A 33 éves brit nőt idén márciusban rabolta el, erőszakolta meg és ölte meg a rendőrként dolgozó Wayne Couzens. Az ítélethirdetés előtt a családtagjai egy-egy megrázó beszéddel búcsúztak lányuktól.
A zsúfolásig telt tárgyalóteremben néma csend fogadta a pódiumra fellépő Susant, Sarah Everard édesanyját Old Baileyben. A 48 éves elkövető, Wayne Couzens eközben lehajtott fejjel ült a vádlottak padján. A volt rendőrtiszt, aki Everard meggyilkolásának idején szolgálatban volt, aznap reggel, miután lejárt a műszakja, hamis vádakkal letartóztatta, megerőszakolta és megfojtotta a 33 éves marketingvezetőt, majd elégette a holttestét. A rendőr ezután egy erdei patakba dobta a maradványokat a kenti Ashfordban, ahol egy héttel később megtalálták azokat. Couzens csupán percekkel a letartóztatása előtt minden adatot törölt a telefonjáról.
Susan Everard mellett férje, Jeremy és legidősebb lányuk, Katie is beszédet tartott a bíróságon. A tárgyalás ma lezárul, és a rendőrtisztre nagy vlaószínűséggel életfogytig tartó börtönbüntetés vár. Sarah Everard családjának nyilatkozatai az alábbiakban teljes terjedelmükben olvashatók.
„Sarah meghalt, és összetört a szívem. Ő volt az én drága kislányom, a legfiatalabb gyermekünk. A veszteség érzése áthatja a zsigereimet. A gyásszal együtt a pánik hullámai is rám törnek, hogy nem láthatom őt többé. Soha többé nem beszélhetek vele, soha többé nem tarthatom a karjaimban, és soha többé nem lehetek része az életének. Megtartottuk a köntösét – még mindig az ő illatát árasztja, és én azt ölelem magamhoz helyette.
Sarah szörnyű körülmények között halt meg. „Gyötör a gondolat, hogy mi mindent kellett elviselnie. Újra és újra lejátszom magamban. Végigmegyek az események szörnyű sorozatán. Azon tűnődöm, vajon mikor vette észre, hogy halálos veszélyben van; vajon mit mondott neki a gyilkosa. Miközben fojtogatta, meddig volt magánál, mikor tudta, hogy meg fog halni? Kínszenvedés belegondolni.
Sarah meg volt bilincselve, nem tudta megvédeni magát, és nem volt senki, aki megmentette volna. Az utolsó óráit ezen a Földön az emberiség legrosszabbjával töltötte – folytatta Susan Everard. – Azért vesztette el az életét, mert Wayne Couzens ki akarta elégíteni perverz vágyait. Nevetséges indok, képtelenség; hogyan értékelhetett ennyire alul egy emberi életet? Nem tudom felfogni. Izzik a dühöm a gondolattól. Úgy bánt a lányommal, mintha egy senki lenne, és úgy szabadult meg tőle, mint a szeméttől.
Ha Sarah betegségben halt volna meg, gondoskodtak volna róla. Gondoskodhattunk volna róla, és vele lehettünk volna. Ha balesetben halt volna meg, az emberek megpróbáltak volna segíteni neki – kedvességgel. De nincs vigasz, nincs vigasztaló gondolat abban, ahogy Sarah meghalt. Utolsó óráiban brutalitással és terrorral kellett szembenéznie, egyedül volt valakivel, aki ártani akart neki. A gondolat is elviselhetetlen. Kísért a borzalom.
Amikor Sarah eltűnt, napokig gyötrődtünk, nem tudtuk, hol van vagy mi történt vele. Aztán amikor megtalálták Sarah megégett maradványait, két szörnyű nap telt el, mire a vizsgálatok kimutatták, hogyan halt meg, miközben attól tartottunk, még élt, amikor felgyújtották – már a gondolat borzalmas volt. A testének elégetése volt a végső sértés, ami azt jelentette, soha többé nem láthatjuk édes arcát, és soha többé nem búcsúzhatunk el tőle.
