A szerelem nem munka!

Egy kapcsolatért állandóan küzdeni kell - biztos ez?

Már kívülről fújjuk, hogy a szerelem milyen komoly elkötelezettséget kívánó, életfogytig tartó munka, merthogy meg kell hallgatnunk a másikat, figyelnünk kell rá, ébren kell tartanunk a szenvedély lángját, és nem hagyni, hogy külső tényezők ebben megzavarjanak. Újabban viszont megszólaltak azok a hangok, amelyek azt tanácsolják, a szerelmet ne kezeljük úgy, mint egy munkát, és ha belegondolunk, teljesen igazuk van. Miközben nagyon igyekeztünk úgy kezelni az érzelmi ügyeinket is, mint egy munkahelyi feladatot, valami félrecsúszott. Az eredendően természetes és örömteli pillanatok terhes kötelezettséggé váltak, és a vágyaink szárnyalása helyett rájuk telepedett a nyomasztó küszködés, meg az a már nem is titkolt képzet, hogy minden helyzetben teljesítenünk kell.

Megfigyelték már azokat a párokat, akik együtt mennek el vásárolni, és lerí róluk, hogy egyikük – általában a férfi – csak kötelességből hagyta magát elrángatni a boltba? A szerelem nem tekintendő munkának. Vagy ahogyan Philip Roth fogalmaz, a szerelem darabokra szed,  megváltoztat, és új utakra visz. Miközben – az énekes Tiziano Ferróval szólva – „egyszerű dolog”. Annyit foglalkozunk már a szakmai boldogulásunkkal és annyit küzdünk a karrierünk érdekében, hogy nagyon nem jó, ha eközben az érzelmi életünket is túlkomplikáljuk. Az persze igaz, hogy minden kapcsolat egyfajta mediációs folyamat is, de mégsem válhat küszködéssé: nem szabad, hogy annak tekintsük és annak éljük meg, mert ez végül a párunknál is negatív módon csapódik le.

Tipikus példája ennek a közös vásárlás, mondjuk az Ikeában. Addig magyarázták nekünk, hogy az egészséges párkapcsolathoz kötelező a sok közös tevékenység, míg elhittük, csakis az a helyes, ha együtt toljuk a bevásárlókocsit. De említhetném a „meg kell beszélnünk” megkerülhetetlen kötelezettségét is, ami valójában egy rémálom. Nem, nem kell mindent kimondani, és nem kötelező esténként átvenni az egész napunkat. Úgyhogy ahelyett, hogy eljátszanánk a nagy közös bevásárlást, sokkal jobb, ha minőségi időt töltünk együtt, legyen az egy kiállítás, egy film, vagy a lelazulás pillanatai. Óvatosan a teljesítménykényszerrel! Az érzelmi életben is fontosabb a tartalom a formánál.

Azért annak a felfogásnak, hogy a szerelem nem hullik magától az ölünkbe, hanem meg kell dolgoznunk érte és gondoznunk kell, van jó oldala is. Nyilván jó, ha meghallgatjuk

a másikat, ápoljuk a kapcsolatot és önmagunkat is. De az már nem jó, ha az érzelmi életünkben a munkalogikát próbáljuk alkalmazni, két-három fontos negatívuma biztosan van. Egyrészt ezzel nyíltan kimondjuk, hogy megbecsülést csak az a tevékenység érdemel, amely egyértelműen kifizetődő. Másrészt jusson eszünkbe, hányszor hangzik el az, hogy „szülőnek lenni a világ legnehezebb munkája”. A másik meghallgatása, a megbocsátás tagadhatatlanul munkaigényes, de ha minden munka, akkor végeredményben eltűnik a különbség a magánélet és a szakmai élet között.

„Az a »munka«, amely kölcsönös elkötelezettséggel, a mások és magunk iránt érzett felelősséggel és tisztelettel jár, alapvető fontosságú – magyarázza Nicoletta Suppa szexológus-pszichológus. – De ez egy kapcsolatnak csak az egyik aspektusa. Robert Stenberg amerikai pszichológus a kapcsolatot háromszögű viszonyként írja le, amelynek három csúcsa az elköteleződés, a meghittség és a szenvedély. A három elemnek egyensúlyban kell lennie. Tehát a »munka« rész is fontos, de nem válhat a másik kettőnél fontosabbá.” Máskülönben a kapcsolatunk kiüresedik, érzelemmentessé, nyomasztóvá és végeredményben teherré válik. „Ilyesmire akkor van példa, amikor egy kapcsolati válság után bizonyítani akarunk a másiknak, és erősen dolgozunk azon, hogy újra egybekovácsoljuk és működőképessé tegyük a dolgokat. Ugyanez történik akkor is, amikor nagyon bizonytalanok vagyunk, amikor az erőfeszítéseinkkel próbáljuk bizonyítani az alkalmasságunkat. Ami ugyan pozitív dolog, de csak akkor, ha magas szintű intimitással és szenvedéllyel tudjuk ellensúlyozni” – mondja Suppa. Máskülönben jön a „feladat” mint becsípődés. „Vannak, akik egymással akarják leélni az életüket, és végig erőfeszítéseket tesznek. De az igazság az, hogy egy ponton túl már vagy megvan a meghittség és a szenvedély, vagy nincs meg, és ez nem feltétlenül a belefektetett munkán múlik” – magyarázza Suppa.

(...)