Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Szociopátia

5 mondat, amit a szociopaták előszeretettel használnak

2022. szeptember 05.

2 perc olvasás

ELLE

párkapcsolat pszichológia mondat szociopátia szociopata
5 mondat, amit a szociopaták előszeretettel használnak
© Shutterstock

Erős a gyanúd, hogy egy szociopatával hozott össze a sors? Ha gyakran hallod az alábbi mondatokat, akkor igazad lehet!


Első pillantásra igen megnyerőnek tűnnek, ám egy idő után megmutatkozik a toxikus oldaluk. A szociopaták egyik fő ismérve ugyanis, hogy csakis saját maguk állhatnak a középpontban, minden, amit tesznek, a saját érdekeiket szolgálja, és képtelenek önzetlenül szeretni másokat.

Ha az alábbi mondatok közül több is ismerősen cseng, és rendszeresen hallod őket a partneredtől, akkor élhetsz a gyanúperrel, hogy szociopata vonásokkal rendelkezik.

1) Tőlem ne várj bocsánatkérést

Teljes meggyőződésük, hogy tévedhetetlenek, ezért még olyan helyzetben is felesleges bocsánatkérést várnod egy szociopatától, amikor az egyértelműen jogos lenne.

2) Csak miattam sikeres a cég

A valóság kiszínezése, a dolgok (és ezen belül is saját szerepük) felnagyítása és a túlzás a szociopaták vérében van. Éppen ezért fenntartásokkal kell kezelni mindent, amit állítanak, bármennyire is meggyőzőnek tűnjön is az.

3) Miért vagy ilyen sértődékeny?

A manipuláció nagymestereiként a szociopatáknak az esetek túlnyomó többségében sikerül elérniük, hogy másik rosszul érezzék magukat. Egy vitás helyzetben úgy forgatják a dolgokat, hogy végül benned ébredjen bűntudat – ez az úgynevezett gaslighting jelenség.

4) Most mondtam, szóval így van.

A véleményét egyértelmű tényként kezeli a szociopata, és ebben senki és semmi nem tudja megingatni. Amit ő mond, az csakis a valóság lehet, még akkor is, ha épp köszönőviszonyban sincs vele. Bármennyire meggyőzőnek is tűnik, ne dőlj be neki!

5) Mindent csak érted tettem!

Ha netalántán sikerül is szembesítened valami rosszal, amit tett, biztos lehetsz benne, hogy a szociopata nem fogja elismerni a hibáját. Inkább kitalál egy történetet, hogy igazolja a tetteit. Ebben simán belerángat olyanokat is, akiknek valójában semmi közük a történtekhez.

Via

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik
1

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

2022.09.06. 1 perc olvasás

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről
2

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

2023.01.24. 2 perc olvasás

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen
3

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

2022.08.10. 1 perc olvasás

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy
4

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

2022.09.26. 1 perc olvasás

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen
5

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

2022.07.29. 1 perc olvasás

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra
6

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

2023.01.25. 2 perc olvasás

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt
7

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

2023.04.13. 1 perc olvasás

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg
8

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

2023.04.15. 2 perc olvasás

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves