Ez lehet az oka, ha magányosnak érzed magad

Sokszor mélyebben gyökereznek a problémák, mint azt elsőre gondolnánk. Így van ez a magány esetében is. Mindegy, mennyien vannak körülötted, te megányosnak érzed magad? Nagyon messze kell keresned a megoldást. 

A gyermekkori traumáknak élethosszig tartó következményei lehetnek, amelyek számos tényezőtől függően változhatnak, beleértve az eredeti trauma korát, azt, hogy a trauma elszigetelt esemény volt-e vagy krónikus, a szülői vagy elsődleges gondozói támogatás meglététől vagy hiányától, a gyermek természetes ellenálló képességétől és súlyosságától, és a trauma időtartamától. A trauma típusától függetlenül, következményei hosszan tartó érzelmi sebeket hagyhatnak, amelyek növelik a gyermekkori kötődési zavar kialakulásának kockázatát, valamint a felnőttkori kapcsolati traumák lehetőségét, beleértve a mély magány érzését is.

A XXI. század a magány kora

A felnőttkori magányról szóló jelenlegi statisztikák megdöbbentőek. Az amerikai felnőttek több mint 58 százaléka magányosnak tartja magát, még akkor is, ha párkapcsolatban él. Állítólag a fiatal felnőttek kétszer nagyobb valószínűséggel tapasztalják meg a magányt, mint az idősebbek, a 18 és 24 év közöttiek 79 százaléka állítja, hogy magányosnak érzi magát. Hasonlóképpen, a 18 és 34 év közötti felnőttek 42 százaléka mindig magányosnak érzi magát, szemben az 55 éves vagy annál idősebb emberek 16 százalékával.

Ezek a statisztikák az Egyesült Államokban jelenleg tapasztalt átlagokat reprezentálják. A gyermekkorban jelentős bántalmazást, elhagyatottságot vagy elhanyagolást átélt emberek aránya és százalékos aránya még nagyobb mértékben számol be a magányról. A magány mély érzéséről gyakran számolnak be a gyermekkori érzelmi elhanyagoltsággal összefüggésben vallva.

A felnőttkori kapcsolati trauma és a mély magány jelei a következők lehetnek:

• képtelenek egyedül lenni
• önmaguk vagy érzelmi szükségleteik megértésének nehézségei
• az üresség mély érzése, amely unalomként mutatkozhat meg.
• értéktelennek vagy menthetetlenül hibásnak érzik magukat
• az emberek tetszését hajkurásszák
• mély szégyen vagy bűntudat akár indokolatlanul kis hibák elkövetése esetén is

Mint fentebb olvasható, sokszor a magányt unalomként élik meg akik hajlamosabbak a traumák okozta magányra, amely akár függőségekhez is vezethet. Egy nemrégiben készült tanulmány például azt prezentálta, hogy a magány, a depresszió, a szorongás, és az unalom érzése könnyen vezethet felnőttkori játékfüggőséghez, mivel így az ember elkerülheti, hogy még sebezhetőbb legyen, amely még mélyebb magányt okoz. 

A magányos embereket hamisan áltatja, ha úgy érzik, szükség van rájuk

A gyermekkori traumák számos mentális rendellenességgel szorosan összefüggenek, beleértve a szociális fóbiákat, a szorongást, a depressziót, a komplex PTSD-t, és bizonyos személyiségzavarok fokozott kockázatát. Ezek pedig csökkenthetik a személy hatékony szocializációs képességét. 

A korai traumát átélő gyerekek gyakran nehézségekbe ütköznek a másokkal való kapcsolatteremtésben, vagy csak akkor érzik úgy, hogy szüksége van rájuk a környezetüknek, ha éppen segítenek másokon. Ez a dinamika felnőttkorban gyakran általánossá válik, amikor az ember figyelmen kívül hagyja és elhanyagolja saját szükségleteit,  hogy mások szükségleteit a sajátja elé helyezze.

Via