Az életünk sosem lesz ugyanolyan, mint volt. Ötfős családnak kellene lennünk, de most négyen vagyunk. A halála tátongó szakadékot hagy az életünkben, amit nem lehet betölteni. Vágyom rá. Emlékszem minden kedves dologra benne: gondoskodó volt, vicces. Okos volt, de a gyakorlati dolgokban is jó volt. Remek táncos volt. Csodálatos lány. Mindig ott volt, hogy meghallgasson, tanácsot adjon, vagy egyszerűen csak megosztotta velünk a nap apróságait. Határozott elveket valló fiatal nő volt, aki tudta, mi a jó és mi a rossz, és aki ezen értékek szerint élt. Jó ember volt. Volt célja az életének.
Sarah halála óta megváltozott az életszemléletem: óvatosabb vagyok, jobban aggódom a többi gyermekünkért. Vágyom az otthon megszokottságára és biztonságára; a nagyvilág elvesztette vonzerejét. Túl fájdalmas a Sarah nélküli jövőre gondolni, ezért csak az itt és mostban élek.
Mindig Sarah-ra gondolok, de a reggelek és az esték különösen fájdalmasak. Reggelente arra a szörnyű valóságra ébredek, hogy Sarah meghalt. Esténként, abban az időszakban, amikor elrabolták, némán sikoltozom: ’Ne szállj be az autóba, Sarah. Ne higgy neki. Fuss!’
Undorodtam Wayne Couzens gondolatától, és attól, amit Sarah-val tett. Felháborít, hogy rendőrnek adta ki magát, hogy elérje, amit akart. Sarah meg akart házasodni és gyerekeket akart, és most mindennek vége. Elvette az életét, ellopta a jövőjét, és mi soha nem fogjuk megélni azt az örömöt, hogy megoszthassuk vele ezt a jövőt. Minden egyes alkalommal, amikor új nap virrad, arra gondolok, hogy Sarah-nak itt kellene lennie, élnie kellene az életét, és új tapasztalatokat kellene szereznie. Annyi év állt még előtte.
Nem tudom, hogy lehetett valaki olyan kegyetlen, hogy elvegye a lányom életét. Amit tudok, az az, hogy Sarah-t soha nem felejtjük el, és határtalan szeretettel emlékezünk rá. Ragaszkodom Sarah emlékeihez, erősen tartom őket, hogy biztonságban legyenek.
A múlt éjjel azt álmodtam, hogy Sarah megjelent itthon. Álmomban átöleltem őt, és fizikailag éreztem őt. Jeremy is ott volt, vigasztaltuk, és azt mondtuk neki: ’Semmi baj, Sarah, minden rendben.’ Bármit megadnék, hogy még egyszer átölelhessem őt; remélem, hogy még egyszer megálmodom ezt az álmot.”
„Annak a hatása, amit tettél, soha nem fog véget érni. A lányom, Sarah szörnyű meggyilkolása állandóan a fejemben van, és életem végéig ott lesz. Egy apa gondoskodni akar a gyermekeiről, és mindent helyre akar hozni, te pedig szándékosan és előre megfontoltan megakadályoztad, hogy ezt megtehessem.
Sarah-t megbilincselték, nem tudott védekezni. Ez állandóan a fejemben jár. Soha nem tudom megbocsátani, amit tettél, hogy elvetted tőlünk Sarah-t. Elégetted a lányunk testét – tovább kínozva ezzel minket –, hogy soha többé ne láthassuk őt. Nem tudtuk, hogy élve vagy holtan égetted-e el. Megakadályoztad, hogy még egyszer utoljára lássuk Sarah-t, és megakadályoztad, hogy a lányomnak egy utolsó búcsúcsókot adhassak.
A teste szétesett, amikor megmozdították. Az agyát és a nyakcsontjait hónapokba telt eltávolítani a patológusnak, a testét nehéz volt megőrizni, ezért egy speciális balzsamozó szolgáltatásait kellett igénybe vennünk, hogy méltó temetést tudjunk biztosítani neki.
