Egyedülálló nő megosztaná

Harmincas szingli, igazából

Biztosan emlékeznek még, hogyan rakta helyre tavaly nyáron a pletykalapokat Jennifer Aniston a Huffington Postban közölt, hosszú írásában: „Ez az utóbbi hónap különösen megvilágította számomra, még mindig mennyire az alapján ítéljük meg egy nő értékét, hogy mi a párkapcsolati státusa, és hogy van-e gyereke. Már maga az energiamennyiség, amit a sajtó most arra fordít, hogy kitalálja, terhes vagyok-e, vagy sem (immár a százmilliomodik alkalommal, de ki tartja számon), mutatja, hogy tartja magát az elképzelés, miszerint a nők valamiképpen tökéletlenek, sikertelenek vagy boldogtalanok, ha történetesen nem családosak” – szól a legfontosabb rész belőle.

JEN ÉS AZ ÚJ AMERIKAI SZINGLI

A nyílt levél hatalmas visszhangot keltett az egész világon, két fő okból. Az egyik a személyes része, hiszen tényleg igazságtalan és bosszantó, hogy amióta csak Brad Pitt elhagyta Ange­lina Jolie-ért 2004-ben, Anistont a sajtó folyamatosan sajnálni való, öregedő szingliként állítja be. Hiába ment férjhez 2015-ben, 45 évesen, Justin Theroux-hoz, ez sem tartotta vissza az internet népét attól, hogy Brad és Angelina válásának hírére azonnal elkezdjen mémeket gyártani és megosztani a kárörvendő Jenről, aki a valóságban valószínűleg magasról tett rá, mit művel a két celebritás.

A másik ok, amiért az írás ilyen népszerű lett, az, hogy Aniston egy globális csoport panaszát fogalmazta meg, hiszen harmincas, családdal nem rendelkező nőként rengetegen érzik úgy nap mint nap, mintha minduntalan magyarázkodniuk kellene. Ám, úgy tűnik, erre a fejlett világban egyre kevésbé lesz szükség.

A New York Magazine-ban Rebecca Traister így írt az új amerikai egyedülálló nőről: „2009-ben az amerikai történelemben először a nem házas nők száma (beleértve az özvegyeket, elváltakat, és azokat, akik sosem mentek férjhez) felülmúlta a házasokét. Társadalmi osztályokon, etnikai csoportokon átívelően láthatjuk a tömeges újraértékelését annak, mit foglalhat magában a női lét. A független női felnőttkor norma lesz, és nem aberráció, egy egészen új embercsoport műve: felnőtt nőké, akiket gazdasági, szociális, szexuális és reprodukciós szempontból nem a férjük határoz meg, és akik nem is a férjüktől függenek.” Traister rávilágít, hogy ez a folyamat véletlenül sem öntudatos, átpolitizált mozgalom, mint a szüfrazsettek tevékenysége a 19-20. században. „A legtöbb mai nő nem azért halasztja el a házasodást, hogy az egyenlőségét bizonygassa. Hanem azért, mert olyan elképzelések élnek bennük, amik fél évszázaddal ezelőtt még szélsőségesnek tűntek volna: azzal is ki vannak békülve, ha egyáltalán nem mennek férjhez, vagy hogy önálló emberek, akik képesek teljes életet élni szakmai, gazdasági, társasági, szexuális téren, illetve szülőként akkor is, ha nem találkoznának olyan férfival, akivel szívesen összekötnék az életüket.”

Traisternek nincs szándékában értékítéletet mondani arról, hogy az egyedülálló lét jobb-e, mint a páros. Gondolatmenete inkább abba az irányba halad, hogy ez az új réteg hogyan válhat komoly szavazóbázissá, akikkel a politikusoknak is számolniuk kell.

A TITOKZATOS HÁROM SZÁZALÉK

Ami a mi házunk táját illleti, a házasság intézménye az utóbbi 25 évben itthon is egyértelműen veszített népszerűségéből. Ennek nemcsak az áll a hátterében, hogy az emberek inkább élnek együtt szerződés nélkül, hanem az is, hogy folyamatosan emelkedik az egyedülállók aránya, különösen az ezredforduló óta. Ez a tendencia érvényesül a huszonéves korcsoportban, de a fiatal középkorúak, azaz 35–44 évesek körében is.

A legutóbbi felmérések szerint jelenleg a harmincas–negyvenes korosztály 22 százaléka egyedülálló. Statisztika arról is létezik, az egyedülállók közül mennyien szinglik a saját elhatározásukból. A KSH 2015-ös demográfiai portréja szerint „a szinglik” médiában gyakran ábrázolt, de valójában kis létszámú csoportjába olyan fiatal és fiatal középkorú (30 és 50 év közötti) egyedülálló, gyermektelen személyek tartoznak, akik tudatosan választották a családi kötöttségektől mentes életformát. Az életükben fontos szerepet játszik a munka, a fogyasztás és a szórakozás, nincsenek anyagi gondjaik, egyedül élnek, nagyvárosiak és magasan képzettek. Magyarországon a szinglik aránya a 30–49 éves korosztályban csupán három százalék.

