Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

ROYAL SPOTTING

Meglepő lesifotó készült Erzsébet királynőről

2022. június 24.

1 perc olvasás

ELLE

Erzsébet királynő II. Erzsébet lesifotó lovaglás
Meglepő lesifotó készült Erzsébet királynőről

Nagyon rég lehetett így látni Erzsébet királynőt!

Úgy tűnik, Erzsébet királynő még az orvosaira sem hallgat, ha a kedvenc elfoglaltságáról van szó! Az uralkodó ugyanis rajong a lovakért, ez már évtizedek óta így van, legfőbb hobbijai a lótenyésztés és a lovaglás. Az elmúlt időben azonban nem hódolhatott szenvedélyének, ugyanis egészsége nem tette lehetővé, hogy lóra üljön. Sőt, orvosai kifejezetten lebeszélték róla, hiszen a királynő mostanában még bottal is igen nehézkesen tudott csak járni. Illetve a hosszabb sétákhoz már egy golfautóra is szüksége volt.

A most napvilágot látott fotó alapján viszont úgy tűnik, II. Erzsébetet ismét hidegen hagyják az orvosok tanácsai. A királynőt ugyanis lóháton kapták lencsevégre! Erre pedig 9 hónapja nem volt példa. 

Szemmel láthatóan a királynő nagyon élvezte, hogy ismét hódolhat hobbijának, és az is egyértelmű, hogy sokkal jobban érzi magát, mint az elmúlt hónapokban.

A képet a DailyMail oldalán nézheted meg.

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
1

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
2

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
3

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
4

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
5

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
6

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
7

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
8

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

ezek is érdekelhetnek

Kiderült, hogy vannak most Erzsébet királynő imádott kutyái

2023.07.12. 1 perc olvasás

Royal Life

Károly király hálátlanul viselkedett - így rúgta ki Erzsébet királynő asszisztensét

2023.07.02. 2 perc olvasás

Royal Family

Őrületes lesifotók láttak napvilágot Meghan Markle-ről, ezt tette Károly király hivatalos születésnapja előtt

2023.06.19. 1 perc olvasás

Fotó

Egyre nagyobb a feszültség Károly király és András herceg között, ez okozza a problémát

2023.06.13. 2 perc olvasás

Royal Family

Harry herceg autós üldözésbe keveredett, lesifotósok elől kellett menekülnie

2023.05.18. 2 perc olvasás

Royal Family

Katalin hercegné és Vilmos herceg ezzel a trükkel szeretnének közelebb kerülni az emberekhez

2023.05.17. 1 perc olvasás

Royal Family

Ben Affleck durván viselkedett Jennifer Lopezzel, felháborodtak a rajongók

2023.05.12. 2 perc olvasás

Veszekedés vagy színjáték?

Erzsébet királynő betiltotta, de most napvilágra került Károly királyról egy soha nem látott felvétel

2023.05.02. 4 perc olvasás

III. Károly király

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves