3 jel, amiből felismerheted, ha valaki gyermekkorában magányos volt

A gyermekkori magány a felnőttkori életre is komoly hatást gyakorol.

Azokban a családokban, ahol egy vagy több gyermek is rendszeresen megtapasztalja a magány érzését, mert egyszerűen nem jut idő és energia az érzelmi szükségleteik kielégítésére, szinte garantált, hogy felnőttkori következményekkel kell számolni.

Olyan tulajdonságok épülnek be ezeknek a gyerekeknek a személyiségébe, amelyek abban segítik őket, hogy a szüleik segítsége nélkül, önállóan is képesek legyenek megoldani a problémákat. Az ilyen családban élő gyermekek korán megtanulják azt is, hogy az a lehető legjobb stratégia, ha szinte láthatatlanná válnak, és nem zavarják a folyton elfoglalt szüleiket.

Egy kínai tanulmány nemrégiben azt vizsgálta, hogy a nehéz gyermekkor élményei, különösen az érzelmi elhanyagolás milyen hatással van a felnőttkori életre, és megdöbbentő eredmények születtek.

Ez utalhat a magányos gyermekkorra

A kutatók arra jutottak, hogy bizonyos tulajdonságok és viselkedésformák utalhatnak arra, ha valaki gyermekként magányos volt, esetleg sok helyzetben magára volt utalva.

Az egyik legjellemzőbb tulajdonságuk, hogy nem szeretnek segítséget elfogadni. Aki gyerekként ahhoz szokott hozzá, hogy úgysem kap támogatást, és egyedül kell megoldania a problémáit, felnőttként is nehezen kér segítséget bármiben. Ennél is nagyobb terhet jelent egy ilyen személy számára, hogy az önzetlenül felajánlott segítséget képes legyen elfogadni.

A bizalommal kapcsolatban is adódnak náluk problémák, ami logikus is, hiszen ha valaki azt tapasztalja meg gyermekként, hogy a szülő nem tudja őt ellátni, akkor később sem lesz képes bizalmat szavazni senkinek. Ezek az emberek nem szeretnek és nem is tudnak másokra támaszkodni, mert azt tanulták meg, hogy még a legközelebb álló személyekben sem bízhatnak meg teljesen.

Aki gyermekként magányos volt, általában felnőttként is a szőnyeg alá söpri a problémáit. Az elfoglalt szülők gyermekei megszokták, hogy nem kapnak elegendő figyelmet, problémáikat figyelmen kívül hagyják, és gyakorlatilag egyáltalán nem foglalkoznak velük érzelmileg. Mindez azt eredményezi, hogy felnőttként sem tudnak és akarnak nagy jelentőséget tulajdonítani a belső érzéseiknek és vágyaiknak, a problémáikról pedig egyszerűen nem vesznek tudomást.

Ez egészen odáig fajulhat, hogy még a kellemetlen érzéseiket is elnyomják, ami később számos negatívumot idézhet elő. A szakemberek szerint éppen ezért nagyon fontos lenne, hogy ezek a személyek merjenek szakmai segítséget kérni, amely segíthet feldolgozni számukra a gyermekkori negatív tapasztalatokat és élményeket.

via