Quantcast

Hasznos tévedés

30 éve találták fel a szilárd sampont

A szilárd kozmetikumokkal sokat tehetünk bolygónk épségéért és hajunk szépségéért.

Egyre több kozmetikai márka kínálatában fedezhetjük fel a szilárd hajápolókat: samponkorongokat vagy sampontömböket. Valójában még csak mostanában figyeltünk fel rájuk, pedig ez a kozmetikum – ki hitte volna – már 30 esztendeje létezik! Amellett, hogy vizet és műanyag csomagolóanyagot takarítunk meg velük, még a logisztika okozta karbonlábnyomuk is lényegesen kisebb, mivel jóval kisebb helyet foglalnak a hagyományos termékekhez képest.

Mivel nem tartalmaznak vizet, összetételükben nincs tartósítószer sem, nem tartalmaznak szilikont, sem alkoholt, egyéb vegyszereket vagy adalékanyagokat. További előnyeik, hogy kíméletesen tisztítják a fejbőrt és a hajat, jóval kiadósabbak és nem termelünk velük hulladékot. Fontos tudni, hogy a hajnak hagynunk kell egy kis időt a szilikonos-vegyszeres samponok után az átállásra, ami körülbelül az 5-6. hajmosás után következik be. Természetesen csak akkor érjük el a kívánt eredményt, ha a hajtípusunknak megfelelő szilárd sampont választunk. Ennél a termékkategóriánál is érdemes többfélével kísérletezni, hogy megtaláljuk a hajunknak legmegfelelőbbet.

LAPOZD VÉGIG GALÉRIÁNKAT: 

 

Tévedésből született

1987-ben Mo Constantine (a Lush társalapítója) és Stan Krysztal (kozmetikai vegyész) éppen egy új szappanon dolgoztak a dél-angliai Poole-ban található laboratóriumukban. Stan “kukacszappannak” becézte, a szintetikus mosószergranulátum ugyanis kis kukacokra emlékeztetett. Az alapötlet az volt, hogy ezt kézzel nyomva olyan formára alakítsák, amilyet éppen szerettek volna. Mo azt javasolta, cseréljék ki a szintetikus mosószert kis felületaktív tüskékre. Azzal, hogy a “kukacokat” ezekkel a tüskékkel helyettesítették, tökéletesre nyomható, kerek korongokat hoztak létre. Azonban a tesztelés során kiderült, hogy az állag nem volt megfelelő egy szappanhoz. Csalódottak és tanácstalanok voltak, mígnem megérkezett Mark Constantine, a márka hajszakértője, aki megállapította, hogy amit készítettek, az valójában egyáltalán nem is szappan volt. Tévedésüknek köszönhetően ugyanis nem szándékosan feltaláltak egy forradalmian új terméket: a szilárd hajsampont. A Cosmetics to Go, a Lush alapítóinak előző cége elnyerte a szilárd sampon feltalálásának szabadalmi jogát. Ez volt az egyik oka, hogy sokáig egyetlen másik cég sem készíthetett ilyen terméket.

 

Kedvező hatások a környezetre

A csomagolásmentesség hatása a környezetre számokban (Lush samponkorongok esetében):

  • Egy szilárd sampon 3 db 250 ml-es flakonnak felel meg.
  • Mindegyik szilárd sampon 80-100 hajmosásra elegendő (függően a haj vastagságától és hosszúságától), és sokkal könnyebbek, mint egy hagyományos samponos flakon.
  • A karbonlábnyom drasztikusan kisebb - egyetlen teherautónyi szilárd sampon ugyanannyi hajmosásra elegendő, mint 15 teherautónyi folyékony termék.

Az elmúlt 14 évben a Lush 47 millió szilárd sampont adott el. Ez azt jelenti, hogy 141 millió műanyag flakon gyártását sikerült elkerülni. Így 3400 tonna műanyagtól mentették meg a bolygót, ami a nagy csendes-óceáni szemétsziget felszínének 4%-ával egyenlő.

 

Így használd a szilárd samponod

  1. Nedvesítsd be a hajad.
  2. Simítsd végig párszor a szilárd samponnal, hogy habos legyen, vagy képezz habot a tenyeredben.
  3. Finom mozdulatokkal masszírozd a fejbőrödbe és a hajadra, ugyanúgy, ahogy a folyékony sampont szoktad.
  4. Öblítsd le, és használj kondicionálót, ha egy kis extra szeretetre vágysz. 
  5. Fürdés után pedig száraz, hűvös helyen tárolva bármikor újra felhasználhatod.