Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Top 500

Elkeserítően kevés nő van a világ 500 legbefolyásosabb cégvezetője között

2021. október 25.

2 perc olvasás

ELLE

egyenlőség felsővezetők munka női vezetők nők és férfiak közti egyenlőség Fortune 500
Elkeserítően kevés nő van a világ 500 legbefolyásosabb cégvezetője között

A Fortune magazin idén is összeállította híres listáját, ám az elmúlt években nem növekedett számottevően az ezen szereplő nők számra.


Sokszor kerül szóba a nemek közötti szakadék a munka világában, ahogy a nehezen áttörhető üvegplafon is gyakori téma, ám konkrét számadatokkal ritkán tudjuk ezt alátámasztani. A Fortune magazin 2014 óta minden évben megjelenő ranglistái segítenek pontosabban látni a férfiak és a nők arányát a világ felsővezetőinek körében. A magazin idei Global 500-as listáján szereplő vállalatok közül még mindig mindössze 23 cég élén áll női vezető.

Egyszer fent, egyszer lent

Az első években az ötszázas listán a nők vezette cégek száma 12-14 körül mozgott, az eddigi legnagyobb számot pedig a 2017-es évben rögzítették: akkor 32 nő vezette cég került fel a toplistára. A női felsővezetők aránya azonban elég ingadozó, 2020-ban például 13-ra esett vissza a számuk, ehhez képest az idei 23 előrelépésnek tekinthető (igaz, közülük is csupán hat olyan nő van, aki nem fehér bőrszínű). 2018-ban egy triviális példa segített kontextusba helyezni azt, mennyire kevés a női felsővezetők aránya a világ legsikeresebb vállalatainál: abban az évben 24 női cégvezető szerepelt a listán, pontosan annyi, mint ahány férfi vezető viselte a John keresztnevet a legbefolyásosabb cégek vezetői közül.

A mostani 23 női vezérigazgatóval a világ legbefolyásosabb cégvezetőinek körében 4,6% a nők aránya – ez fényévekre van a paritástól. A világgazdaság még mindig túlnyomórészt férfiakból áll, annak ellenére is, hogy a nők jobb eredményeket érnek el az iskolában. A munka világába belépve azonban ez a tendencia megfordul, és ahogy egyre feljebb lépünk a ranglétrán, úgy csökken a nők aránya a férfiakéhoz képest. Ennek hátterében több ok is áll, köztük a még mindig jelen lévő sztereotípiáknak vagy a nők igényeit figyelmen kívül hagyó munkamodelleknek.

Forrás: Elle

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Hihetetlenül...
1

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

2022.07.29. 1 perc olvasás

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

Kitalálod, m...
2

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

2023.01.25. 2 perc olvasás

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

Szerinted ki...
3

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

2022.09.06. 1 perc olvasás

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

Egy zseni va...
4

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

2022.08.10. 1 perc olvasás

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

Csak egy szü...
5

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

2023.04.13. 1 perc olvasás

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

Ha 5 másodpe...
6

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

2022.09.26. 1 perc olvasás

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

Melyik arcot...
7

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

2023.01.24. 2 perc olvasás

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

Hány kutyát...
8

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

2023.04.15. 2 perc olvasás

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

Ezek is érdekelhetnek

A mikroszüne...

A mikroszünet lehet a hatékonyságod megmentője: így dolgozz, hogy haladj is

2025.07.28. 2 perc olvasás

Work

3 ok, amiért...

3 ok, amiért unalmasnak tűnhetsz a munkaadók szemében

2025.07.26. 3 perc olvasás

Job

3 jel, hogy...

3 jel, hogy a munkád miatt nincs magánéleted

2025.07.24. 2 perc olvasás

Balance

Nem orvos és...

Nem orvos és nem rendőr: egy tanulmány felfedte, ez a világ legstresszesebb munkája

2025.07.23. 2 perc olvasás

Work

8 kérdés, am...

8 kérdés, amit mindenképpen tegyél fel magadnak, hogy megtudd, jó munkahelyen vagy-e

2025.07.20. 2 perc olvasás

Work

Itt a válasz...

Itt a válasz: ezért vagy azonnal stresszes, ha visszatérsz a munkába egy hosszú nyaralás után

2025.07.09. 2 perc olvasás

Stress

Ilyen hajszí...

Ilyen hajszínt visel a női vezetők többsége

2025.07.08. 2 perc olvasás

HAIR

3 kérdés, am...

3 kérdés, amit tegyél fel magadnak, ha szeretnél előrelépni a karrieredben

2025.07.03. 2 perc olvasás

Career

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves