Quantcast
Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

200 ezer eurót adományozott egy milánói kórháznak Donatella Versace

2020. március 16.

1 perc olvasás

jótékonyság koronavírus Olaszország versace
200 ezer eurót adományozott egy milánói kórháznak Donatella Versace

Donatella Versace és lánya, Allegra közel 70 millió forintot adományoztak a milánói San Raffaele kórháznak.

Az olasz divatvilág ikonjait is megérinti az országukban tomboló koronavírus-járvány. Chiara Ferragni és férje, Fedez eddig több mint 3,6 millió eurót gyűjtöttek össze egy Go Fund Me kampányon keresztül és saját vagyonukból is beleadtak százezer eurót az ügybe, amivel a milánói San Raffaele kórházat támogatták.

Most Donatella Versace és lánya, Allegra adott 200 ezer eurót ugyanennek a kórháznak a koronavírusos betegek meggyógyítására. A Versace 67 éves kreatív vezetője és 33 éves lánya szerint

“az olyan időkben, mint a mostani, fontos hogy egységesek legyünk és segítsünk azoknak, akik a frontvonalban harcolnak nap mint nap, hogy életek százait megmentsék. Ez az a pillanat, amikor nekünk társadalmilag össze kell fognunk és gondoskodnunk egymásról.”

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

 Kitálalt Harry herceg és Meghan Markle esküvőjéről a népszerű színésznő: Egy rémálom volt
1

2022.08.09. 1 perc olvasás

Kitálalt Harry herceg és Meghan Markle esküvőjéről a népszerű színésznő: Egy rémálom volt

Kiderült, Vilmos és Harry herceg miért kék öltönyt viselnek a gyász időszaka alatt
2

2022.09.12. 2 perc olvasás

Kiderült, Vilmos és Harry herceg miért kék öltönyt viselnek a gyász időszaka alatt

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
3

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
4

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Ezért hagyja el Angliát minél hamarabb Harry herceg és Meghan Markle
5

2022.09.21. 1 perc olvasás

Ezért hagyja el Angliát minél hamarabb Harry herceg és Meghan Markle

2 év után újra együtt mutatkozott Katalin hercegné és Meghan Markle
6

2022.09.11. 2 perc olvasás

2 év után újra együtt mutatkozott Katalin hercegné és Meghan Markle

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
7

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

 III. Károly kijelentette: „Meghan Markle-t nem látjuk itt szívesen”
8

2022.09.14. 2 perc olvasás

III. Károly kijelentette: „Meghan Markle-t nem látjuk itt szívesen”

ezek is érdekelhetnek

Több jótékonysági alap között osztja meg vagyonát Melinda French Gates

2022.02.03. 3 perc olvasás

Pénz beszél

Dr. Csuka Dorottya: „Az elmúlt években sokszor a Covid-laborban ért az este”

2022.01.20. 3 perc olvasás

Incredible women

Saját tervezésű pulóverrel támogatja az afgán nőket Timothée Chalamet

2022.01.06. 1 perc olvasás

Kiállás

Lemondta januári bemutatóit az Armani

Lemondta januári bemutatóit az Armani

2022.01.05. 1 perc olvasás

Pandémia

A tigris éve: a nagymacskákat támogatja a Prada és a Gucci

2022.01.05. 2 perc olvasás

Tiger's Year

Harry herceg és Meghan hercegné szívmelengető karácsonyi adománya

2021.12.21. 2 perc olvasás

Jótékonyság

A koronavírus elleni vakcina mentette meg Billie Eilish életét

2021.12.15. 1 perc olvasás

Covid-19

Az Év hősének választotta Karikó Katalint a Time magazin

2021.12.14. 1 perc olvasás

Büszkeség

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves