Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Bűnüldözés

Kinevezték New York első női rendőrfőnökét

2021. december 16.

3 perc olvasás

ELLE

New York női vezetők Amerikai Egyesült Államok rendőrség nők a rendőrségnél női rendőr
Kinevezték New York első női rendőrfőnökét

A kapitányság fennállásának 176 éve alatt nem volt még női rendőrkapitánya a városnak.

A New York-i rendőrkapitányság új vezetőjének bemutatásakor talán kissé szokatlan azt hallani, hogy a magas érzelmi intelligenciát domborítják ki, ám ez is jól mutatja azt a változást, amelyre nagy szükség van azokban az időkben, amikor a rendőrségbe vetett bizalom történelmi mélypontra süllyedt. Eric Adams polgármester, aki januárban kezdi megbízatását, remekül ráérzett erre, épp ezért úgy döntött, 176 év után először egy nőre bízza a New York-i rendőrség vezetését.

Nyugodtan kezeli a problémákat

„Keechant Sewell bizonyított bűnüldöző, aki rendelkezik azzal a tapasztalattal és érzelmi intelligenciával, hogy egyszerre nyújtsa a New York-iaknak a szükséges biztonságot és a megérdemelt igazságszolgáltatást – mondta Adams a CNN-nek adott interjújában. – Sewell rendőrfőnök mindennap úgy fog felébredni, hogy biztonságban tudja a New York-iakat és javítsa városunkat, ezért izgatott vagyok, hogy a New York-i rendőrség élére kerül.”

A 49 éves, Queensben született Keechant amellett, hogy az első női rendőrfőnök, mindössze a harmadik színes bőrű ember ebben a pozícióban. mögött 25 éves pályafutása során dolgozott a kábítószer-osztályon és túszejtési ügyekben túszejtő tárgyalóként, szeptemberben pedig a Long Island-i Nassau megye főnyomozójává nevezték ki. Úgy tűnik, Sewell a hosszú tárgyalási folyamat során éppen azzal tűnt ki társai közül, hogy képes volt a problémákat úgy megoldani, hogy közben nyugodt maradt, bizalmat sugárzott, és erős képességet mutatott a közösséggel való kapcsolatteremtésre.

Küzdelem a rendszerszintű rasszizmus ellen

Az új rendőrfőnöknek komoly kihívásokkal kell szembenéznie: egyrészt a közelmúltbeli fegyveres erőszak és gyilkosságok hullámával, másrészt a George Floyd halála után a rendőrséggel szemben kialakul bizalmatlansággal és a rendszerszintű rasszista erőszak eseteivel. A Legal Aid Society szerint a New York-i rendőrségnek „kétségbeesetten szüksége van felülről lefelé irányuló reformra.”

A bűnüldözést és a rendőri visszaéléseket komolyan kell venni és gyorsan kell kezelni, emellett pedig foglalkozni kell a város legsürgetőbb közbiztonsági problémáival, különösen a fegyveres erőszakkal. Az előzetes ígéretek szerint a város polgármestere komoly változások bevezetését tervezi a rendőrségnél: visszaállítaná például a civil ruhás rendőri egységeket (akiket tavaly oszlattak fel), növelni a sokszínűséget azokon a részlegeken, ahol alulreprezentáltak a fekete rendőrök, és felgyorsítaná a fegyelmi eljárást a szabálysértéssel vádolt rendőrök esetében.

Forrás: Elle

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik
1

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

2022.09.06. 1 perc olvasás

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg
2

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

2023.04.15. 2 perc olvasás

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra
3

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

2023.01.25. 2 perc olvasás

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen
4

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

2022.07.29. 1 perc olvasás

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy
5

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

2022.09.26. 1 perc olvasás

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt
6

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

2023.04.13. 1 perc olvasás

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen
7

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

2022.08.10. 1 perc olvasás

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről
8

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

2023.01.24. 2 perc olvasás

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

ezek is érdekelhetnek

„Minden gyártónak kötelessége, hogy a teljes értékláncban felelősen viselkedjen” - interjú Fábián Ágnessel, a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatója, a Ragasztóipar üzletági igazgatójával

Támogatott tartalom

2024.01.11. 5 perc olvasás

business idol

Drámai fordulat: Rihanna otthonához rendőröket kellett hívni

Drámai fordulat: Rihanna otthonához rendőröket kellett hívni

2023.03.24. 1 perc olvasás

BETÖRÉS

„Csak a csúnya nők állnak ki az abortusz mellett” – mindenkit sokkolt az amerikai képviselő

„Csak a csúnya nők állnak ki az abortusz mellett” – mindenkit sokkolt az amerikai képviselő

2022.07.27. 2 perc olvasás

Botrány

A világon csak ez a 7 nő viselhet fehér ruhát, amikor a pápával találkozik

A világon csak ez a 7 nő viselhet fehér ruhát, amikor a pápával találkozik

2022.07.21. 2 perc olvasás

Hagyomány

Kalifornia állam felajánlja segítségét az abortusztól eltiltott nőknek

Kalifornia állam felajánlja segítségét az abortusztól eltiltott nőknek

2021.12.14. 3 perc olvasás

Összefogás

Kamala Harris a világ második legbefolyásosabb nője

Kamala Harris a világ második legbefolyásosabb nője

2021.12.09. 2 perc olvasás

Top 100

Olcsón aludhatunk Carrie Bradshaw New York-i lakásában

Olcsón aludhatunk Carrie Bradshaw New York-i lakásában

2021.11.05. 1 perc olvasás

23 dolcsi

Elkeserítően kevés nő van a világ 500 legbefolyásosabb cégvezetője között

Elkeserítően kevés nő van a világ 500 legbefolyásosabb cégvezetője között

2021.10.25. 2 perc olvasás

Top 500

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves