A kétszínű embereket nem mindig annyira könnyű kiszúrni.
Igen, vannak, akik nyíltan nem kedvelnek minket, ez kellemetlen ugyan, de legalább őszinte. A kétszínű emberek azonban mosolyognak, dicsérnek, támogatást ígérnek… majd a háttérben áskálódnak ellenünk. Viszont pontosan emiatt eleinte nehéz lehet észrevenni, ha valaki egyébként egyáltalán nem játszik nyílt lapokkal. Összeállításunkban most hoztunk 6 gyakori tulajdonságot, ami a kétszínű emberekre jellemző.
A kétszínű emberek gyakran rendkívül megnyerő első benyomást keltenek. Elhalmoznak bókokkal, figyelemmel, és nagyon hamar a bizalmadba férkőznek. Olyan érzésed lehet, hogy „hű, vele aztán tényleg egy hullámhosszon vagyok”, azonban ez a túlzott intenzitás sokszor nem valódi őszinteség, hanem egy jól felépített stratégia. Érdemes megfigyelni:
Szomorú, de kétszínű emberek eszközként használják a kedvességet, ezzel pedig sokáig képesek akár megvezetni a körülöttük lévőket.
A pletyka önmagában nagyon emberi jelenség, mind pletykálunk olykor-olykor, de a kétszínű emberek számára ez egy hatalmi eszköz. Ők azok, akik a „csak maradjon köztünk” felütéssel bizalmas információkat osztanak meg, és mindig tudnak valami szaftos részletet mások életéről. A probléma nem a történetmesélés, hanem a motiváció, a kétszínű emberek ugyanis gyakran az efféle viselkedéssel szándékosan feszültséget szítanak mások között, a konfliktusokat pedig a háttérből irányítják.
A kétszínűség egyik legerősebb jele a következetlenség. Egy ilyen ember lehet, hogy négyszemközt támogat, de nyilvánosan kritizál. Megígéri, hogy titokban tart valamit, majd „véletlenül” mégis továbbadja. Figyeld meg a mintázatot:
A testbeszéd is árulkodó lehet. Kerülik a szemkontaktust? Feszült a mimikájuk, miközben kedves szavakat mondanak? Az intuíció gyakran hamarabb észleli az ellentmondást, mint a tudatos gondolkodás.
A kétszínű emberek hajlamosak a valóság rugalmas kezelésére. Előfordul, hogy más-más verziót mesélnek különböző embereknek, attól függően, melyik történet szolgálja jobban az érdekeiket. A legdurvább, amikor lebuknak, akkor a felelősséget általában megpróbálják másra hárítani...és a körülmények, mindig a körülmények a hibásak szerintük.
Bár a kétszínű emberek szeretik a drámát, nem szeretik, ha közvetlenül szembesítik őket. Inkább burkolt megjegyzéseket tesznek, félmondatokkal célozgatnak, vagy ironikus bókok mögé rejtik a kritikát.
Tipikus jelek:
Ez a passzív-agresszív viselkedés lehetővé teszi számukra, hogy romboljanak anélkül, hogy vállalnák a nyílt konfliktust.
A kétszínű viselkedés gyakran nem pusztán rosszindulat, hanem komoly belső bizonytalanság következménye. Az alacsony önértékelésű emberek néha mások leértékelésével próbálják magukat felemelni.
Figyeld meg:
A kétszínűség így védekezési mechanizmus is lehet: ha másokat lehúznak, kevésbé érzik magukat fenyegetve.
A legfontosabb, amit tudnod kell, hogy egyetlen félreértés nem jelent kétszínűséget, de ha rendszeresen tapasztalod a fentieket, érdemes távolságot tartani az illetővel. Hidd el, a valódi barátság és bizalom nem hangos, nem túlzó, hanem stabil és kiszámítható, és ha valaki mellett folyamatosan azt érzed, hogy résen kell lenned, az már önmagában árulkodó jel.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!