Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Bűn

Sátáninak nevezte a nők elleni erőszakot Ferenc pápa

2021. december 21.

1 perc olvasás

ELLE

nők bántalmazás családon belüli erőszak nők elleni erőszak Ferenc pápa pápa
Sátáninak nevezte a nők elleni erőszakot Ferenc pápa

A keresztény egyház feje mélyen elítélte a nőkkel szembeni erőszak minden formáját.


Az olasz TG5 csatornán élő adásban fejtette ki véleményét Ferenc pápa azokról a férfiakról, akik erőszakosan bánnak a nőkkel. A keresztény egyház feje egy beszélgetős műsor vendége volt, ahol három nővel és egy férfival tárgyalták ki a nőkkel szembeni erőszak szörnyűségeit.

„Nagyon magas azoknak a nőknek a száma, akiket az otthonukban vernek és bántalmaznak” – fejtette ki Ferenc pápa az egyik nő kérdésére, aki maga is elszenvedője volt korábban erőszakos cselekedeteknek. „Számomra ez szinte sátáni dolog, mert kihasználnak egy olyan személyt, aki nem tudja megvédeni magát, aki legfeljebb csak az ütéseket próbálhatja meg kivédeni. Ez rendkívül megalázó.”

A koronavírus-járvány kirobbanása óta Ferenc pápa többször is felszólalt a családon belüli erőszak ellen, amely sok országban növekedésnek indult, miután a nők egy fedél alatt rekedtek a bántalmazóikkal. A túlélő nőnek címezve a pápa azt is hozzátette, ő a méltóságot látja a bántalmazott nőkben, hiszen anélkül már nem lennének itt.

Forrás: CNN

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Döbbenetes l...
1

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Károly királ...
2

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Meghan Markl...
3

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Felrobbant a...
4

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Felrobbant a...
5

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

„Kamilla elh...
6

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Kamilla herc...
7

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Megalázta az...
8

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Ezek is érdekelhetnek

3 női tulajd...

3 női tulajdonság, aminek a férfiak nem tudnak ellenállni

2025.07.12. 2 perc olvasás

Qualities

Micsoda csal...

Micsoda családfa: nem hiszed el, melyik hollywoodi sztárokkal áll rokonságban XIV. Leó pápa

2025.06.18. 2 perc olvasás

Family

Itt nőtt fel...

Itt nőtt fel XIV Leó, az első amerikai pápa

2025.05.18. 3 perc olvasás

Pápalak

3 érdekesség...

3 érdekesség az új pápáról, XIV. Leóról

2025.05.09. 2 perc olvasás

Pope

Mutatjuk, ez...

Mutatjuk, ez a legboldogabb nők 4 közös szokása

2025.04.25. 2 perc olvasás

Happy life

Ez a legjobb...

Ez a legjobb divattrend most, amit imádnak a nők

2025.04.22. 2 perc olvasás

Fashion

Ma van a lát...

Ma van a láthatatlan munka világnapja – kiket ünneplünk ma?

2025.04.01. 12 perc olvasás

TÁRSADALOM

Erre a farme...

Erre a farmertrendre esküsznek a nők idén tavasszal

2025.03.31. 2 perc olvasás

Denim

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves