Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Igazság

Károly király tényleg le akarta váltatni Erzsébet királynőt?

2022. november 11.

2 perc olvasás

Kurucz Barbara

sorozat történelem II. Erzsébet A korona III. Károly király birt királyi család
Károly király tényleg le akarta váltatni Erzsébet királynőt?
© Fotó: WPA Pool / Getty Images

A korona 5. évadának egyik legérdekesebb jelenete Károly király és John Major beszélgetése. A sorozat szerint az egykori walesi herceg hamarabb a trónra szeretett volna kerülni. Most Diana hercegné egykori sajtófőnöke árulta el az igazat. 


A Netflix szériája ismét felelevenített a királyi család számára kellemetlennek számító történéseket. Ezek közül az egyik legkiemelkedőbb Károly király találkozója John Major brit miniszterelnökkel.

Károly király valóban találkozott a miniszterelnökkel

A korona 5. évada egy igazán erős történettel nyitott. Az epizód 1991-ben játszódik, és főként a The Sunday Times 1991-es kutatását, illetve annak utóhatását dolgozza fel. Ebben az évben II. Erzsébet királynő uralkodásáról kérdezték meg a közvéleményt, az emberek jelentős része pedig azt gondolta, hogy a walesi herceg alkalmasabb lenne a trónra. A sorozat szerint ez feldobja Károlyt, majd találkozik John Major miniszterelnökkel, és burkolt célzásokat ad arra, hogy miért lenne alkalmasabb ő a monarchia vezetésére.

John Major egykori miniszterelnök felháborítónak találta a történetet, és leszögezte, hogy ez a beszélgetés sosem történt meg. Ám most nyilatkozott Patrick Jepsen, Diana hercegné egykori sajtótitkára, aki elárulta, hogy miként zajlott a találkozó a valóságban. 

Patrick Jepsen 1988-tól egészen 1996-ig dolgozott Diana hercegnével, szoros kapcsolatban állt a király család tagjaival, illetve Károly király irodájával. Patricket már korábban megkereste A korona stábja, és kérték, hogy meséljen a tapasztalatairól. 

A bennfentes a The Telegraph magazinnak elárulta, hogy egyes jelentek annyira valósághűre sikerültek, hogy szinte még levegőt is elfelejtett venni. Ennek ellenére vannak tévedések a történetben, például Károly király és John Major találkozója. 

Károly valóban találkozott az egyik miniszterelnökkel, és szóba is került II. Erzsébet királynő visszavonulása. Ám Jepsen elmondta, hogy ez nem John Major volt, hanem az egyik korábbi miniszterelnök. A személy nevét nem árulta el, de elmesélte, hogy az akkori walesi herceg valóban tartott attól, hogy az édesanyja Viktória királynőhöz hasonlóan nem szeretne visszavonulni. Főként amiatt aggódott, hogy az idős uralkodó gyengítheti a monarchiát, ami kihatással lehet az Egyesült Királyság helyzetére. Bár a találkozót nem részletezte, ez egy igazán érdekes fordulat. 


Via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
1

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
2

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
3

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
4

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
5

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
6

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
7

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
8

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves