Az állásinterjún nemcsak a szakmai tudásod veszik górcső alá.
Egy állásinterjún a szakmai tudás mellett gyakran a személyiség is döntő jelentőséggel bír, a munkáltatók pedig előszeretettel alkalmaznak apró kis teszteket arra vonatkozóan, hogy felmérjék, milyen ember is vagy te valójában. Ezzel alapvetően nincs is semmi gond, ugyanakkor vannak bizonyos tesztek, amik egy sor etikai kérdést is felvetnek, ilyen például az álláspályázók körében vitákat kiváltó kézitáska-teszt.
Az interneten keringő történet tanúsága szerint ugyanis egy munkáltató arra kérte a női jelentkezőket, hogy mutassák meg a kézitáskájuk tartalmát. Az indoklás az volt, hogy ebből szeretnének következtetéseket levonni a jelentkező szervezőkészségére vonatkozóan. Egy fiatal nő elmondta, a dolog a barátnőjével is megtörtént, aki először furcsának vélte a kérést, de aztán beleegyezett, mert attól tartott, máskülönben biztosan elveszti a lehetőséget. A főnök belenézett a táskájába, majd szó nélkül visszaadta. A nő a pozitív beszélgetés ellenére végül nem kapta meg az állást.
A tesztet széles körben bírálta az internet népe, mondán, hogy a kézitáska tartalma semmilyen módon nem releváns a munkavállalás szempontjából. A szakértők pedig rámutattak, a jelentkezőknek joguk van visszautasítani az efféle kéréseket, a következményektől való félelem nélkül. Szerencsére ilyen szokatlan módszerekhez csak kevesen fordulnak, de pszichológiai trükkök azért elterjedtek, emellett különösen a nők azok, akiknek el kell viselniük a családtervezéssel kapcsolatos kérdéseket.
Nőként fontos, hogy tudd, egyáltalán nem vagy köteles válaszolni arra, hogy házas vagy-e, van-e gyermeked, tervezel-e, valamint a szexuális orientáltságodról sem vagy köteles beszámolni.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!