Menjünk oda, vegyünk részt, értsük meg!

Winkler Nóra arról, hogy miért öröm a művészet a nézőknek

Istenien nézett ki a bulivá alakult múzeum, teljesen elérzékenyültem, mennyien öltöztek festmények inspirálta, saját készítésű ruhákba. Klimt Csók-jába forrt egy pár egész este, volt, aki a híres Magritte kép pipáját lógatta magára, Frida Kahlo önarcképek táncoltak a csarnokban, és Warhol parafrázisok álltak sorba koktélokért. Szuper ötletek és sok energia került a jelmezekbe, elképzeltem ahogy készítették őket, forrásokat nézegetve, pont-olyan-zöld textilt, épp-az-a-piros szalagokat felkutatva, képkeretet fejre barkácsolva.

Minden ilyen játék, belefeledkezés, élmény összeköti a művet nézőjével, örömmé teszi a kapcsolatot. Ha éjjeli bálokon nem is, szuper múzeumi foglalkozásokon ez állandóan rendelkezésünkre áll. Múzeumpedagógiának hívják – értem, miért, csak sokakban nem idézi azt a színességet, amit egy-egy jól kitalált program ad, asszociációs játékon, kézművességen, szórakoztató tárlatvezetésen át. A művészeti élet szereplőinek zöme kapcsolódni szeretne, invitálni, menjünk oda, nézzük meg, vegyünk részt, értsük meg, vásároljunk művet vagy rájuk emlékeztető kreatív termékeket, esernyőt, tollat, katalógust, selyemsálat. A múzeumshop még nem tart ott, mint Párizs, New York hatalmas méretű intézményeiben, ahol nemcsak lent, hanem a termek, kiállítások között is színes, vonzó áruk közt csábul a látogató, de már itthon is örömtelien jók a múzeumi butikok.

Kívülről tán kevésbé látszik, de érzékelhető az átrendeződés a hazai múzeumvilágban - mint minden, ez is erősen átpolitizált – emlékeztet a tiltott-tűrt-támogatott besorolásrendszerre. Ettől aztán amúgy piacról élő, kortárs magángalériák kezdik átvenni az elvesztettnek könyvelt kiállítóhely szerepét és igazán komoly bemutatókat rendeznek. Múzeumi színvonalú kiállításokat láthatunk a modern-klasszikus profilú magángalériáknál, akik ezekhez gyakran fantasztikus albumokat is kiadnak. A válság óta látszik egyfajta szerep-változás a magángyűjtők esetében is. Hogy a gyűjteményükből múzeumoknak kölcsönöznek az egész világon mindig is volt és lesz, de ahogy idehaza csökkennek az állami intézmények büdzséi, sokszor magánemberek vásárolnak meg korszakosnak tartott műveket, sőt megszületésüket egyfajta előfinanszírozással segítik. Ha figyelmesen olvassuk a kiállítások képcéduláit, látszik, mi egy mű háttere. Ha újra kizoomolunk, és a nagy kínálatot nézzük, meg kell állapítnunk, hogy az igen gazdag. Magyar és nemzetközi sztárok, kortárs húzónevek és festőfejedelmek, izgalmas csoportos kiállítások között válogathatunk. A jó múzeumok kiállításán abszolút érezni is, hogy nekünk, embereknek készült és adni szeretne, összefüggéseket tár fel, párhuzamokat von, vezet a térben, sőt izgalmasan átrendezi a termeket, játszik a falak színével, multimédiás eszközökkel él, igyekszik érthetően fogalmazni. Persze ez utóbbinak megvannak a korlátai, szoktak bosszantani képtelen kiállítási szövegek, izmusok kontextusába vesző paradigmaváltások, de egyre ritkábbak, továbbá el kell fogadni, vannak összetett jelenségek, amikről nem könnyű simán kommunikálni. Ilyenkor érdemes jól író szerzőket olvasni művészeti magazinokban és közvetlen hangulatú tárlatvezetésekre bejelentkezni.

