Árvaházturizmus Kambodzsában

Amikor a jószándék többet árt, mint használ

Az árvaházak megtekintése és az ott töltött hosszabb-rövidebb önkéntes munka mind népszerűbb. Ám míg sokan úgy gondolják, ez nagyszerű módja annak, hogy a látogatók segítsék az ország fejlődését, mások attól tartanak, a jószándékú önkéntesek többet ártanak, mint használnak. A UNICEF 2012-es jelentéséből az derül ki, hogy míg az árvaságra jutott gyerekek száma csökkent az országban, addig az árvaházak száma 153-ról 269-re ugrott az elmúlt öt évben; amiből csak 21-et tart fenn az állam, a többit magánszervezetek működtetik. Még ennél is aggasztóbb, hogy a közel 12 000 intézményben élő gyerekeknek csak 28 százaléka az, aki mindkét szülőjét elveszítette. És ha négyből három „árvának” legalább az egyik szülője él, akkor felmerül a kérdés, vajon miért nem a családjukkal nevelkednek.

A jó szándék nem elég

„Azzal én is tisztában voltam, hogy sok gyereknek élnek a szülei – mondja Kertész Ádám (www.adamkertesz.com), aki 2011-ben két hetet dolgozott önkéntesként a több mint 50 gyereknek otthont adó New Futures Organisation (NFO, www.newfuturesorganisation.com) nevű kambodzsai árvaházban. – A legtöbbjük úgynevezett szociális árva volt, akiket az állam vett el a családoktól, mert úgy ítélte meg, hogy nem megfelelő bánásmódban részesülnek, vagy rosszak az életkörülményeik, De sok olyan gyerek is akadt, akiket a szüleik adtak be, mert nem tudtak gondoskodni róluk.” A Friends International nevű nemzetközi civil szervezet szerint a legtöbb eset hátterében a mélyszegénység áll, és a szülők abban a hiszemben adják intézetbe a gyerekeiket, hogy ott lesz mit enniük, lesz fedél a fejük felett és oktatásban is részesülnek. Ebből a kezdetben átmeneti döntésből azonban gyakran tartós megoldás lesz.

Ádámnak több célja is volt azzal, hogy Kambodzsaba ment. „Régi vágyam volt a világnak ezt a felét is látni es fotósként bemutatni, valamint olyan helyen szerettem volna eltölteni a szabadságomat, ahol nemcsak a medence mellett ülök három hétig. Ezért kerestem egy olyan szervezetet, ahol még ha rövid ideig is, de pozitív változást tudok vinni az ott élők életébe.” A UNICEF is úgy látja, hogy a karitatív turizmus trend a legjobb szándékból született. Önkéntes munkára specializálódott szervezetek, egyetemek és hotelek reklámozzák az árvaház-turizmust, amivel az odautazók nemcsak hasznos dolgot tesznek és másokon segítenek, hanem életre szóló tapasztalatokra is szert tesznek. Sokan azonban attól tartanak, hogy az árvaházak fellendülése a növekvő idegenforgalomnak és az így beözönlő külföldi valutának a (mellék)terméke. Amikor pár hónapja Kambodzsába utaztam az idegenvezetőnk, Sodyka is felhívta a figyelmünket arra, milyen negatív következményei lehetnek az árvaházak látogatásának, illetve a UNICEF és Friends International közös szórólapja is a kezembe akadt.

Az önkéntesek feladata általában a közös éneklés, játék, rajzolás, angoltanítás valamint az, hogy pozitív példát mutatva növeljék a gyerekek önbizalmát és jövőképet adjanak számukra. Nemzetközi szervezetek szerint azonban az önkéntesek sokszor fölösleges munkát végeznek, például ugyanazt a mondókát vagy dalt akarják megtanítani, amit a gyerekek előzőleg már több százszor hallottak. Habár a cél a segítségnyújtás, az árvákkal való találkozás nagyobb hatással van a külföldi utazókra, mint a gyerekek fejlődésére, a hangsúly pedig az önkéntesek érzelmi visszajelzésein alapul és nem a segítség valódi hatékonyságán. „A gyerekek az árvaházban teljesen megváltoztatták az életemet. Az a 14 nap, amit ott töltöttem, sok mindenre megtanított, teljesen más ember lettem” – olvashatjuk egy diáklány beszámolóját. De vajon a gyerekekre is ilyen jó hatással van egy-egy ott dolgozó külföldi? Én például hat éve Peruban egy iskolában dolgoztam tanársegédként, ami kétségkívűl életem egyik legmeghatározóbb élménye lett, ám utólag gondoltam csak bele abba, hogy az ott töltött két hónap nem biztos ,hogy hosszú távon olyan hasznos volt a kisdiákok számára, mint azt a jelentkezéskor reméltem.

Nem szolgálja a gyerekek javát

A UNICEF szerint a „forgóajtó-effektus”, a körülöttük változó személyek miatt ezeket az árvákat folyamatos érzelmi veszteségek érik. A legtöbb önkéntes érzelmi szálakat szeretne kiépíteni az intézményben élőkkel, ezzel is visszacsatolást kapva arról, hogy pozitív változást vittek az életükbe. Habár a jószándék vezérli őket, ez ahhoz vezet, hogy egy véget nem érő veszteségérzést kelt a gyerekekben, lelki traumák sorát okozva ezzel. Tessa Boudrie szociális munkás, aki több mint tíz éve dolgozik utcagyerekekkel és szexmunkásokkal Ázsiában, így fogalmaz: „Egyetlen gyerek javát sem szolgálja az, ha egy vadidegennel kerül meghitt közelségbe, különösen olyannal, akinek nincs tapasztalata a szociális munka és az oktatás területén, és nem tudja, hogy kell bánni egy intézetben nevelkedő gyerekkel.” Kutatások bizonyítják, hogy az árvaházból kikerülő fiatalokat a hajléktalanság, a kizsákmányolás, az emberkereskedelem és a kábítószerhasználat veszélye fenyegeti. A szakemberek is elismerik az árvaházak létjogosultságát, de úgy vélik, az intézményi ellátásnak a legvégső megoldásnak kellene lennie.

A riport folytatását az ELLE legfrissebb, szeptemberi számában olvashatjátok.