Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Toxikus

5 trükk, amivel a nárcisztikus manipulál a párkapcsolatban

2023. szeptember 13.

3 perc olvasás

ELLE

manipuláció nárcisztikus párkapcsolat toxikus
 5 trükk, amivel a nárcisztikus manipulál a párkapcsolatban
© Shutterstock

A nárcisztikusok a manipuláció nagymesterei. 


Kutatások bizonyítják, hogy a nárcisztikus személyiségzavarral élők azt hiszik, hogy felsőbbrendűek másoknál, és kevéssé veszik figyelembe mások érzéseit. Azonban a maszk mögött törékeny önbecsülés húzódik meg, amely a legcsekélyebb kritikával szemben is kiszolgáltatott. Most eláruljuk a leggyakoribb trükköket, amiket a nárcisztikusok alkalmaznak a párkapcsolatokban. 

1. A mindentudó 

A nárcisztikus otthon, a munkahelyén vagy bármilyen más társadalmi helyzetekben gyakran azt az érzést keltheti, hogy bizony mindent tud, és nála okosabb nincsen. Igazi „szakértőként” pozícionálhatja magát, folyamatosan háttérbe szorítva, kijavítva és érvénytelenítve mások nézőpontjait. A másik mondandója egyáltalán nem számít, és szinte végig sem hallgatják a beszélgetőpartner véleményét, nézőpontját. 

2. Uralkodó és irányító

A nárcisztikus olyan emberekkel keres párkapcsolatot, ahol ő lehet uralkodhat, irányíthat és kritizálhat. A nárcisztikus akkor érzi teljesnek önmagát, ha megalázhat másokat, de gyakori az is, hogy a megmentő szerepében próbálja meg feltűnteni magát, és azt fogja éreztetni, hogy  ő nélkülözhetetlen.

3. Az álisten

Egyes nárcisztikusok szándékosan keresik a szakmai elismeréseket, hogy mások csodálhassák őket, sőt akár féljenek tőlük. Ebben az esetben a nárcisztikus választásának fő oka egyszerűen az, hogy „felsőbbrendű”, „fontos” és „különleges” legyen, ahelyett, hogy őszintén akarna hozzájárulni bármihez is a nagyobb jó érdekében.

4. A határsértő

A nárcisztikus nagy játékos, ha arról van szó, hogy rábeszéljen valakit valamire, sőt akár kényszerítsen. Remekül elő tudják adni magukat, hiszen imádnak másokat manipulálni azért, hogy átlépjék a határokat. A legtöbb nárcisztikus nem viszonyul másokhoz, csupán a kihasználás a céljuk. Gyakori példa egy párkapcsolatban, ha a bántalmazó fél kimondja, hogy mi az, amit sem semmiképp nem szeretne megtenni, de a nárcisztikus addig manipulál és forgatja a szavakat, amíg végül el nem éri, amit akar.

5. A szándékosan nehéz ember 

Egyes nárcisztikusok szándékosan és kitartóan nehezek, és nem hajlandóak arra, hogy együttműködjenek, még akkor is, ha ez teljesen szükségtelen. Ez szintén azért van így, mert erőt ad nekik, és ettől érzik jobbnak magukat másoknál. Gyakori szokás náluk ez különösen akkor, ha a partnerünk valami fontos esemény vagy nap előtt áll, hogy így is megnehezítsék a dolgát. 

Via

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves