Hogyan kapjuk vissza az életünket: a magánélet lett a legfőbb státuszszimbólum

Az elmúlt évek túlzott kitárulkozása utána, a legmenőbb dolog, amit most megtehetsz, hogy teljesen eltűnsz a közösségi médiából

„Nincs Facebook oldalam vagy Twitter fiókom….  Semmi olyanra nem tudok gondolni, amit kevésbé szívesen csinálnék, mint azt, hogy folyamatosan meg kelljen osztanom az életem részleteit” mondta Scarlett Johansson 2011-ben.

Az Instagram még alig volt egy éves ekkor és az internetes túlzott megosztás hulláma még nem érte el a csúcspontját. Ez még jóval azelőtt történt, hogy rájöttünk volna arra, hogy van egy olyan közönség, mely kíváncsi az avokádós pirítósunkról készült képre vagy a sminktelen arcunkat ábrázoló fotóra és ezzel tucatnyi lelkes lájkot kaphatunk.

Most, majd nem két évtizeddel később, a színésznő megjegyzése hátborzongatóan profetikusnak tűnik. De igaza volt: egy olyan világban, ahol a személyes információk elárasztják az internetet és mindenki megoszt mindent, a legelegánsabb dolog, amit megtehetsz, hogy elzárva tartod az életed.

Csak gondoljuk bele, hogy mennyi információt adunk ki rendszeresen magunkról. Korábban a kollégáink élete a munkán kívül teljes rejtély volt, főleg a főnökeink élete maradt titokban. A hírességek is elérhetetlenek voltak számunkra, megismerhetetlen lények, akiket idealizáltunk és elképzeltük, milyenek lehetnek.

Most? Megnézheted a főnöködet a TikTok-on, ahogy végig táncolja Cyndi Lauper 'Girls Just Want To Have Fun' számát, vagy benézhetsz a kedvenc hírességed otthonába.

De ahogy egyre több privát gondolatokat és pillanatokat adunk ki gondolkodás nélkül, egy új fényűzés jelenik meg, melyet kevesen valósíthatnak meg: a magánélet. Ahogy Phoebe Philo mondta egy újságírónak 2013-ban: „A legjobb dolog, amikor nem létezel a Google keresőben…. Istenem, úgy szeretnék az az ember lenni.”

Az olyanok számára, mint Philo és Johansson, akik már korán alkalmazkodtak, a magánélet arról szólt, hogy megteremtsék a határokat és így élhetik az életüket távol a kíváncsiskodó tekintetektől.

2020-ban a magánélet azt jelenti, hogy szabadon elfordulhatsz az online kapcsolatoktól. Ahhoz, hogy igazából legyen magánéletünk, kell egy alapvető kontroll az online jelenlétünk felett, amihez keveseknek van meg az ereje, hogy meg is valósítsa.

Nehéz meghatározni, hogy pontosan mikor lett a magánélet luxus.

Az Internet 1995-ben született. Mark Zuckerberg 2003-ban megtette első lépését a Facebook megalkotásához. Kim Kardashian pedig 2014-ben betört az internet világába. A hírnév, az adatok, a szabad kapitalizmus, a közömbös durvaság és a nemzetközi kémkedés olvasztótégelyében előbukkant a magánélet, mint az utolsó igazi fényűzés. De lehet, hogy a digitális korszak egyetlen igazi luxusa.

Ahogy Victoria Buchanan a The Future Laboratory, vezető elemzője magyarázza: „Miközben korábban az anyagi javak számítottak a legnagyobb státuszszimbólumnak, manapság valami sokkal elvontabb veszi át a helyét.” 

A szakértők annak idején azt jósolták, hogy a digitális választóvonal azok között fog húzódni, akik megengedhetik és azok között, akik nem engedhetik meg maguknak az internetes hozzáférést. 

„Azonban az ellenkezője egyre jobban igaz” mondja Buchanan. „A státusz most már abban az erőben jelenik meg, hogy le tudsz lassítani, a gazdagok a magánéletükbe fektetnek be és abba a képességbe, hogy el tudnak szakadni a folyamatosan kötött életmódtól.”

Buchanan rámutat Steve Jobs híres kijelentésére, hogy ő nem engedi a gyerekeinek, hogy iPadet használjanak. „A gazdag családokat a Szilícium-völgyben megihlette ez az elgondolás és a gyerekeiket technológia-mentes iskolákba íratják be.”

Kristen Ghodsee akadémikus és író szerint: „Sokunk számára a közösségi média szükségszerűség lett. A munkánk megköveteli, hogy részt vegyünk ebben az ökoszisztémában.” 

„Az időnket és a figyelmünket adjuk a Twitteren érkező információért vagy egy Instagram elismerését cserébe. Ha ki tudunk szállni ebből, akkor az azt jelenti, hogy már elértünk egy bizonyos szintű gazdagságot és hírnevet így nincs szükség a kompromisszumra.”

Ghodsee csak minimálisan volt jelen a közösségi médiában. Aztán három éve, miután nem várt híresség lett egy New York Times cikk miatt ahogy mondja „teljesen eltűntem az online térből, amennyire csak lehetett”. De, mondja „akkora már elértem a karrieremben egy olyan szintet, hogy nem is volt szükségem ezekre a felületekre”.

Azok, aki megvédték a magánéletüket sokkal többet fognak nyerni, mint azok, akik túl sokat osztottak meg online.

„Kitettem egy fotót az anyukámról, amit a nyaralásról küldött, aztán egy fotót a férjemről meg rólam az évfordulónkon, majd egy munkahelyi eseményről… hasonlókat. Megosztottam és arra gondoltam ez a családoknak és a barátoknak szól, privát fiók. De aztán idegen emberek küldtek kérést, hogy követhessenek”.

„Több száz kérést kaptam olyan emberektől, akiket nem is ismertem.” Ahelyett, hogy hízelgőnek találta volna, kényelmetlenül érezte magát a sok figyelem miatt. „Rájöttem, hogy erre nekem nincs szükségem”.

„Hosszú ideig csak egy nagyon szűk réteg lehetett „híres” mondja Ghodsee, „az elmúlt évtizedben viszont megfigyeltük a hírnév gyors elterjedését és bizonyos cégek előretörését, akik alig várják, hogy kihasználják a hiúságunkat. Hirtelen a magánélet mindennél fontosabb lett”.

De hogy mit is jelent ez azoknak, akik még mindig olyan munkához vannak kötve, ami megkívánja a digitális jelenlétet, még nem lehet tudni. Kétségtelenül a privát fiókok, posztolás nélkül, egyre inkább divatosabbak lesznek. Valamikor nehezen lehetett követőket és lájkokat szerezni, most sokkal nehezebb kiszállni az online térből, úgy hogy továbbra is meghatározóak maradjunk.

Az igazi magánélet továbbra is valódi luxus marad, mert csak bizonyos csoportoknak lesz elérhető, akik elég befolyásosak maradnak akkor is, ha eltűnnek az online térből.