A családom csak azt szeretné, ha Sarah újra velünk lenne. Semmilyen büntetés, amit kap, nem hasonlítható ahhoz a fájdalomhoz és kínzáshoz, amit nekünk okoztál. Meggyilkoltad a lányunkat, és örökre összetörted az édesanyja, az édesapja, a testvérei, a családja és a barátai szívét.
Sarah előtt még annyi minden állt, és miattad ez most örökre elveszett. Arra spórolt, hogy házat vegyen, várta a házasságot és a gyerekeket. Alig vártuk, hogy unokáink legyenek. Szerettünk Sarah világának része lenni, és elvártuk, hogy teljes és boldog élete legyen. A legközelebb most az áll ehhez, hogy mindennap meglátogatjuk a sírját.”
„Úgy bántál Sarah-val, mintha semmi sem lett volna. Nagyobb hangsúlyt fektettél a beteges, undorító perverzióid kielégítésére, mint az életére. Az ő életére. Úgy tüntetted el a húgom testét, mintha szemét lett volna. Úgy dobtad ki, mintha semmit sem jelentett volna. Pedig ő jelentett mindent. Még csak látni sem tudtuk, annyira megégett. Az agyát kivették a koponyájából, hogy ellenőrizzék a traumát és a halál okát – még mindig nem tudom, hogy visszatették-e a fejébe, vagy a teste mellett fekszik a koporsóban.
A térdkalácsának szilánkjait visszakaptuk, hogy a teste mellé helyezzük – ezek a szilánkok törtek le, amikor az égett testét kivették a hűtőszekrényből, amelyet arra használtál, hogy elrejtsd őt. Még mindig hiányzik a nyelvcsontja a torkából, amelyet most vizsgálnak, hogy lássuk, milyen erővel fojtottad meg, és megállapíthassuk, meddig lehetett életben. A megégett testén még mindig ott volt a nyaklánca és az egyik fülbevalója a fülében – a másik kiesett a füléből, mert az leégett.
A rendőrségtől azt hallani, hogy körülbelül 2 percig tart valakit megfojtani. És körülbelül 8-10 másodperc, amíg elveszti az eszméletét. Először megkönnyebbüléssel hallgatod, hogy a húgod talán csak 8-10 másodpercig volt tudatában annak, ami történt. De átfogtad már a nyakadat, és megpróbáltad erősen megnyomni? A 8-10 másodperc máris hosszú időnek tűnik.
Az igazolványodat használtad, hogy becsald a húgomat a kocsidba. Órákig ült ott megbilincselve. Mit gondolhatott, hogy rosszat tett? Milyen hazugságokat mondtál neki? Mikor jött rá, hogy nem fogja túlélni az éjszakát?
Folyamatosan az jár a fejemben, hogy megerőszakoltad, majd megölted. Vagy megölted, miközben megerőszakoltad? Apró információmorzsák jönnek, és a gondolatmenet újraindul. Az ondót és a vért megtalálták a kocsidban. Edz arra utal, hogy megerőszakolta őt a kocsiban. Megtudjuk, hogy talán egy övvel fojtogattad. Újabb borzalmas képek formálódnak.
Megálltál egy benzinkútnál, hogy vegyél egy energiaitalt és egy vizet. Ekkor még életben volt? Megkötözve a kocsidban? Elborzaszt a képesség, hogy ilyen gyorsan tudtál váltani a tetted és a normális hétköznapi cselekedetek között. A laza viselkedése a biztonsági felvételen nagyon felzaklató és megdöbbentő volt.
El kellett mennünk a lakásba, és össze kellett pakolnunk Sarah egész életét – a kiteregetett mosást, a félig varrt ruhákat, a visszaküldésre váró szállítmányokat, a csomagokat, amelyek az ajtóban várakoztak, készen arra, hogy kinyissák őket. Minden jel arra utalt, hogy az élete arra vár, hogy tovább élje – a házimunka csak arra várt, hogy hazatérjen és folytassa. De sosem ért haza, mert egy ragadozó – te – szabadon kószált. Órákig járta az utcákat a préda után kutatva. Nem lehet felfogni, amit mondanak a történtekről, mert annyira szörnyű. Valamiféle beteges ébrenléti rémálom. El sem tudod képzelni, hogy bárki képes lenne ilyesmire.
