Mit árul el rólad, ha túl gyakran mondod, hogy „köszönöm”?

Vannak, akik szinte minden helyzetben kimondják: „köszönöm”. Ha az eladó átnyújtja a megvásárolt árut a boltban, egy e-mail végén, vagy akár akkor is, ha valaki csak egy pillanattal tovább tartja az ajtót.

Ha közéjük tartozol, akkor ez a szokás a pszichológusok szerint sokkal többet elárulhat rólad, mint gondolnád, szerintük ugyanis ez a szokás ritkán véletlenszerű. Azok, akik túl gyakran mondanak köszönetet, sokszor közös tulajdonságokat mutatnak: rendkívül érzékenyen figyelik mások hangulatát, miközben tartanak attól, hogy túl soknak, követelőzőnek tűnhetnek vagy problémát jelenthetnek másoknak. Ezek együtt pedig észrevétlenül alakíthatják azt, hogyan mozognak a világban.

Miért mondanak egyesek túl sokszor köszönetet?

Már egészen kicsi korunktól megtanuljuk a „varázsszavakat”. Sok családban gyakran hangzik el a kérdés: „Mit mondunk, amikor valaki ad nekünk valamit?” Így a „köszönöm” hamar összekapcsolódik azzal az érzéssel, hogy udvariasak, kedvesek és szerethetők vagyunk. Idővel azonban ez az udvarias viselkedés akár az identitásunk részévé is válhat. Te leszel az az ember, aki soha nem panaszkodik, mindig hálás, mindig próbálja elsimítani a helyzeteket. A pszichológusok szerint ilyen esetekben a „köszönöm” nem mindig valódi hálát fejez ki. Néha inkább egy apró védőpajzsként működik: „Tudom, hogy kértem valamit, kérlek, ne haragudj rám.” Vagy: „Nem akarok terhedre lenni.”

A gyerekkorból hozott láthatatlan szabályok

Az embereknek való állandó megfelelési vágy és sokszor az alacsony önértékelés mögött gyakran hasonló gyermekkori minták húzódhatnak meg. Előfordulhat, hogy valaki azt tanulta meg: a szeretetet akkor kapja meg, ha segítőkész, jól teljesít, vagy mindig mások kedvében jár. Felnőttként pedig a túlzott udvariasság válhat annak bizonyításává, hogy még mindig „megérdemli” a helyét mások életében. Ennek eredménye lehet egyfajta társas hiperéberség is, amikor folyamatosan azt figyeled, vajon a másik nem bosszankodik-e, nem neheztel-e rád, majd előre megszórod „köszönömökkel” a helyzetet – még akkor is, amikor a másik csupán a minimumot tette.

A köszönet egészséges oldala: amikor a hála valódi

Fontos azonban, hogy a gyakori köszönetmondás önmagában nem jelent problémát. A Kaliforniai Egyetem Greater Good Science Center kutatói szerint a hála egyfajta „kettős felismerés”: egyszerre vesszük észre azt, ami jó az életünkben, és azt is felismerjük, hogy ez részben rajtunk kívül álló dolgokból vagy emberektől ered. Amikor a gyakori „köszönöm” valódi megbecsülésből fakad, az kifejezetten az érzelmi egészség jele lehet. Vannak emberek, akik egyszerűen jobban észreveszik a kedvességet, az apró gesztusokat és a pozitív részleteket – és ezt tükrözi a kommunikációjuk is. A nehézség az, hogy kívülről a valódi hála és a szorongásból fakadó túlzott köszönet nagyon hasonlónak tűnhet. A különbség nem feltétlenül abban rejlik, hogy milyen gyakran mondod ki, hanem abban, mi van mögötte: milyen érzés és milyen elvárás kapcsolódik hozzá.

Amikor a „köszönöm” már szorongásból fakad

A terapeuták szerint akkor érdemes figyelni, amikor a köszönetmondás szinte kötelező szokássá válik. Vannak, akik bűntudatot éreznek, ha elfelejtenek megköszönni valamit, vagy attól tartanak, hogy egy rövid, köszönet nélküli üzenet miatt a kollégáik udvariatlannak vagy hálátlannak tartják őket.

Ennek gyakori jelei lehetnek:

• Akkor is megköszönöd valakinek a segítségét, amikor valójában csak a feladatát végezte el.
• Szorongsz attól, hogy mások rosszat gondolnak rólad, ha nem mondasz elégszer köszönetet.
• Szinte minden e-mail vagy üzenet valamilyen hálálkodással végződik.
• Többszöri köszönet után is úgy érzed, hogy még mindig tartozol valakinek.
• Nehezen mondasz nemet anélkül, hogy előtte vagy utána ne kérj bocsánatot és ne mondj köszönetet.

Ilyenkor a hála szinte érzelmi „fizetséggé” válik: egy mód arra, hogy biztosítsák a másik elfogadását. Ez azonban visszaüthet. A munkahelyen a túlzott hálálkodás akár azt az érzést is keltheti, hogy valaki kevésbé magabiztos – különösen akkor, ha egy e-mail szinte kizárólag „nagyon köszönöm” és „nagyon hálás vagyok” mondatokból áll.

Hogyan lehet egészségesebb kapcsolatod a „köszönöm” szóval?

A pszichológusok egy egyszerű módszert javasolnak: mielőtt kimondod vagy leírod a szót, állj meg néhány másodpercre, és kérdezd meg magadtól: Mit ismerek el pontosan ebben az emberben vagy helyzetben? Mit várok érzelmileg ettől a köszönettől?
Ha az őszinte válasz az, hogy: „Csak azt szeretném, hogy ne haragudjon rám” – akkor valószínűleg nem a hála, hanem a félelem irányítja a szavaidat.

Apró változtatások sokat segíthetnek

Ahelyett, hogy általánosan csak annyit mondasz, köszönöm, próbáld meg pontosabban kifejezni:

Köszönöm, hogy ilyen gyorsan átnézted azt a jelentést, nagyon sokat segített, hogy ma kevesebb teher volt rajtam.

Gyakrold elfogadni a segítséget anélkül, hogy úgy éreznéd, azonnal vissza kell fizetned. Mert a valódi hála nem arról szól, hogy alulértékeljük magunkat mások előtt, hanem arról, hogy észrevesszük és értékeljük azt, amit kapunk – miközben továbbra is megengedjük magunknak, hogy ugyanúgy fontosak legyünk, mint bárki más.

(via)