyarországon” – kezdte tavaly novemberi posztját Kremmer Sári a Kis kos műhely oldalán. Az írásban aztán egy olyan projektről mesélt, amelyet a londoni regeneratív design mesterképzésen diplomázó Csillag Marcival közösen indítottak el. A gyapjúmentő misszió során felmérték a megmaradt magyar gyapjúfeldolgozó infrastruktúrát, és megszerveztek egy közösségi gyapjúmosást a budapesti Auróra Klímakertben. Majd megtalálták a pécsváradi Fullér Tibort és gyapjúfonó műhelyét, hogy önkéntesekkel karöltve végigkísérjék a fonás és kártolás (a szálak kiegyenesítése – a szerk.) folyamatát. A fonalból végül egy hazai kötőműhelyben készült el egy pulóver – egy olyan ruhadarab, amelyre évtizedek óta nem volt példa hazánkban. Ehhez a pulóverhez ugyanis itthon mosták, kártolták, fonták és kötötték a magyar gyapjút. Később Marci ezt a pulóvert mutatta be a diplomamunkája központi elemeként Londonban.

Mindez lehetne akár egy 21. századi népmese is, nem? Egy értékes ötlet, amelyet lelkes segítők összefogásával valósítanak meg a küzdeni kész főszereplők. A végén övék a kincs, a megtett út, és persze maga a pulóver is. Mivel azonban ez a valóság, egyáltalán nem beszélhetünk teljes happy endről. 

A pécsváradi fonoda a bezárás felé tart, mellette még néhány családi üzem működik az országban. Nemcsak a gépparkok és eszközök vesznek el, hanem a generációról generációra továbbadott tudás is. Működő gyapjúmosó üzem már nincs is Magyarországon. A mosókat, fonókat eleve úgy éri meg beindítani, ha fél-egy tonna gyapjú érkezik hozzájuk, ezért kis mennyiségben a gazdák sem igazán tudnak mit kezdeni a gyapjúval: a komposztra kerül vagy elégetik

– magyarázza Sári, miért is vagyunk messze a népmesei befejezéstől.

Újra felvenni a fonalat

De miért érez valaki elhivatottságot épp a magyar gyapjú iránt? „A nagymamám tanított meg kötni gyerekkoromban, de hosszú ideig nem fogtam a kezembe  kötőtűt. Egyetemistaként kiköltöztem Angliába, ott pedig élt ez a hagyomány, ezért vágtam bele újra – folytatja Sári. – Amikor hazajöttem, egy fonalboltban vállaltam munkát, majd hat évvel ezelőtt elindítottam a Kis kos műhelyt.”

Sárit elsősorban az motiválta, hogy olyan fonalakat találjon és árusítson, amelyek megfelelnek az időközben felállított saját, szigorú kritériumrendszerének. A fenntarthatóság elkötelezettjeként különösen fontosnak tartja, honnan származik az anyag, amit forgalmaz. Igyekszik olyan fonalakat kínálni, amelyeknél a gyapjú nem esett át úgynevezett superwash kezelésen, azaz nem marták le a gyapjúszálacskák legkülső, pikkelyes rétegét. 

A 70-es években, a mosógép-forradalom idején a textilipari mérnökök felismerték: akkor marad érvényes alapanyag a gyapjú, ha elérik, hogy mosható legyen. A klóros oldat, amellyel lemarják a szálakat, viszont nem igazán környezetbarát. Nem látom be, miért ne a természetes szállal dolgozzak, ha az önmagában is használható

– mondja, és hozzáteszi: semmiképpen sem az elitizmus vezérli. 

Tisztában van azzal, hogy mindenki számára másféle fonal az elérhető vagy alkalmas, de a saját üzletéhez a maga szempontjai mentén választ. Sári csak portugál, spanyol és norvég cégek termékeit forgalmazza, mert nincs olyan stabil minőségű magyar fonal, amelyik a leírt kritériumoknak megfelelne. Bár a kézi kötés világa túl kicsi piac elhasználni a magyar gyapjút, Sári nagyon szeretné elérni, hogy helyi alapanyagokból készített, magyar fonalat is forgalmazhasson.

Itthon misszió, máshol bevett szokás

„A gyerekeim sok másodkézből vásárolt gyapjúcuccot hordanak, és ott nyilván én is lazább elvek szerint választok. A gyerekruhát többet kell mosnom, és gyorsan kinövik. Viszont a saját kézzel készített daraboknál mindenképp fontosnak tartom, hogy különösen figyeljek az összetevőkre” – magyarázza. 

Ahogy a nemzetközi fonalvilágban látja, tőlünk nyugatabbra már hosszú ideje tart az átalakulás. Van olyan fonal is, amelynek a címkéjén megtalálható a pontos származási hely arra vonatkozóan, kinek a nyájából származik a gyapjúszál. „Itthon az élelmiszertermelésben már tapasztalható ez a trend, de szerettem volna, ha a fonalak kapcsán is elindul egy hullám – még ha érthető módon a magyar vásárlók jóval árérzékenyebbek is.”

A misszió szó pedig nem csupán az elhivatottság vagy az értékeken alapuló elvek miatt illik a vállalkozásra. Sári egyelőre tényleg szívből-lélekből dolgozik, és a mai napig nem él meg csak a fonalboltjából. Ha mégis van extra bevétele, azt kizárólag az árukészlet bővítésére fordítja. „Hobbinak túl sok, munkának pedig nem elég jövedelmező” – vallja be, de azért bízik abban, hogy rá is igaz lesz a mondás, ami késik, nem múlik...

A teljes cikket a 2026. áprilisában megjelent ELLE  TREND különszámban találod, amit ITT is megrendelhetsz.