Várod, hogy hallj valamit a rendőrségtől. Minden részlet, amit kapsz, más és más. Hallod, hogy megtalálták a holttestét. Aztán megtudod, hogy elégették. Olyan súlyosan megégett, hogy nem is felismerhető. Nem láthatod többé, hogy elbúcsúzz tőle. A kétségbeesés és a sokk után az első gondolat, ami a fejedben motoszkál, hogy vajon meghalt-e, mielőtt felgyújtottad? Aztán rájössz, hogy nem találtak kormot a tüdejében, ami arra utal, hogy azután égett meg, hogy megölted. Képzeld el, hogy megkönnyebbülve hallod, hogy a húgod meghalt, mielőtt elégették.
Folyamatosan lejátszom a fejemben. Mit mondhattál neki, mit felelhetett, amikor rájött, hogy nagy veszélyben van, és nem fogja túlélni. Abban reménykedtem, hogy a nővérem eszméletlen volt és elkábították, de tudjuk, hogy nem ez volt a helyzet – nem találtak kábítószert a testében, nem érte trauma a fejét. Az agyában a fojtogatás miatt megrepedtek az erek. Ami azt jelenti, hogy eszméleténél volt, amikor ezeket a felfoghatatlan dolgokat tette vele. Az egyetlen reményem az, hogy sokkos állapotban volt, és nem volt tudatában annak, hogy milyen undorító dolgokat művel vele egy szörnyeteg. Amikor megerőszakoltad őt. Amikor a nyakára tetted a kezedet és megfojtottad.
Undorodom attól, hogy te voltál az utolsó ember, aki megérintette a tökéletes testét, és úgy erőszakoskodtál vele, ahogyan tetted. Az utolsó ember, aki élve látta és beszélt vele. Mennyire megrémülhetett. Életének utolsó pillanatait nem a szeretteivel töltötte, hanem rémülten és az életéért küzdve. Utálok arra gondolni, hogy ennyire félt és egyedül volt, és hogy az utolsó pillanataiban senki sem volt vele. Semmi kedvesség. Gyűlölöm, hogy nem voltam ott, hogy megmentsem. Hogy megállítsalak. Nehéz elhinnem, hogy már nem a saját életét éli és rosszul vagyok a gondolattól, hogy az utolsó pillanatai ezen a Földön ilyen szörnyűek voltak.
Hogy merészelted elvenni őt tőlem? Elvenni a reményeit és az álmait. Az életét. A gyermekeit, akik soha nem fognak megszületni. Generációkat, amelyek sosem fognak létezni. A jövője már nem létezik. A jövő, amit a nővéremmel kellett volna élnem, már nem létezik. Annyi életet tettél tönkre. Sarah a legjobb ember volt, akit annyi ember szeret és becsül. Szeretnék beszélni vele, megölelni, hallani a nevetését, elmenni vele vacsorázni, inni és táncolni. Mindazokat a beszélgetéseket, amiket soha nem folytathatunk le. Annyi mindent szerettem volna megosztani vele – külföldi utakat, egymás koszorúslányának lenni, megismerni a gyerekeit és nagynénivé válni, együtt megöregedni és megnézni, kinek van a legtöbb ránca. Még az utunk felénél sem jártunk, és te máris elvetted mindezt!
Úgy érzem, mintha egy képzeletbeli világban élnék. Mintha semmi sem lenne valódi. Muszáj színlelnem, mert túl nehéz elviselni a gondolatot, hogy Sarah már nem lesz itt. Egy élet most nagyon hosszú időnek tűnik.
Soha nem kellene gyászbeszédet írnom vagy eltemetnem a kishúgomat. Nincs olyan büntetés, amit kaphatnál, ami valaha is felérne azzal a fájdalommal, amit nekünk okoztál. Soha nem kaphatjuk vissza Sarah-t. Sarah életének utolsó pillanatai folyamatosan a fejemben játszódnak. Megrémít, hogy ennyire semmibe veszik egy ember életét. Elvetted tőlem a legértékesebb embert. És soha nem kaphatom vissza.”
Forrás: Elle
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!