Menni vagy maradni?

Ismét aktuálisak lennének József Attila 1937-ben írt sorai: „S kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk”?

Ma Magyarországon nagyon sokan gondolják úgy, hogy külföldön talán jobb lenne akár tanulni, akár dolgozni. Mindenkinek akad nem is egy ilyen ismerőse. Egy nemrég közzétett felmérés szerint minden ötödik felnőtt magyar ember azt tervezi, hogy hosszabb-rövidebb időre, esetleg örökre külföldre menne dolgozni. Ismét aktuálisak lennének József Attila 1937-ben írt sorai: „S kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk”?

Globalizált vágyak

Az 1990-es években a BBC egyik televíziós stábja eljutott Kína egy világtól elzárt területére, ahol még törzsi viszonyok között éltek az emberek. A falu elöljárója és leggazdagabb embere méltó módon fogadta a tévéseket, és büszkén mutatta mesés vagyonát, ami számos juhból, kecskéből és tevéből állt. Ekkor történt az is, hogy a faluban felállították az első parabolaantennát. Néhány évvel később a stáb visszatért a forgatás helyszínére, ahol egy megtört falusi elöljáró fogadta őket, aki szörnyűséges szegénységről panaszkodott, miközben ugyannyi juha, kecskéje és tevéje volt, mint előzőleg. A különbség annyi volt, hogy időközben a külföldi műholdas tévéadásokból kiderült számára, hogy a látogatói milyen körülmények között élnek a saját hazájukban...

A globális média korszakában ma már bárhol bárki tudhatja, hogy a világ egyes helyein milyen általános jómódban élnek az emberek. És igazán nem lehet elítélni senkit sem azért, ha ilyet szeretne a maga, de még inkább a családja, a gyerekei számára.

Csakhogy a világ felfedezése befejeződött, nincsenek már hatalmas, meghódításra váró területek, amelyek a nincstelenek nagy tömegeit tudnák felszívni, mint akár még a 20. század elején is. A relatív szegényekre azonban továbbra is mutatkozik igény a világban, csak másképp, mint korábban.

Egy nagy hullám előtt?

A legnagyobb vérveszteséget az EU-hoz újonnan csatlakozó tagállamok közül Románia (2 millió kivándorló), Lengyelország (1,5 millió) és Bulgária (1 millió) szenvedte el. Ehhez képest az a 130 ezer magyar, akik 2009-ben az EU tagállamok nyilvántartásában szerepelt, igazán csekélynek mondható, pláne annak tükrében, hogy az ötmilliós Szlovákia esetében ugyanez az adat 190 ezer volt.

Magyarországnál kevesebben csak Csehországból és Szlovéniából vándoroltak ki, ami a szakértők szerint annak köszönhető, hogy ezekben az országokban (voltak) a legátfogóbbak és legszélesebb körűek a szociális juttatások. Arról is szokás beszélni, hogy a magyarok különösen erősen kötődnek a hazájukhoz, szülőföldjükhöz, családjukhoz, rokonaikhoz, barátaikhoz. Az új évezred első évtizedének második felétől megindult a szociális juttatások erőteljes megnyirbálása, amit csak felerősített az elhúzódó gazdasági világválság. Hogy ennek milyen hatása lesz a magyarországi kivándorlásra, hogy ilyen körülmények között mennyit fog számítani a hazaszeretet és a családi kötődés, az még nem teljesen nyilvánvaló. Lehet, hogy Magyarországra is egy román vagy lengyel típusú kivándorlási hullám vár? A TÁRKI által nemrég végzett felmérés szerint minden ötödik felnőtt magyar, a 19-29 éves korosztálynak pedig közel fele azt tervezi, hogy hosszabb-rövidebb ideig külföldön próbál szerencsét. Mert hiába élünk jobban, mint két-három évtizeddel ezelőtt és hiába emlékszünk is nagyon pontosan erre, a vágy, hogy még jobban éljünk, talán még erősebb, mint valaha. És itt nem csak arra kell gondolni, hogy az ember több Chanel parfümöt vagy Lindt csokit szeretne megvenni a fizetéséből, mint amennyit jelenleg itthon tud. A megbecsültség, elismertség érzése legalább olyan fontos – ha nem fontosabb.

A negyedik kisfiam súlyosan betegen jött világra, szülés közben meg is halt, úgy kellett őt újraéleszteni. Egy fiatal orvos és egy diploma előtt álló orvostanhallgató küzdött egész éjszaka, hosszú órákon keresztül az életéért. Kézzel pumpálták a tüdejét, mert a lélegeztetőgép nem vitte. Ma mind a ketten Németországban vannak. „Kezdő orvosként azonnal lakást kaptunk és akkora fizetést, amiről itthon álmodni sem merhettünk volna. Haza szeretnénk menni, de szakmailag itt sokkal gyorsabban tudunk fejlődni, úgyhogy még maradunk, ki tudja meddig.” Egy kutatóorvos barátom agyondolgozza magát, úgy tudja csak itthon eltartani a családját (négy gyereke van). Meghívták kutatni Franciaországba két évre, ahol élete legnyugodtabb, legkiegyensúlyozottabb szakasza várt rá. Nem voltak anyagi nehézségei, mindenre volt ideje, és a munkájában is nagyszerű eredményeket ért el. „Megfordult a fejemben, hogy kinn maradjunk, de végül másképp döntöttünk. És ma már egyre jobban látom, hogy helyesen. Mert aki külföldön marad, hiába él sokkal jobb anyagi körülmények között, mint itthon, gyökértelen lesz.” Már hazajöttek, amikor egy ötletével felhívta a kinti kutatóközpont vezetőjét, aki azonnal a küldött neki egy repülőjegyet és a rendelkezésére bocsátott egy tökéletesen felszerelt laboratóriumot, hogy az elképzelését letesztelhesse. Az ötlet bevált, rövidesen a gyógyításban is alkalmazni fogják. És így tovább, mindenki fel tudna sorolni több tucat ilyen esetet. Nem a legszegényebbek mennek, akiknek nincs semmi vesztenivalójuk, mert ők valójában nem kellenek sehol sem. Akikre külföldön szükség van, azok a jó szakemberek, a fiatalok, a nyelveket tudók, a jól képzettek.

Igen, lehet azt tanácsolni, hogy fogjuk vissza a vágyainkat és örüljünk annak, ami van – a valódi elégedettség forrása tényleg ez lenne. Az Európai Unió (elvileg) egyenjogú és egyenértékű polgáraiként azonban nagyon nehéz elfogadni, hogy az EU-n belül máshol sokkal jobban, könnyebben és nagyobb megbecsülésnek örvendve élnek. Olyat szeretne mindenki a családjának és magának – miért is érné be kevesebbel?