A tudatos pártalanság tehát ritka, mint a fehér holló, és a házasság – legalábbis az első – még mindig sok nő számára elérendő cél, beteljesülés. Mivel azonban gigászi küzdelem folyik a kapcsolatokban, és a válások aránya 60 százalék körül mozog, a realitás a bizonytalanság. Nem csoda, hogy a nők között alig vannak, akik önként döntenek az el nem köteleződés mellett. Az egyedülálló nőkkel 30 felett – akár készakarva, akár akaratlanul kerültek aktuális helyzetükbe – meglehetősen mostohán bánik a társadalom. Az emberek viselkedését gyakran mítoszok, feltételezések és általánosítások irányítják, sokkal inkább, mint a rögvalóság, és ezekkel a nőkkel szemben előkerülnek az előregyártott sztereotípiák: biztos azért járt így, mert önző, elviselhetetlen, karrierista, lúzer, és így tovább.

Lehet, hogy aki harmincvalahány éves, szép, okos, sikeres, mégis egyedül van, az nem fizette meg az árát annak, aminek mások igen. Lehet, hogy nem kötött meg bizonyos kompromisszumokat, nem áldozta fel magát, a függetlenségét, a fiatalságát, nem élte át a szülés és a nevelés nehéz-ségeit. Egy másik élet addigi teljes árát viszont kifizette. Az önellátásét, a bizonytalanságét, a szívszaggató szakításokét, a magányét, vagy a hűségét bizonyos elvekhez. Például hogy nem hajlandó idegenként élni egy másik ember mellett, hogy rendületlenül hisz az egyenrangú kapcsolatban, hogy akkor szeretne gyereket szülni, ha előbb szeretetteljes családi közeget tud teremteni valakivel, vagy mondjuk csak akkor, ha ő maga valóban késznek érzi magát rá, és ha ez az idő eljön, mindent meg is tenne érte. Amennyiben ez egyáltalán rajta múlott, döntéseivel és a halogatással kockázatot vállalt, méghozzá igen nagyot.

TAPASZTALT FIATALOK

A pálya 35 felett válik igazán rázóssá, különösen azok számára, akik  szeretnének párt találni és családot alapítani.

A sztereotípiák ugyanis a potenciális partnerekben is élnek. A 35–40 éves férfiak inkább a náluknál 5-10 évvel fiatalabb nőkre fókuszálnak, mert rettegnek tőle, hogy a velük egyidősek majd ripsz-ropsz rájuk akarnak erőltetni elköteleződést, családot, de emellett azzal is érvelnek, hogy pár év múlva ezek a nők már nem lesznek elég kívánatosak. Ha a nőnek gyereke van, az általában hátráltató tényező számukra. És ha véletlenül találkoznának eggyel a sok fantasztikus, korukbeli nő közül, akinek még nincs gyereke, akkor az a baj, hogy még akar. Jön a grafikon, bekészítve a telefonjukon: a Down-szindróma esélye az anya 35 éves kora felett az évek múltával nő. A szűrőviszgálatok meg egyre precízebbek, megközelítve a 100 százalékos pontosságot, de erről már kevesebben tudnak. A pénz jelentős szerepet játszik abban is, hogy a nőnek mennyi esélye van később gyereket szülni, ha most nincs kinek, vagy nem szeretne. Az itthon teljesen érthetetlen okokból nem engedélyezett, külföldön viszont elterjedt petesejt-lefagyasztással és más eljárásokkal például sokat lehet ezen javítani, ám ehhez is információ és jelentős anyagi forrás szükséges. A harmincas magyar egyedülálló nők egyes csoportjai között szakadék húzódik: a privilegizált helyzetűek valóban képezhetnek olyan társadalmi réteget, amilyenről ausztrál testvérlapunk ír: „Pénzzel, szabadsággal, rengeteg lehetőséggel megáldva, olyan időszak ez, amikor megvalósíthatjuk az álmainkat, méghozzá a saját feltételeink szerint.” Sajnos a nagyobbik hányadnak valószínűleg inkább küzdelmek és szerény örömök jutnak osztályrészül itthon.

A pénz és vele egyre inkább összefüggésben a külső ugyan sokat nyom a latban ebben az életszakaszban, de van valami, ami még fontosabb: az integritás és a lelkierő. Bárki, aki jelen van az életében, és mindent megtesz, hogy az valóban a sajátja legyen, előbb-utóbb megtalálja a maga harmóniáját.

HC

(Megjelent az ELLE magazin 2017. márciusi számában)