Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Szakítás

A pszichológusok szerint ezek a konkrét jelei, hogy közel állsz a szakításhoz

2026. január 14.

5 perc olvasás

ELLE

jelek pszichológus szakítás párkapcsolati problémák
A pszichológusok szerint ezek a konkrét jelei, hogy közel állsz a szakításhoz
© Prostock-studio/Shutterstock

A legtöbb szakítás nem egyik napról a másikra történik, minden előzmény nélkül, hanem konkrét jelei vannak, hogy a kapcsolat vége felé jártok.


A szakításig eljutni egy folyamatosan változó helyzet, amely a szeretet, a gyűlölet és a közöny között ingadozik, mielőtt rájövünk, hogy elkötelezzük magunkat egy adott út mellett. Terapeuták és szakértők szerint döntésünk közeledtének 6 fő jele van, ami mind arra utal, hogy a kapcsolat létét megkérdőjelezzük.

1. Mikrocsalások

Sara Davison, a szakítással és válással foglalkozó angliai tanácsadó szerint elkezdhetsz mikrocsalásokat elkövetni, amit ő úgy ír le, mint „fizikai kapcsolatok építése más emberekkel”.

Előfordulhat, hogy érzelmileg megnyílunk mások felé – lájkoljuk a posztokat, ráírunk egy ismerősre, vagy talán jobban megnyílunk valakinek a munkahelyünkön, amit korábban valószínűleg nem tettünk volna meg.

Látszólag ilyenkor nem lépünk át semmilyen határt, de Davison ezt úgy írja le, mint egy tesztelési fázist, amin keresztülmegyünk, miközben az emberek gyakran nem is veszik észre, hogy ezt teszik. Azzal, hogy bizalmasan viszonyulunk másokhoz, vagy több figyelmet szentelünk nekik, érzelmi és (potenciálisan) romantikusabb benyomást teszünk rájuk, így nem fogjuk magunkat annyira elszigeteltnek érezni, amikor végül megtesszük a lépést.

Gyakran tapasztaljuk, hogy amikor valaki szakításon megy keresztül, már ki is nyújtotta a csápjait mások felé

– mondja Davison. Tehát, ha azt veszed észre, hogy a csápjaid bekúsztak valaki más postaládájába, az valószínűleg annak a jele, hogy már ki is tetted az egyik lábadat az ajtón.

2. Vonakodsz terveket készíteni vagy elköteleződni

Megterhelőnek találod a partnereddel közös döntések vagy kötelezettségvállalások folyamatát az utazások foglalásától kezdve a szőnyegvásárlásig? Susanna Abse pszichoterapeuta és író szerint aki vonakodva kezd tervezni és ellenállást érez a közös programok szervezésére, az már egy jel. Ha nem is mondod ki tudatosan, hogy „nem megyünk nyaralni, mert már nem leszek veled”, de úgy érzed, nem vagy hajlandó előre tervezni és pénzt befektetni a kapcsolatba, akkor az pontosan azt jelzi, hogy nem párban tervezel, de legalább is nem a meglévő társaddal.

Hayley Quinn randitanácsadó hozzáteszi, hogy az is jelzi a problémát, ha kifogásokat keresel arra vonatkozóan, hogy miért lenne rossz ötlet most összeköltözni, vagy arra hivatkozol, hogy több időre van szükséged, mielőtt helyesen döntenél. Végső soron azok a döntések, amelyeket egykor könnyű volt meghozni, most megmagyarázhatatlanul lefagyaszthatnak – jelezve, hogy nem akarsz elköteleződni ebben a kapcsolatban.

3. Nem tájékoztatod a társadat arról, mi zajlik benned

Ahelyett, hogy nyíltan beszélnél a partnereddel a reményeidről, álmaidról, félelmeidről és aggodalmaidról, inkább hallgathatsz, vagy valaki mást keresel, akivel beszélgethetsz. Amy Bojanowski-Bubb pszichoterapeuta szerint észre veheted, ha többé nem mesélsz részletesen a partnerednek a napodról, az aggodalmaidról, az apró sikereidről. Ahelyett ugyanis, hogy azt szeretnéd, ő legyen az első, akivel megosztod a dolgaidat, valójában a barátaidnak, kollégáidnak meséled el, vagy akár csak megtartod magadnak. Így ez az érzelmi intimitás lassan elhalványul, és te eltávolodsz tőle.