Része a kínálatnak, hogy egyes csütörtökökön Budapesten egymást érik a galériák megnyitói, a közönség fesztiváljelleggel halad köztük a belvárosban. Világvárosokkal vesszük fel ebben a versenyt, külföldi ismerőseim ámuldoznak, micsoda kulturális pezsgés van nálunk. Gyakran lakások alakultak galériákká, de járhatunk utcafronti, üvegportálos kiállítóterekbe is. Megnyitókon nagy a tömeg és igaz, hogy van egy jó, informatív beszéd az elején, ha igazán látni akarjuk a műveket érdemes visszatérni. Ilyenkor már nem adnak bort, ellenben nyugodtan időzhetünk. A koncept-művekhez, amik elsőre minimálnak, furának, viccesnek, idegennek hatnak kell idő és figyelem, és a kihelyezett info-papírokon túl meg lehet kérni a galériásokat, mondják el, mit látunk. Igazán döbbenetes, ha egy mű hátterét megismerve előjön mi minden sűrűsödik benne és hirtelen ismerős lesz, hozzánk szól, a mi korunkról, helyzetünkről, kérdéseinkről. Szóval ne tartson vissza senkit a párbeszédtől, hogy nem vásárolni jött.

A galeristák persze örülnek, ha új vevőt ismerhetnek meg, de ők el is végzik ezirányú munkájukat. Ami, lássuk be, nem könnyű. Gyűjteni életforma, kell hozzá szándék, kiváncsiság és pénz is, nem árt, ha ennek hagyományát nem zúzza szét pár háború, államosítás, szocializmus. Magyarországon nem tülekednek a vevők, nagyon jó a kínálat és nagyobb, mint a kereslet. Ezért kikerülhetetlen a külföld felé nyitás. Óriási dolog, hogy a legmenőbb kortárs vásárokra, Bázelbe, New Yorkba, Londonba magyar galériákat is meghívnak – ezt úgy kell érteni, hogy vagyonokért bérelhetnek standhelyet, de úgy is, hogy arra sok gazdagabb ország sok galériája is ácsingózik. Jó szakmai programot, egyedi, izgalmas pályázatokat várnak a vásárok és néha megnyílik a kapu, mögötte egy másik világ, designerruhás feleségekkel, szolid milliomosokkal akik képért jöttek. A részvételt kemény finanszírozni, de a kortárs műkereskedelem hosszú távon térülő üzletág, sok rizikóval és befektetéssel. Ezért is jó, ha egy vonzó, sokszínű Budapest tudja idecsábítani a nemzetközi gyűjtőket egy hosszú hétvégére, hogy a régió kínálatát lássák - ezt célozza az évvégi Artmarket.

Fontos, hogy a művészet saját dolgán, az alkotáson túl nemcsak piaci értelemben aktív, nagyon szívderítő karitatív együttműködésekben is. Ezek lehetnek jótékonysági felajánlások, mint a Bátor Tábor tavaszi adománygyűjtő kortárs árverése, amit már tíz éve vezetek és mindig fantasztikusak, és örvendetes, ahogy újabban a művészet a divattal fog össze jó ügyekért. Autista lakóotthonokat támogatnak csodás pulóverek, sálak és ruhák, melyek mintái művészet-terápiás foglalkozásokon születnek. E lap megjelenésével párhuzamosan Kölnben nyílik egy fontos nemzetközi vásár, ahol a hetvenes évek magyar avant-garde művészete kiemelt téma lesz. Ezek nagyon jó dolgok, figyelmet hoznak az egész terület számára. Az április más jót is hoz, először lesz Budapesten OFF-biennálé, tele magyar és nemzetközi projekttel, szokásos és váratlan helyeken találkozhatunk szellemes, érdekes művekkel, installációkkal. Önkéntesek hada szervezi hónapok óta, állami pályázatok helyett támogatói finanszírozásból, és koncentráltan láthatjuk majd a mezőny javát. Szeretem az intenzív, egymásbaérő kalandozást, látvány és gondolati sűrűséget, de aki adagolná, május végéig teheti. Minden másban pedig eloszthatja kedve szerint, mert belépési pont mindig lesz. A művészet, a műfaj jellemzőin túl történetekről szól, alapvetően közös történetekről, és érdemes addig járkálni, míg valamelyik szíven üt, és onnan fogva törzsvendégek leszünk.