Egy hónapig nem vettem semmit a fast fashion boltokban

A Föld érdekében lemondtam az olcsó designról

Több mint 13 éve vagyok vegetariánus. Nem veszek egyszer használatos műanyagot és próbálok csak organikus ételeket vásárolni – a címet meglátva tehát jogos az olvasó kérdése, ha ennyire környezettudatosan élek, miért csak most mondok nemet a fast fashionre.

Ezt a kérdést én is gyakran feltettem magamnak. Az, hogy idén betöltöttem a 30-at, új löketet adott, hogy valóban az értékeimnek megfelelően éljek – de sajnos a terápiás vásárlásról nehezen tudtam volna lemondani. Nem vagyok a trendek rabszolgája, de egy új szett ruha mindig önbizalmat ad.

Mivel túl akartam lépni ezen az azonnali visszaigazolást nyújtó önjutalmazási módszeren, úgy gondoltam, bevállalom a kihívást, és lemondok az eldobható divatról. Helyette inkább alternatívákat keresek, amikkel úgy elégíthetem ki a vásárlás iránti vágyamat, hogy azzal nem szennyezem tovább a Földet és nem támogatom a tisztességtelen munkakörülményeket. Köztudott, hogy a divatipar nagyjából évi 1,2 milliárd tonna szén-dioxid kibocsátásért felelős.

Ruhák, amiket egyszer veszek fel? Nem helyes. Alapdarabok, olcsó változatban, amik hamar tönkremennek? Ebből elég! Most már inkább olyan ruhákat szeretnék, amiket, ha szükséges, meg lehet javítani, később pedig el is lehet adni. Azok a darabok, amikbe érdemes befektetni, tartósak. Magasabb minőségű anyagokból készülnek, nagyobb szaktudással. Ez azt jelenti, hogy az adott produktum potenciális élettartama jóval hosszabb, mint az eldobható divaté. Ha jól válogatod meg ezeket a befektetésnek szánt ruhadarabokat, az eredeti árnál nem sokkal olcsóbban tovább is tudod adni, és lehet, hogy valakiket nagyon boldoggá teszel vele, akik az első körben nem tudták őket megszerezni. És az, ha egy-egy darab minél tovább marad a körforgásban, nem csak a gazdáinak, hanem a Földnek is jó!

A Vestiaire Collective  oldalán például rengeteg designer holmit találni alacsonyabb áron, ráadásul olyanokat, amiknek az állapotát és az eredetiségét leellenőriztek. Vettem egy APC táskát és egy Persol napszemüveget, és szerintem ezek egész évben és annál tovább is elkísérnek.

Elnézve, hogy a ruhák továbbértékesítésének piaca megnövekedett az elmúlt öt évben, egyértelmű, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki ilyen megoldásokon töri a fejét.

Szeretném azt hinni, hogy egész felelősségteljesen bánok a ruhákkal, amiktől meg szeretnék szabadulni, mivel még hordható állapotban adom át őket jótékonysági szervezeteknek vagy hajléktalan szállóknak.

De, be kell vallanom, a szekrényem végében ott tornyosul egy adag rég nem viselt ruha (sorry, Marie Kondo), mint például a Mulberry Daria táska, amit első hivatalos fizetésemből vettem még 2010-ben.

És míg az adományozás, a ruhacsere és a textil újrafelhasználás már bejáratott útnak számítanak, még mindig nem vagyunk elegen, akik mások által korábban viselt ruhákat vásárolnak. Szóval, azt hiszem, elő kéne ásnom ezeket a régi designer darabjaimat és szépen túladni rajtuk.

A vásárlói szokások változnak, és a különböző piackutatásokból úgy tűnik, hogy még tőlünk nyugatabbra is inkább vesznek most már kéthavonta valami újat a ruhaüzletekben, mint havonta. Úgy döntöttem, én is csatlakozom ehhez a trendhez.

Ahelyett, hogy céltalanul szörfölgettem volna a különböző rendelős oldalakon, ahogy eddig tettem, most szigorú vásárlási korlátozásokat vezettem be, és csak akkor kezdek el keresni valamit, amikor valóban szükségem van rá. Mindenkinek nagyon ajánlom, mert így több pénzünk marad azokra a darabokra, amiket évek múlva is szeretettel veszünk fel!