4. Nem érdekel a szex vele

Egy másik jel, ami arra utalhat, hogy szakítás felé tartasz, a fizikai intimitás hiánya. Marianne Johnson pszichoterapeuta szerint ez akkor következik be, amikor a szex kevésbé vonzó már, és kifogásokat keresel, hogy elkerüld. A szakember ezt úgy írja le, mint:

Érdektelenséget a fizikai kontaktus iránt, azt a fajta zsigeri érzést, hogy az ember valójában nem akar szexelni.

Lényegében, ahogy a partneredhez való hozzáállásod megváltozik, és az iránta érzett érzéseid halványulnak, a fizikai kapcsolat iránti vágyad is lankadhat vagy eltűnhet.

5. Már nem vitázol

Az egyik meglepőbb jel, amit a terapeuták és a szakértők kiemelnek, a párok között megszűnő konfliktusok. „Vicces módon, amikor a párok között konfliktus van, az továbbra is annak a jele, hogy törődnek a kapcsolattal és egymással, mert lehet, hogy azért vitatkoznak, hogy a dolgok egy bizonyos módon rendeződjenek közöttük. Ha közömbös vagy, és úgy érzed, hogy még csak nem is akarsz a partnereddel foglalkozni, az annak a jele lehet, hogy feladtad valahol a kapcsolatot” – mondja Joanna Harrison, párterapeuta és szerző.
Míg sokan azt gondolnánk, hogy a súrlódások hiánya stabil kapcsolatot jelez, és minden jól van, mert nem veszekszel, valójában ez csalóka. Nem azért van béke, mert a dolgok jobban mennek, hanem azért, mert már nem törődünk vele.

6. A partnered figyelembevétele nélkül tervezel

Előfordulhat, hogy olyan terveket kezdesz szőni, amelyekkel csendben kizárhatod a társadat. Például egy másik országba vagy városba költözöl, munkahelyet váltasz vagy utazol – és nem érdekel, az hogyan illik a kapcsolatotokba. Akár nagy, akár kicsi a változás, elkezded magadat előtérbe helyezni, a kapcsolattól függetlenül. Tehát valamilyen szinten, tudat alatt, valójában azt teszteled, milyen érzés elképzelni a jövőt nélküle.

(via)


Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

„A férjem...
1

„A férjem a lányomért hagyott el, most pedig családot alapítanak”

2022.11.11. 2 perc olvasás

„A férjem a lányomért hagyott el, most pedig családot alapítanak”

12 mondat, a...
2

12 mondat, ami ismerős, ha egy nárcisztikus a párod

2022.08.08. 3 perc olvasás

12 mondat, ami ismerős, ha egy nárcisztikus a párod

Ezzel a trük...
3

Ezzel a trükkel szerzik vissza az exüket a nárcisztikus férfiak

2023.02.24. 4 perc olvasás

Ezzel a trükkel szerzik vissza az exüket a nárcisztikus férfiak

Mit veszel é...
4

Mit veszel észre először a képen? Elárulja, milyen kapcsolatra van szükséged

2022.08.01. 3 perc olvasás

Mit veszel észre először a képen? Elárulja, milyen kapcsolatra van szükséged

4 kifejezés,...
5

4 kifejezés, amit csak akkor használnak a férfiak, ha odavannak egy nőért

2025.02.10. 2 perc olvasás

4 kifejezés, amit csak akkor használnak a férfiak, ha odavannak egy nőért

Mit veszel é...
6

Mit veszel észre először a képen? Elárulja a legnagyobb párkapcsolati félelmedet

2022.08.17. 3 perc olvasás

Mit veszel észre először a képen? Elárulja a legnagyobb párkapcsolati félelmedet

A mérgező há...
7

A mérgező házasság 5 jele, amit sokan nem vesznek észre

2023.05.15. 4 perc olvasás

A mérgező házasság 5 jele, amit sokan nem vesznek észre

Miért félsz...
8

Miért félsz a szerelemtől? Elárulja, mit látsz meg először a képen

2022.09.14. 3 perc olvasás

Miért félsz a szerelemtől? Elárulja, mit látsz meg először a képen

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves